„A házasság egy férfi és egy nő között jön létre” – Ferenc pápa és egy olasz újságíró beszélgetése

Március 5-én a „Corriere della Sera” c. olasz napilap hosszú interjút tett közzé, amelyet az újság főszerkesztője, Ferruccio de Bortoli készített a Szentatyával péteri szolgálata március 13-án esedékes első évfordulója alkalmából. A Szent Márta-ház egy kis szalonjában készült interjút már három részben ismertettük, most a negyedik, befejező részt tesszük közzé.

K: - Sok ország szabályozza a polgári együttéléseket. Olyan út ez, amelyet az egyház megérthet? Meddig mehet el ebben a kérdésben?

V: - A házasság egy férfi és egy nő között jön létre. A laikus államok igazolni akarják a polgári együttéléseket, hogy szabályozzanak bizonyos együttélési helyzeteket, személyek közötti gazdasági szempontokat, mint például az egészségügyi ellátás biztosítása. Különböző természetű együttélési egyezményekről van szó, nem tudnám felsorolni különféle formáikat. Esetenként kell kiértékelni őket különbözőségeikben.

K: - A nők egyházban betöltött szerepét hogyan mozdítják elő?

V: - Itt sem segít a kazuisztika. Igaz, hogy a nőknek jobban jelen kell lenniük az egyház döntéseiben. De ezt én funkcionális típusú előmozdításnak nevezném. Pusztán ezzel nem megyünk sokkal előbbre. Inkább arra kell gondolnunk, hogy az egyház – la Chiesa – nőnemű szó: a kezdetektől fogva nőnemű. Urs von Balthasar nagy teológus sokat foglalkozott ezzel a témával: a máriás princípium vezeti az egyházat a péteri mellett. Szűz Mária fontosabb bármelyik püspöknél és bármelyik apostolnál. Folyamatban van a kérdés elmélyítése. Ryłko bíboros, a Világiak Tanácsával ebben az irányban tevékenykedik, sok, számos területen szakképzett nővel.

K: - Fél évszázaddal VI. Pál Humanae Vitae enciklikája után az egyház újból előveszi a születésszabályozás témáját? Martini bíboros, az Ön rendtársa úgy gondolta, hogy talán már elérkezett a pillanat.

V: Minden attól függ, hogy hogyan értelmezzük a Humanae Vitae-t. Maga VI. Pál végül is a gyóntatókat irgalmasságra buzdította, arra, hogy legyenek figyelemmel a konkrét helyzetekre. Prófétai volt azonban zsenialitása, bátran szembe szállt a többséggel, hogy megvédje az erkölcsi fegyelmet, megfékezte a kulturális irányzatokat és ellenállt a jelen és a jövő neomalthusiánusainak. A kérdés nem a tanítás megváltoztatása, hanem a kérdés elmélyítése: a lelkipásztori gondozás vegye figyelembe az egyes helyzeteket és azt, hogy mit lehet tenni az emberek számára. Erről is szó lesz a szinóduson.

K: - A tudomány fejlődik és az élet határait újrarajzolja. Van értelme annak, hogy mesterségesen meghosszabbítsunk egy vegetatív életet? A biológiai végrendelet megoldást jelenthet-e?

V: - Nem vagyok bioetikai kérdések szakértője. Félek, hogy minden mondatom félreérthető. Az egyház hagyományos tanítása senkit sem kényszerít arra, hogy rendkívüli eszközöket használjon, amikor tudja, hogy elérkezett a végső fázishoz. Lelkipásztori tevékenységemben, ezekben az esetekben mindig a palliatív kezelést tanácsoltam. Különleges esetekben, ha szükséges, specialistához kell fordulni.

K: - Közelgő szentföldi útja meghozza az interkommuniót az ortodoxokkal? VI. Pál 50 évvel ezelőtt majdnem eljutott odáig, hogy ezt aláírja Athenagorasz pátriárkával.

V: - Mindnyájan türelmetlenül várjuk hogy „végleges” eredményeket érjünk el. Az ortodoxokkal való egység útja főleg azt jelenti, hogy együtt haladunk és dolgozunk. Buenos Airesben a hittanórákra több ortodox is eljött. Karácsonyt és január 6-át püspökeikkel együtt töltöttem el, akik olykor tanácsokat kértek egyházmegyei hivatalainkban. Nem tudom, hogy igaz-e az epizód, miszerint Athenagorasz azt javasolta volna VI. Pálnak, hogy ők együtt sétáljanak, és minden teológust küldjenek el egy szigetre, hogy vitatkozzanak egymás között. Ez egy szellemes történet, de az a fontos, hogy együtt haladjunk. Az ortodox teológia nagyon gazdag. Azt hiszem, hogy jelenleg nagy teológusaik vannak. Az egyházról és a szinodalitásról alkotott nézetük csodálatos.

K: - Néhány év múlva Kína lesz a legnagyobb világhatalom, amellyel a Vatikánnak még nincsenek kapcsolatai. Matteo Ricci jezsuita volt, mint Ön.

V: - Közel állunk Kínához. Küldtem egy levelet Hszi Csin-ping elnöknek, amikor megválasztották három nappal utánam. És ő válaszolt. Vannak tehát kapcsolatok. Nagy nép, amelyet nagyon szeretek.

K: - Szentatya, miért nem beszél soha Európáról? Mi az, ami nem győzi meg az európai tervben?

V: - Emlékszik arra a napra, amikor Ázsiáról beszéltem? Mit mondtam? (Ekkor az újságíró elkezd gondolkozni, hogy összegyűjtsön néhány halvány emléket, majd észreveszi, hogy beleesett egy tréfás csapdába.) Én nem beszéltem sem Ázsiáról, sem Afrikáról, sem Európáról. Csak Latin-Amerikáról, amikor Brazíliában voltam, és amikor fogadtam a Latin-Amerika Bizottságot. Nem volt még alkalmam Európáról beszélni, de ennek is eljön majd az ideje.

K: - Milyen könyvet olvas ezekben a napokban?

V: - Péter és Magdolna – Damiano Marzotto írása a női dimenzióról az egyházban. Gyönyörű könyv.

K: - Nincs rá lehetősége, hogy valamilyen szép filmet megnézzen, hiszen szenvedélyesen szereti a filmeket? „A nagy szépség” elnyerte az Oscar-díjat. Megnézi majd?

V: - Nem tudom, Az utolsó film, amit láttam Benigni filmje volt: Az élet szép. Azelőtt Fellini Sztrádáját láttam. Mestermű. Tetszett Wajda is…

K: - Szent Ferencnek gondtalan volt az ifjúkora. Megkérdezem: volt valaha szerelmes?

V: - „A jezsuita” c. könyvemben elmondom, hogy 17 éves koromban volt egy kis barátnőm. Utalok rá „Az Ég és a Föld” c. kötetben is, amelyet Abraham Skorka rabbival együtt írtunk. A szemináriumban egy lány elcsavarta a fejet egy hétig.

K: - És hogyan végződött, ha nem vagyok indiszkrét?

V: - Fiatalok voltunk. És beszéltem róla a gyóntatómnak – válaszolt az utolsó kérdésre nagy mosollyal Ferenc pápa.

(vm)