„Krisztus nem törődik bele, hogy bűneinkkel sírboltot építettünk magunknak” – Ferenc
pápa tanítása a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor
A Szentatya beszédében
nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliumi szakaszához, Lázár feltámasztásához fűzte
gondolatait. A Jézus által véghezvitt csodás „jelek” betetőzése ez: túlságosan nagy
gesztus, isteni mivolta túlságosan egyértelmű ahhoz, hogy a főpapok eltűrjék, ezért,
amint tudomást szereznek az esetről, elhatározzák, hogy megölik Jézust (vö. Jn 11,53).
Lázár már három napja halott volt, amikor Jézus megérkezett Betániába; a két
nővérnek, Mártának és Máriának mondott szavai örökre bevésődtek a keresztény közösség
emlékezetébe. Jézus ezt mondta: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem,
még ha meg is halt, élni fog és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha” (Jn
11,25). Az Úrnak ezért a Szaváért hisszük, hogy mindazok élete, akik hisznek Jézusban
és követik parancsolatait, a halál után új, teljes és halhatatlan életté alakul át.
Mint ahogy Jézus saját testével támadt fel, de nem tért vissza a földi életbe, így
mi is testünkkel támadunk föl, amely dicsőséges testté alakul majd át. Jézus az Atya
mellett vár bennünket, és a Szentlélek ereje, ami Őt feltámasztotta, azokat is feltámasztja,
akik Jézussal egyesültek.
Barátja, Lázár kővel lefedett sírja előtt Jézus „hangosan
ezt kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” S az, aki halott volt, kijött. A keze és a lába pólyába
volt csavarva, és az arcát kendő födte” (43-44). Ez a parancsoló hang minden emberhez
szól, mert mindnyájunkra halál vár; ez a hang az élet Urának hangja, aki azt akarja,
hogy mindenkinek élete legyen és „bőségben legyen” (vö. Jn 10,10).
Krisztus
nem törődik bele, hogy sírboltokat építettünk saját magunknak a gonoszt és a halált
választva, tévedéseinkkel, bűneinkkel. Nem törődik ebbe bele! Arra szólít fel bennünket,
szinte parancsolja, hogy lépjünk ki a sírból, amelybe bűneink taszítottak be. Folyamatosan
hív, hogy lépjünk ki a börtön sötétségéből, amelybe bezárkóztunk, megelégedve egy
hamis, önző, középszerű élettel. „Jöjj ki!”- mondja nekünk, „Jöjj ki!”. Ez egy szép
hívás a valódi szabadságra. Hagyjuk, hogy magukhoz ragadjanak bennünket Jézusnak ezek
a szavai, amelyeket ma mindenkihez intéz. Felhívás, hogy megszabaduljunk önteltségünk
kötelékeitől.
A gőg ugyanis rabszolgává tesz, saját magunk rabszolgájává,
annyi bálvány, annyi minden rabszolgájává. Feltámadásunk itt kezdődik: amikor elhatározzuk,
hogy engedelmeskedünk Jézus e parancsának, kijövünk a fényre, az életre; amikor arcunkról
lehullanak az álarcok – olyan gyakran elbújunk a bűn álarca mögé – az álarcoknak le
kell hullaniuk! – és akkor újból megtaláljuk a bátorságot eredeti, Isten képére és
hasonlatosságára teremtett arcunkhoz. Jézus gesztusa, amellyel feltámasztja Lázárt,
megmutatja, milyen távlatokig juthat el Isten Kegyelmének ereje, vagyis mit eredményezhet
megtérésünk, változásunk.
Figyeljetek jól – tette hozzá Ferenc pápa: a mindenkinek
felkínált isteni irgalmasság határtalan! A mindenkinek felkínált isteni irgalmasság
határtalan! Jól véssétek emlékezetetekbe ezt a mondatot. Mondjuk el most együtt: „Nincs
semmiféle korlátja a mindenkinek felkínált isteni irgalmasságnak!” Az Úr mindig készen
áll arra, hogy felemelje bűneink sírkövét, amely elválaszt Tőle, az élők világosságától.