2014-05-01 10:46:47

Az emberhez méltó munka a társadalmi igazságosság átfogó orvoslása - Turkson bíboros beszéde


A munkáról és a társadalmi igazságosságról tartott két napos nemzetközi szemináriumot április 29-én Turkson bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke nyitotta meg. Miután angol nyelven köszöntötte a résztvevőket, a megbeszélések témájához fűzte gondolatait: „Az emberhez méltó (decente) munka, a társadalmi igazságosság és a szegénység átfogó orvoslása.” A bíboros - utalva arra, hogy az egyes előadók különböző szempontokból közelítik meg a központi témát - az Egyház szociális tanítása fényében elemezte a munka és a szegénység problémáit a mai globalizált világ összefüggésében.

XIII. Leó Rerum novarum-ától XXIII. János Pacem in terris, majd II. János Pál Centesimus annus kezdetű körleveléig, a pápák állandóan továbbfejlesztették, a változó körülményekhez alkalmazták az egyházi tanítást a társadalmi igazságosságról, a közjó szolgálatáról, az emberi méltóságnak megfelelő munkáról; újabban pedig – amint Ferenc pápa megnyilatkozásai jelzik – a szegénység, embermilliók, sőt milliárdok kétségbeejtő szegénysége kerül a figyelem középpontjába a gobalizált gazdasági rendszerben, ahol a pénzimádat lett a legnagyobb veszély, a munkások kizsákmányolásának és a fokozódó szegénység okozója.

Most az említett nemzetközi szeminárium, valamint XXIII. János pápa szentté avatása alkalmával idézzük Turkson bíboros tavalyi előadását, amelyet a Washingtoni Katolikus Egyetemen tartott a Pacem in terris enciklika megjelenésének 50. évfordulóján.
Turkson bíboros beszédében elsőként arra a „gondviselésszerű” kapcsolatra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amely az enciklika lényegi üzenete és Ferenc pápa az egyre terjedő szegénység miatti aggodalma között áll fenn. A háborúra és a békére vonatkozó problémákat, kérdéseket a szegények, és a teremtett világ iránti szolidaritás összefüggésében kell mindig vizsgálni – hangsúlyozta Turkson bíboros.

A Szentszék tevékenysége a fegyverkezés ellen és a béke építése érdekében szüntelenül megnyilvánult a nemzetközi közegben és korunk minden ezzel kapcsolatos válságávan. Itt a 60-as évek nukleáris válsága és a jelenlegi nemzetközi politikai feszültség közötti tragikus párhuzamra hívta fel a figyelmet az afrikai bíboros. Ennek tekintetében XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinat kezdetén mondott szavai ma is aktuálisak. Roncalli pápa felhívása szerint a konfliktusok okai Krisztus visszautasításából, a technológia fejlődésébe vetett túlzott bizalomból és a fogyasztásra alapozott jólétből származnak.

Turkson bíboros szerint a szegénység felszámolása az erre irányuló nevelésben rejlik, miszerint a rászorulók sokaságát erőforrássá kell változtatni. A Pacem in Terris teljesebb megértéséhez az Egyház társadalmi tanításának kompendiumát kell tanulmányozni – hangsúlyozta az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke a tavalyi konferencián.

Körlevelében XXIII. János pápa a jóakaratú emberekhez, nőkhöz és férfiakhoz szól, hogy váljanak a béke előmozdítóivá. Ez az üzenet ma is időszerű. Fontos a jogok és kötelezettségek tiszteletben tartása, amelyek minden embert megilletnek. Ezáltal meg lehet valósítani a béke célkitűzéseit: az élethez való jogot és az annak védelmére irányuló kötelezettséget.

Most még kiegészítjük a bíboros gondolatait János pápa enciklikájáról. Sokszor és sokat idézik a 158-160. pontokat, ahol a XXIII. János a békéért való közös elkötelezettségről, minden jóakaratú ember együttműködéséről szólva megkülönbözteti a tévedést a tévedőtől, valamint a merev bölcseleti rendszereket, tévtanokat a gyakorlattól, a változó társadalmi mozgalmaktól.

