Két pápa szentté avatása elé – Pákozdi István atya visszaemlékezése

Sose gondoltam, hogy a két pápa, XXIII. János és a tőle annyira különböző adottságú II. János Pál egy napon lesznek szenté avatva. Még kis gyerek voltam, amikor a szentmise kánonjában halkan, latinul mindig a „cum famulo tuo Papa nostro Johannes et Antistite nostro Josephus…” nevek hangoztak el (János pápa és Mindszenty József főpásztorunk nevei).
Kis ministránsként ezekre emlékszem. Később gimnazista koromban a piarista gimnázium igazgatójától, Balogh Ferenctől kaptam ajándékba és olvastam XXIII. János: Egy lélek napló-ját, ami 1972-ben jelent meg magyarul. Amikor azután Rómában tanultam, pedig akkor már mindent átjárt a lengyel pápa fiatalos lendülete, a fodrászüzletben még mindig a „papa buono,” a jó pápa képe függött megsárgultan, pókhálósan. Az olaszok szíve hozzá kötődött, úgy tudott beszélni népéhez, mint egy jóságos nagypapa.

Egy régi fényképalbum jeles képe tárul elém, az Osservatore Romano 1979. november 27-i száma le is közölte: a Pápai Magyar Intézet nyolc ösztöndíjas papját külön kihallgatáson fogadta a pápa. II. János Pál egy éves pápa volt akkor, fiatalos, lendületes, olyan korú volt, mint most jómagam.

Növendéktársaimmal álltunk jobbján és balján a kis trónteremben: Erdő Péter, Ladocsi Gáspár, Ivancsó István, a másik oldalon Benyik György, Sávai János, Szaradics József és Dolhai Lajos. Igen megilletődött voltam, mindegyikünkön fekete reverenda volt, rajta fehér. Különféle római egyetemeken tanultunk, a pápa kedvesen bátorított minket. Később többször kísértem Lékai László bíborost a pápához, én voltam a római sofőr, s amikor végzett, gyűrűcsókra én is megpillanthattam őt közelről könyvtárszobája ajtajában.
A vatikáni bazilika grottáiban lévő Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelésekor (1980-ban) az oltár mellett álltam, Hollai Antal, ma albertfalvai plébánossal énekeltük a zsoltárokat. Első magyarországi útján az esztergomi szentmiséjén Barsi Balázs ferences atyával a kommentárt vezettük, második látogatásakor pedig a MTV akkori munkatársait mutathattam be neki személy szerint (Ternyák Csaba érsek jóvoltából).
A szenté avatás minden öröme, dicsősége ellenére magában rejt egy veszélyt, hogy a szenteket misztifikáljuk. Pedig egy szent sem tökéletes mindenben, csak Isten teljesen tökéletes.
A két pápát a szentek sorában fogjuk tisztelni. Mindketten megvalósították azt, amit jelmondatukul választottak: XXIII. János Oboedientia et pax (engedelmesség és béke), és II. János Pál Totus tuus (teljesen a tiéd), amit a boldogságos Szűz felé mondott ki. Ha röviden kellene összefoglalnom, János pápa a zsinatot, János Pál pápa a fiatalok hatalmas szeretetét idézi fel bennem. Szentjei lesznek a reformok elkötelezettjeinek, az ifjúságnak és a szenvedőknek.

Pákozdi István atya, egyetemi lelkész