2014-03-17 16:10:55

A Szentatya fogadta az argentin elnökasszonyt


Ferenc pápa hétfőn délelőtt fél 11-kor kezdte meg az audienciák sorát. Először fogadta Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérseket, 11 órakor pedig Nicola Girasole érsek a karib-tengeri kis szigetek apostoli nunciusát. Ezt követően a pápa egyenként fogadott három kelet-timori püspököt, akik ad limina látogatásukat végzik a Vatikánban.

Délután 1 óra után a Szent Márta-házban Ferenc pápa fogadta Cristina Fernández de Kirchnert, az Argentin Köztársaság elnökét. A látogatás célja az volt, hogy az államfő közvetítse a Szentatyának az argentin nép üdvözletét, jókívánságait és érzéseit pápasága első évfordulója alkalmából. A pápa a Szent Márta-ház ajtajában várta és fogadta az elnökasszonyt és a küldöttséget. Először az egész delegációval, majd az államfővel négyszemközt folytatott megbeszélést, amelyet követően a pápa és az elnökasszony együtt ebédelt – tájékoztatott a szentszéki szóvivő.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.