„Ne folytassunk párbeszédet a Sátánnal, hanem védjük meg magunkat Isten Szavával”
- Ferenc pápa Úrangyala imádsága
Kedves testvérek, jó
napot kívánok! Nagyböjt első vasárnapjának evangéliuma Jézus megkísértésének epizódját
beszéli el. A Szentlélek, miután leszállt Jézusra a Jordán-folyóban történt megkeresztelkedésekor,
arra késztette, hogy negyven napon át, mielőtt megkezdte volna nyilvános működését,
nyíltan szembeszálljon a pusztában a Sátánnal. A kísértő megpróbálja eltéríteni Jézust
az Atya tervétől, vagyis az áldozat útjától, attól a szeretettől, amely önmagát kínálja
fel a bűnök bocsánatára. A kísértő arra akarja rávenni Jézust, hogy a siker és a hatalom
könnyű útját válassza. Jézus és a Sátán között a párviadal szentírási idézetekkel
zajlik. Az ördög, hogy eltérítse Jézust a kereszt útjától, hamis messiási reményekkel
csábítja: a gazdasági jólét, annak a lehetősége, hogy a köveket kenyérré változtathatja;
a látványos, csodatevő stílus: annak az ötlete, hogy vesse le magát a jeruzsálemi
templom legmagasabb pontjáról és parancsolja meg angyalainak, hogy mentsék meg életét;
végül a Sátán a hatalom és az uralkodás egérútját kínálja fel Jézusnak cserébe azért,
hogy imádja őt. A kísértés három csoportjáról van szó, amit mi is jól ismerünk – mondta
a pápa.
Jézus határozottan visszautasítja ezeket a kísértéseket és ismételten
leszögezi azt a szilárd akaratot, hogy követi az Atya által meghatározott utat, semmiféle
egyezségre nem lép a bűnnel és a világ logikájával. Figyeljétek meg, hogy hogyan válaszol
Jézus – mondta beszédében Ferenc pápa. Nem folytat párbeszédet a Sátánnal, mint ahogy
ezt Éva tette a földi paradicsomban. Jézus jól tudja, hogy a Sátánnal nem lehet párbeszédet
folytatni, mert olyan ravasz. Ezért Jézus, ahelyett, hogy párbeszédet folytatna, mint
Éva, azt választja, hogy Isten Szavában talál menedéket és ezzel a Szóval erőteljesen
válaszol. Emlékezzünk erre: a kísértés pillanatában soha ne hozzunk fel érveket a
Sátánnak, hanem használjuk Isten Szavát, aki mindenekelőtt arra emlékeztet bennünket,
hogy „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való”
(Mt 4,4). Ez erőt ad nekünk, támogat bennünket a világias gondolkodásmód elleni küzdelemben,
amely lealacsonyítja az embert elsődleges szükségleteinek szintjére, amelynek következtében
az emberek elveszítik éhségüket a valóban igaz, jó és szép iránt, Isten és szeretete
iránt. Emlékezzetek továbbá arra: „Írva van az is: Ne kísértsd Uradat, Istenedet”
(7. vers), mert a hit útja a sötétségen, a kételyeken keresztül is vezet és türelemből,
kitartó várakozásból táplálkozik. Jézus végül arra emlékeztet, hogy „Írva van: Uradat,
Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” (10. vers). Vagyis meg kell szabadulnunk a
bálványoktól, a hiábavaló dolgoktól, és életünket a lényegesre kell építenünk.
Jézus
ezeket a szavait tetteiben is megvalósítja. Maradéktalan hűsége az Atya szeretet-tervéhez
mintegy három évvel később elvezeti őt a „világ fejedelmével” (Jn 16,11) való végső
leszámoláshoz, a kínszenvedés és a kereszt órájában. És ott, Jézus meghozza végső
győzelmét, a szeretet győzelmét.
Kedves testvérek, Nagyböjt mindannyiunk számára
megfelelő időszak, hogy végighaladjuk a megtérés útján, őszintén megvizsgáljuk magunkat
ennek az evangéliumi szakasznak a fényében. Újítsuk meg keresztségi fogadalmainkat:
mondjunk ellent a Sátánnak, minden cselekedetének és csábításának – mert ő egy csábító
– hogy Isten ösvényein haladjunk és eljussunk Húsvéthoz a Szentlélek örömében – mondta
az Úrangyala elimádkozása előtti beszédében Ferenc pápa.
Ebben a nagyböjti
időszakban vegyük figyelembe a Caritas Internationalis felhívását, a világon tapasztalható
éhség elleni kampányát - mondta Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor.
"Emlékezzetek meg rólam és a Római Kúria munkatársairól imáitokban. Ma este
megkezdjük nagyböjti lelkigyakorlatunkat" - kérte a pápa a Szent Péter teret megtöltő
100 ezer hívőt vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után. A Római Kúria nagyböjti
lelkigyakorlatát idén nem a vatikáni Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában
tartják, hanem a Róma közelében lévő Ariccia "Isteni Mester Háza" épületében. (vm)