“A mindig nagyobb Krisztus prófétája” : Teilhard de Chardin jezsuita tudós - Szabó Ferenc SJ megemlékezése

Teilhard de Chardin jezsuita tudós, gondolkodó gondolkodásának és lelkiségének Napja a feltámadt Krisztus volt. Mindig az volt a vágya, hogy húsvétkor szólítsa magához a Feltámadt Krisztus, akinek dicsőséges alakját oly sokszor elénk állította prófétai látomásaiban. Kívánsága teljesült: 1955 húsvétvasárnapján este hunyt el New Yorkban 74 éves korában. Most hallgassák meg P. Szabó Ferenc jezsuita, Teilhard-szakértő megemlékezését.
Teilhard de Chardin (1881–1955) jezsuita tudós és gondolkodó, kiváló paleontológus (őslénytan-kutató) számára a „múlt tanulmányozása felfedte a jövő körvonalait”, amint maga vallotta. Az elsők között volt, akik megmutatták: az evolúció elmélete nincs ellentétben a teremtés eszméjével. Az evolúció a tapasztalati világban kifejezése a teremtői, létet adó isteni működésnek.

Viták kereszttüzében

A II. vatikáni zsinat kezdetekor, amikor még élesen ütközött a hagyományos és az új teológia, és amikor Teilhard műve is viták kereszttüzébe került, Henri de Lubac jezsuita teológus védelmébe vette rendtársát és barátját abban a monográfiájában, amelyet elöljárói kérésére írt meg Teilhard vallásos eszmevilágáról. Egyesek (elsősorban a modernség felé nyitott értelmiségiek) már évtizedek óta lelkesedtek Teilhard eszméiért, mások inkább az írásaiban fellelhető negatívumokra, a félreérthető vagy túlzó kitételekre figyeltek, és egyoldalúan eltorzították eszméit. Közben a zsinaton megtörtént a haladó teológusok áttörése. VI. Pál meghívott szakértőnek olyan korábban félreállított teológusokat is, mint Henri de Lubac jezsuita vagy a domonkos Yves Congar, akik végül bíborosok lettek. Amikor az egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó dokumentum, a Gaudium et spes tervezetét vitatták, többször szóba került Teilhard neve és elgondolása az emberi erőfeszítés megszenteléséről. Ma már világos, hogy Teilhard eszméi ihlették az említett dokumentum bizonyos részeit, tehát a katolicizmus közös kincsévé váltak kezdetben eredeti meglátásai.

H. de Lubac jezsuita teológus a következőket írta 1962-ben tudós rendtársa és barátja időszerű üzenetéről: „Teilhard pontosan abban az órában jött, amikor az emberiség tudatára ébred annak, hogy sorsa közös és csak két formában gondolható el: vagy eviláginak, vagy transzcendensnek. Kiállt az útkereszteződésre és megmutatta a mai embernek az egyedül járható utat. A katolikus egyház – természetesen számot vetve az emberi természet elkerülhetetlen tökéletlenségeivel – [...] örömmel ismerheti el, hogy Teilhard de Chardin személyében olyan gyermeket adott korunknak, akire éppen szüksége volt: Jézus Krisztus igazi tanúját.” (La pensée religieuse du Pčre Teilhard de Chardin, 1962, 295.)

A világfejlődes Ómega-Pontja

Teilhard az egyetemes világfejlődést a tudat/szellem növekedésének tekinti: montée de conscience, főműve, Az emberi jelenség egyik alcíme szerint. E művében írja:

„A Gondolat nemcsak részét képezi a Fejlődésnek, mint valami rendellenesség vagy epifenomén (felületi jelenség), hanem az Evolúció olyannyira visszavezethető a Gondolat felé való haladásra, olyannyira azonosítható vele, hogy lelkünk mozgása kifejezi és méri magának az Evolúciónak az előrehaladását.”

A világfejlődés, a teremtő egyesülés végpontja az „Ómega”, a Feltámadt Krisztus. Teilhard víziójában Krisztus alapvető szerepet játszik a kezdeteknél, a teremtésben, és Ő lesz a Végpont az Úrjövetkor, a parúziában: Ő az Alfa és az Ómega. (Húsvét vigíliáján a feltámadt Krisztust jelképező gyertya megáldásakor erre emlékeztetett a pap.) Teilhard gyakran hivatkozik Szent János evangéliumának bevezetőjére (1,1kk) főleg pedig Szent Pál fogságban írt leveleire: Ef 1,3–14; Kol 1,13–20. A Fiú megtestesülését az Atya örök üdvösségtervében kell szemlélnünk: Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy Fiában, Krisztusban fogadott gyermekei legyünk. Tehát Isten öröktől fogva akarta Krisztust, hogy általa az isteni életben részesítsen bennünket. Mindent Általa és Érte teremtett, és minden Benne áll fenn.

