2014-05-02 16:42:22

Ferenc pápa köszöntötte az amerikai katolikusok jótékonykodó Pápai Alapítványának tagjait


RealAudioMP3 A Szentatya pénteken délelőtt fogadta a Papal Foundation jótékonysági intézmény tagjait, akik szokásos évenként ismétlődő zarándoklatukat végzik Rómában. Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, immár 25 évvel ezelőtt, hogy támogassa Péter utóda szeretetszolgálatát. Egyedül 2012-ben több, mint száz tervet valósítottak meg a világ különböző részén hajléktalanok, emigránsok javára, egészségügyi és más szolgáltatások területén.

Ferenc pápa szeretettel köszöntötte vendégeit, a Papal Foundation zarándoklatán résztvevő 200 személyt. A feltámadás öröme töltse el szíveteket azzal a békével, amit a világ nem tud adni és az apostolok és vértanúk sírjánál végzett ima újítsa meg bennetek az Úr és Egyháza iránti hűséget” – mondta a pápa. Az alapítvány a kezdetektől nagy segítséget nyújtott az egyház küldetéséhez, főként a Péter utóda szívéhez közel álló szeretet szolgálat területén.

„Hálás vagyok azért a támogatásért, amelyet az alapítvány az egyházon keresztül a fejlődő országokban végzett nevelői, gondozói és apostoli terveken keresztül, de azokért az ösztöndíjakért is, amelyek laikus hívek, papok és szerzetesek képzését szolgálták római tanulmányaik során” – mondta beszédében a Szentatya. Ezzel elősegítik közösségi vezetők új nemzedékének létrejöttét, akiknek értelmét és szívét az evangéliumi igazságok, az egyház társadalmi tanítása és az egyetemes egyházhoz tartozás érzülete alakítja át.

Ferenc pápa végül utalt még korunk két rendkívüli pápája, XXIII. János és II. János Pál szentté avatására, imáiról biztosította a Papal Foundation jótevőit és valamennyiüket Mária, az Egyház Anyja oltalmába ajánlotta apostoli áldásával.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.