Két pápa szentté avatása elé – Pákozdi István atya visszaemlékezése
Sose gondoltam, hogy
a két pápa, XXIII. János és a tőle annyira különböző adottságú II. János Pál egy napon
lesznek szenté avatva. Még kis gyerek voltam, amikor a szentmise kánonjában halkan,
latinul mindig a „cum famulo tuo Papa nostro Johannes et Antistite nostro Josephus…”
nevek hangoztak el (János pápa és Mindszenty József főpásztorunk nevei). Kis ministránsként
ezekre emlékszem. Később gimnazista koromban a piarista gimnázium igazgatójától, Balogh
Ferenctől kaptam ajándékba és olvastam XXIII. János: Egy lélek napló-ját, ami 1972-ben
jelent meg magyarul. Amikor azután Rómában tanultam, pedig akkor már mindent átjárt
a lengyel pápa fiatalos lendülete, a fodrászüzletben még mindig a „papa buono,” a
jó pápa képe függött megsárgultan, pókhálósan. Az olaszok szíve hozzá kötődött, úgy
tudott beszélni népéhez, mint egy jóságos nagypapa.
Egy régi fényképalbum jeles
képe tárul elém, az Osservatore Romano 1979. november 27-i száma le is közölte: a
Pápai Magyar Intézet nyolc ösztöndíjas papját külön kihallgatáson fogadta a pápa.
II. János Pál egy éves pápa volt akkor, fiatalos, lendületes, olyan korú volt, mint
most jómagam.
Növendéktársaimmal álltunk jobbján és balján a kis trónteremben:
Erdő Péter, Ladocsi Gáspár, Ivancsó István, a másik oldalon Benyik György, Sávai János,
Szaradics József és Dolhai Lajos. Igen megilletődött voltam, mindegyikünkön fekete
reverenda volt, rajta fehér. Különféle római egyetemeken tanultunk, a pápa kedvesen
bátorított minket. Később többször kísértem Lékai László bíborost a pápához, én voltam
a római sofőr, s amikor végzett, gyűrűcsókra én is megpillanthattam őt közelről könyvtárszobája
ajtajában. A vatikáni bazilika grottáiban lévő Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelésekor
(1980-ban) az oltár mellett álltam, Hollai Antal, ma albertfalvai plébánossal énekeltük
a zsoltárokat. Első magyarországi útján az esztergomi szentmiséjén Barsi Balázs ferences
atyával a kommentárt vezettük, második látogatásakor pedig a MTV akkori munkatársait
mutathattam be neki személy szerint (Ternyák Csaba érsek jóvoltából). A szenté
avatás minden öröme, dicsősége ellenére magában rejt egy veszélyt, hogy a szenteket
misztifikáljuk. Pedig egy szent sem tökéletes mindenben, csak Isten teljesen tökéletes.
A két pápát a szentek sorában fogjuk tisztelni. Mindketten megvalósították azt,
amit jelmondatukul választottak: XXIII. János Oboedientia et pax (engedelmesség és
béke), és II. János Pál Totus tuus (teljesen a tiéd), amit a boldogságos Szűz felé
mondott ki. Ha röviden kellene összefoglalnom, János pápa a zsinatot, János Pál pápa
a fiatalok hatalmas szeretetét idézi fel bennem. Szentjei lesznek a reformok elkötelezettjeinek,
az ifjúságnak és a szenvedőknek.