2014-04-23 15:55:05

Ferenc pápa április 23-án ünnepli névnapját


RealAudioMP3 Az általános kihallgatáson, Szent György emléknapján, Ferenc pápa köszönetet mondott a gyermekeknek, fiataloknak, időseknek, családoknak, a plébániai és szerzetesi közösségeknek, az egyházi mozgalmaknak és csoportoknak, akik szeretetüket és lelki közelségüket nyilvánították névnapja alkalmából. „Mindenkit arra kérek, hogy továbbra is imádkozzon értem és az egyház érdekében végzett szolgálatomért” – fogalmazott a Szentatya. A Szent Péter téren hatalmas számban jelenlevő hívek is köszöntötték a pápát.

A Vatikáni Rádió munkatársa összegyűjtött a zarándokoktól néhány jókívánságot. Egy chilei hívő Szent György védelmét kérte a pápára, hogy pasztorális tevékenysége legyen valóban a remény, az Evangélium világossága. Egy német pap az emberekhez nagyon közel álló Szentatyát köszöntötte és tolmácsolta, hogy a német hívek nagyon szeretik. Mások azt kívánták, hogy továbbra is irgalommal és ezzel a szimpatikus viselkedésével tudja vezetni nyáját. Egy lengyel zarándok annak a reményének adott hangot, hogy a Feltámadás erejéből merítse az evangéliumi nagy bátorságot a pápa ahhoz, hogy elhozza az egyház tavaszát. Mások örömüket fejezték ki, hogy Jorge Mario Bergoglio lett a pápa illetve imáikról biztosították, hogy meg tudja újítani az egyházat és megvalósítani javaslatait.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.