Csókoljuk meg a keresztet, az emberiség sebét – kérte katekézisében a pápa

Ma nagyhét közepén a liturgia egy szomorú történetet mond el: Júdás árulását, aki elmegy a Főtanácshoz, felajánlja, hogy pénzért elárulja Mesterét: „Mennyit adtok nekem, ha kiszolgáltatom őt?” – kezdte beszédét Ferenc pápa. - Jézusnak ezután ára van. Ezzel a drámai jellel kezdődik Krisztus szenvedése, fájdalmas folyamat, amelyet Ő teljes szabadsággal választ. (vö. Jn 10, 17-18). Ezzel az árulással kezdődik Jézus megalázása, áruvá alacsonyítása: Harminc ezüstpénzért…És Jézus végigjárja a megalázásnak, kifosztásnak ezt az útját.

A Szentatya ezután megmagyarázza, hogy a keresztre feszítés a teljes megalázás volt: a rabszolgákat és a bűnözőket büntették kereszthalállal. Jézust prófétának tartották, és mint bűnöző halt meg. Jézus a szenvedésben az egész emberiség szenvedését tükrözi: ez az isteni válasz a rossz, a fájdalom és a halál misztériumára. Milyen sokszor elborzadunk a minket körülvevő rossz és szenvedés láttán, és ezt kérdezzük: „Isten miért engedi meg?” Mély sebet ejt rajtunk a szenvedés és a halál tapasztalata, különösen az ártatlanoké. Mikor gyermeket látunk szenvedni, a látvány szívünkbe hasít. És Jézus magára veszi ezt a rosszat, minden szenvedést. Ezen a héten jót tesz, ha szemléljük a Keresztrefeszítettet, megcsókoljuk sebeit, csókoljuk a feszületet. Ő magára vette az egész emberi szenvedést.

Mi azt várjuk, hogy Isten mindenhatóságában legyőzi az igazságtalanságot, a rosszat, bűnt és a szenvedést, de Isten csődjének lehetünk tanúi. Ezt mondhatjuk: Isten éppen a csődben diadalmaskodik. Isten Fia ugyanis a kereszten mint bukott ember jelenik meg: elárult, szenvedő, megcsúfolt és végül meghal. Jézus magára veszi a rosszat, hogy legyőzze azt. Szenvedése nem véletlen, halála „meg volt írva”. Igazában nem tudjuk megmagyarázni Isten nagy alázatának misztériumát „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.”(Jn 3, 16)

Ezen a héten Jézus fájdalmára gondolva ezt mondjuk magunknak: „Ezt értem tette! Még ha egyetlen személy lennék is a világon, ezt tette volna értem. Ezt értem tette. Megcsókoljuk a Feszületet, és ezt mondjuk: „Értem. Köszönöm, Jézus. Értem.”

Amikor minden elveszni látszik, mikor „megverik a pásztort, és szétszélednek a juhok” (Mt 26, 31), akkor lép közbe Isten a feltámadás hatalmával. Jézus feltámadása nem egy szép mese vidám vége, nem egy film happy end-je, hanem az Atyaisten közbelépése. Amikor minden veszni látszott, a fájdalom pillanatában, amikor oly sokan le akarnak szállni a keresztről, ez a pillanat a legközelebb van a feltámadáshoz. Az éjszaka akkor lesz legsötétebb, amikor már közeleg a hajnal, a fény közeledtével. A legsötétebb pillanatban közbelép Isten: feltámaszt.

Jézus, aki átment ezen az életen, arra hív, hogy kövessük őt a megalázkodás útján. Amikor életünk során nem találunk kiutat nehézségeinkből, amikor a legsűrűbb sötétség szakad ránk, teljes megaláztatásunkban, amikor törékenyeknek és bűnösöknek érezzük magunkat, ebben a pillanatban kell megnyílnunk az Istenbe vetett reménységnek, amint Jézus tette.

Ferenc pápa így fejezte be a szerdai általános kihallgatáson mondott beszédét:

Kedves testvéreim! E délelőttön vegyük kezünkbe a feszületet, és csókolgassuk: „Köszönet, Jézusom, köszönet, Uram!” – Úgy legyen.

(szf)