2014-04-07 15:23:37

„Isten irgalmassága simogatás a bűneink által okozott sebekre” – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája


RealAudioMP3 Az isteni irgalmasság a szeretet és a gyöngédség nagy világossága, Isten simogatása a bűneink által okozott sebekre – állapította meg Ferenc pápa április 7-én reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén.

A pápa a napi evangéliumi szakaszból (Jn 8,1-11) kiindulva fejtette ki, hogy mi Isten irgalmassága. A házasságtörő asszony története jól ismert: a farizeusok és írástudók Jézus elé visznek egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Megkérdezik, hogy mit tegyenek vele, mert a mózesi törvény a megkövezést írta elő a házasságtörés súlyos bűne esetében. A házasság – mondta Ferenc pápa – egyben jelképe Isten népével való hűséges kapcsolatának.

Amikor egy házasság tönkremegy házasságtörés miatt, akkor ez az Istennel való kapcsolat is bepiszkolódik. Az írástudók és a farizeusok azért teszik fel Jézusnak a kérdést, hogy legyen okuk megvádolni őt. Ha Jézus azt mondta volna: igen, kövezzétek meg, akkor azt mondták volna az embereknek: látjátok, ilyen ez a ti jó mesteretek. Nézzétek, mit tett ezzel a szegény asszonnyal! Őket egyáltalán nem érdekelte az asszony, a házasságtörők, talán közöttük is volt házasságtörő. Nem számított! Csak az számított, hogy csapdát állítsanak Jézusnak!

Ezért válaszolt így az Úr: „Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ”. Az evangélium némi iróniával megállapítja, hogy a vádlók „egymás után elmentek, kezdve a vénektől”. Látszik, hogy ezeknek a mennyei bankban már sok volt a számláján! – jegyezte meg Ferenc pápa. Jézus egyedül marad az asszonnyal, mint egy gyóntató és ezt mondja: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?” Az asszony pedig így felel: „Senki, Uram!” – de nem mondja, hogy hamis volt a vád, hogy nem követett el házasságtörést – tette hozzá a pápa, majd idézte ismét az evangéliumot: „Jézus ekkor azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!”

Ferenc pápa továbbfűzte Jézus gondolatait: ne vétkezzél, hogy ne kelljen többet ilyen pillanatot átélned, hogy ne kelljen szégyenkezned, hogy ne sértsd meg Istent, ne piszkítsd be az Isten és népe közötti szép kapcsolatot. Jézus megbocsát, de itt valamivel többről van szó, mint bocsánatról.

Jézus túlmutat a törvényen. Nem azt mondja, hogy a házasságtörés nem bűn. Nem. De nem ítéli el az asszonyt a törvénnyel. Ez az irgalmasság misztériuma. Ez Jézus irgalmasságának misztériuma. Az irgalmasságot nehéz megérteni – folytatta homíliájában Ferenc pápa. „De Atyám, az irgalmasság eltörli a bűnöket? – kérdezhetné valaki. Nem. Isten bocsánata törli el a bűnöket. Az irgalmasság az a mód, ahogyan Isten megbocsát. Mert Jézus mondhatta volna: „Megbocsátok neked, menj!” Mint ahogy ezt mondta a bénának: menj, bűneid meg vannak bocsátva. Itt azt mondja: menj békével! Jézus tovább megy, azt tanácsolja az asszonynak, hogy többé ne vétkezzen.

Jól látjuk Jézus irgalmas magatartását: megvédi a bűnöst ellenségeitől; megvédi a bűnöst egy igazságos ítélettől. Közülünk is talán hányan vannak azok, akiknek a pokolba kellene jutniuk? – tette fel a kérdést a pápa. Az az ítélet igazságos, és Jézus azon túl megbocsát. Hogyan? Ez az irgalmasság. Az irgalmasság tovább mutat, és úgy alakítja egy ember életét, hogy kerülje a bűnt. Olyan, mint az égbolt.

Nézzük az eget, a sok-sok csillagot; de amikor reggel felkel a nap nagy ragyogással, a csillagok már nem látszódnak. Ilyen Isten irgalmassága: a szeretet, a gyöngédség nagy világossága. Isten nem egy határozattal bocsát meg, hanem simogatással, megsimogatja a bűn által okozott sebeinket. Mert számára fontos bűneink bocsánata, fontos a mi üdvösségünk. Jézus gyóntatóként lép fel: nem alázza meg az asszonyt, nem kérdezi: „Mit tettél, mikor, hogyan, kivel tetted? Nem. „Menj, és többé már ne vétkezzél!” Isten irgalmassága nagy, nagy Jézus irgalmassága. Megbocsát nekünk úgy, hogy közben megsimogat bennünket – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.