Idézzük a 158-159. pontokat: „Jogos, ha a tévedést mindig megkülönböztetjük attól, aki a tévedést elkövette, mivel emberekről van szó, akik vagy tévedtek, vagy nem értették meg teljesen a dolgot, ami a vallásra vagy az élet helyes tennivalóira vonatkozik. Mert a tévedést elkövető ember nem szűnik meg ember lenni, sohasem veszíti el személyi méltóságát, amit ugyanis mindig észben kell tartani. Ezenkívül az ember természetében sohasem szűnik meg a képesség, hogy a tévedéseknek ellenálljon és keresse az igazságra vezető utat.

Ebben a dologban a gondviselő Isten kegyelme sohasem hagyja cserben az embert. Ezért megtörténhet, hogy aki ma a hit világosságát nélkülözi vagy hamis tanokat vall, később Isten kegyelmétől felvilágosítva az igazság birtokába jut. Ha ugyanis katolikus emberek külső okok folytán olyan emberekkel kerülnek kapcsolatba, akik egyáltalán nem vagy helytelen módon hisznek Krisztusban, mivel tévedésben vannak, ezeknek alkalmat vagy indítást adhatnak, hogy az igazságra eljussanak. (158)

(159) Ezért meg kell állapítani, hogy a bölcselők hamis tanait a világ és az ember természetéről, eredetéről és céljáról teljesen meg kell különböztetni azoktól, amelyek vagy a gazdasági és társadalmi vagy a kulturális vagy a politikai életre vonatkoznak, még ha ezek ugyanazokból a tanokból is vennék eredetüket és ösztönzésüket; mert a tudományos fogalom, miután véglegesen meghatározták, már nem változik, ugyanakkor azok az intézmények, mivel változandó dolgok körülményein alapulnak, nem lehetséges, hogy ne legyenek azoknak nagyon is kiszolgáltatva. Különben is ki tagadná, hogy ezekben a kezdeményezésekben, amennyiben tudniillik a józan ésszel megegyeznek és az emberek jogos követeléseit fejezik ki, ne lehessen valami jó és helyes?”

XXIII. János pápa e megkülönböztetésére gyakran utaltak a zsinat utáni időszakban, amikor elkezdődött és kibontakozott a keresztény-marxista párbeszéd, és ezzel párhuzamosan – János pápa kívánságára – a Vatikán keleti politikája a kommunista országok képviselőivel. Sajnos, a gyakorlat megmutatta, hogy a kommunista rendszertől és gyakorlattól nehezen választható el a harcos vallás- és egyházellenesség, továbbá nem fogadható el a történelmi materializmus, amely az emberi személyt egydimenziós lénnyé fokozza le.
Jóllehet a jóakaratú nem hívőkkel, marxistákkal és kommunistákkal is lehetséges a párbeszéd, de ha a háttérben kötődnek egy ateista rendszerhez vagy egyházellenes párthoz, a párbeszéd részükről esetleg csak taktikázás lesz. Ez idővel, az 1980-as évek vége felé, a kommunizmus bukása közeledtével világossá vált.

Erre a pápák figyelmeztettek; így pl. VI. Pál Populorum progressio k. körlevelében, vagy II. János Pál a kommunizmus bukása után kiadott Centesimus annus k. körlevelében. Ugyanígy XVI. Benedek a Caritas in veritate befejezésében (78.), visszautalva a Populorum progressio-ra, amely viszont Henri de Lubac jezsuita bíborost, zsinati teológust idézte: „Isten nélkül nem tudja az ember, merre kell mennie, és nem egyszer annak a megértéséről is megfeledkezik, kicsoda ő valójában.(…) Az a humanizmus, amely kirekeszti Istent, embertelen humanizmus. Csak az Abszolútum felé nyitott humanizmus vezethet minket a társadalmi és polgári életformák támogatásában és megvalósításában a struktúrák, az intézmények, a kultúra és az ethosz (erkölcsi élet) területén…”


(szf)







All the contents on this site are copyrighted ©.