2014-04-02 15:47:47

A Szentatya imádkozott az öt évvel ezelőtti aquilai földrengés áldozataiért


RealAudioMP3 Több mint 80 ezren gyűltek össze ezen a szerdán is a Szent Péter téren az általános kihallgatásra, hogy találkozhassanak Ferenc pápával. A Szentatya nyitott pápamobilján körbejárva a teret köszöntötte a zarándokcsoportokat, a különböző szervezetek képviselőit.

Az olaszországi Aquilából érkezett csoporthoz fordulva a pápa kiemelte: „Öt évvel a földrengés után, amely lerombolta a várost, csatlakozom a számos áldozatért mondott imához. A Roiói Szűzanya oltalmába ajánlom azokat, akik még mindig megoldatlan körülmények között élnek. Mindenkit arra bíztatok, hogy tartsa életben a reményt! A lakóházak újjáépítését kísérje a templomok rendbe hozása, amelyek az ima helyei mindenki számára, illetve a művészeti örökség helyreállítása, amelyhez a terület újra fellendítése is kötődik.”

Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a családokért, különösképpen azokért, amelyek nehézségekkel küzdenek. Legyenek bizonyosak abban, hogy Isten ajándékai ők a keresztény közösségekben.

Végül a fiatalokhoz, a betegekhez és az ifjú házasokhoz szólva a pápa emlékeztetett Paolai Szent Ferenc liturgikus emléknapjára. A fiatalokat arra buzdította, hogy tanulják meg a szenttől, hogy az alázat erő és nem gyengeség! A betegek ne fáradjanak bele kérni az imában az Úr segítségét. Az új házasokat ösztönözte, hogy versenyezzenek egymás kölcsönös tiszteletében és támogatásában.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.