Teilhard a teremtés hitét és a páli krisztológiát illeszti a fejlődő világegyetem távlatába. Nincs szó nála önkényes konkordizmusról, vagyis a kinyilatkoztatás és a modern világkép, a bibliai teremtéstörténet és az evolúció erőltetett összeegyeztetéséről. Ma már a teremtést nem képzelhetjük el statikusan, tehát mintha a világ Isten teremtő aktusára egy csapásra készen jelent volna meg. Ha a világot állandó teremtésnek fogjuk fel, egyáltalán nem kerülünk ellentétbe a teremtés hitével, hiszen a teremtett lény állandóan, létében függ a teremtő Istentől.

Ha Isten mindent Krisztusban és Krisztusért teremtett, és minden Krisztusban áll fenn, ahogyan Kol 1,15–20 Krisztus-himnusza tanítja, akkor azt mondhatjuk, hogy a fejlődő világegyetem Ómegája nem más, mint Krisztus; a teljes Krisztus, aki Testében, az Egyházban növekszik a Plérómáig, a végső beteljesedésig. Ilyen értelemben beszélhetünk „krisztogenezisről”, amely – Teilhard szerint – az antropogenezis (az ember természetes fejlődése) betetőzése új, természetfeletti síkon. Szent Pál misztikus Krisztusáról van szó, és arról a „teljes Krisztusról”, akiről Szent Ágoston oly gyakran beszélt. A feltámadt Krisztus Lelke által magához kapcsolja az üdvözülő lelkeket és a test–lélek kapcsolatán keresztül az egész mindenséget, az anyagi valóságot is. Krisztus titokzatos Teste, az Egyház, a maga kozmikus vonatkozásaival, állandó növekedésben van. Krisztus bennünk, misztikus tagjaiban növekszik.

Az emberi erőfeszítés értelme

Teilhard lelkiségének Napja a feltámadt és az eucharisztikus Krisztus. Isten emberszeretete Benne nyilatkozott meg, „Benne lakozik az Istenség egész teljessége (testileg) testet öltve.” (Kol 2,9) Mivel az Eucharisztia a Megtestesült Ige jelenléte közöttünk: a meghalt és feltámadt Krisztus misztériumának megjelenítése, és mivel főleg általa „épül ki” Krisztus Teste, az egész világfolyamatot úgy tekinthetjük, mint a teremtett világ készülődését, illetve előkészítését a konszekrációra, - a nagy ostya átváltoztatását majd a Szentlélek viszi véghez.

Teilhard de Chardin a „mindig nagyobb Krisztus” prófétája volt. Próféta abban az értelemben, hogy – bármennyire tisztel is más hiteket és meggyőződéseket – nem mond le a keresztény üzenet abszolút egyedülvalóságáról, amely Krisztust az emberi élet és a világ középpontjába helyezi. A „mindig nagyobb Krisztus prófétája”, amennyiben azt hirdeti, és azért fáradozik, hogy a feltámadt Krisztus növekedjék – Lelkével – misztikus Testében, az Egyházban. A szeretet civilizációját építjük – az igazságosabb és testvéribb világot. Humanizáljuk a fejlődésben levő világot, és így emberi erőfeszítésünkkel előkészítjük a nagy ostyát az átváltoztatásra. Az átistenítést (divinizációt) a teremtő Lélek viszi véghez, amikor eljön a vég. „Akkor majd Isten lesz minden mindenben.” (1Kor 15,28)

Teilhard e meglátására – amely a Mise a világ felett című misztikus elmélkedésében központi gondolat – hivatkozott XVI. Benedek pápa is 2009. július 27-én az aostai székesegyházban tartott homíliájában: „Ez Teilhard de Chardin nagy víziója: végül majd igazi egyetemes liturgiánk lesz, amikor a világmindenség átalakul élő ostyává.”

Teilhard de Chardin 1950-es Az Anyag Szíve című önéletrajzi írásában így imádkozott: „Uram! [...] Az emberiségnek, amely tudatára ébredt az őt sodró fejlődésnek, egyre inkább szüksége lesz arra, hogy megtalálja – előre és önmaga fölött – a Fejlődés értelmét, a megoldást, amelyre ráteheti életét. [...] A Szilárdság és az Egység Ura, Te, Jézus, aki vég nélkül növekedhetsz – ez ismertető jegyed –, anélkül, hogy változnál, vagy átalakulnál. [...] Istenem, aki önmagadban befejezett vagy, de számunkra sohasem szűnsz meg újjászületni – Istenem, szórd szét a felhőket, amelyek még eltakarnak Téged, szórd szét az ellenséges előítéletek és a hamis hiszékenység felhőit. És Átragyogásod és Izzásod által ragyogjon fel az egyetemes Jelenlét. Ó mindig nagyobb Krisztus!”