A monoteizmus Izraelben - P. Szabó Ferenc SJ ismerteti a Nemzetközi Teológiai Bizottság
dokumentumát
A NTB új dokumentuma,
amely a monoteizmus és az erőszak kapcsolatával foglalkozik, II. fejezetében azt vizsgálja
meg, hogy az ószövetségi kánoni bibliaszövegekben hol szerepel az erőszakra buzdítás
és az erőszak (öldöklés) gyakorlata az egyistenhit nevében. A dokumentum részletes
elemzését itt nem követhetjük.
Alapvető állítása: az ószövetségi kinyilatkoztatás
fokozatos, és benne a tiszta egyistenhit kialakulása – JAHVE megvallása - hosszú történelmi
folyamat. Az Egyiptomból való szabadulás, a pusztai vándorlás, a szövetségkötés történeti
tapasztalata során alakul ki az egyetlen szabadító Istenbe vetett ki, miközben állandóan
kísérti az izraelitákat a környező népek többisten-hite, a bálványimádás. A nagy
próféták állandóan ostorozzák a szövetség népének ezt a hűtlenségét („házasságtöréshez”
hasonlítva azt).
A száműzetés tapasztalata során Izrael megérti, hogy Istene,
JHWH, mindenütt vele van, jelenléte és üdvözítő tevékenysége nem korlátozódik/kapcsolódik
egy meghatározott helyhez (Ígéret földje, Templom), hanem egyetemes lesz. Ezt az egyetemességet
főleg a teremtés hitére való reflexió alapozta meg: az ég és föld hatalmas teremtő
Istene egyben szabadító, üdvözítő Isten, igazságos és irgalmas, a beléje vetett hit
kizár mindenféle bálványimádást, hamis Istent.
Ezt hirdetik a nagy próféták,
a messiási jövendölések, amelyek során az egyetemesség szempontja határozott lesz:
eljön a végső idő, amikor majd más népek is imádják az egyetlen igaz Istent, minden
ember hatalmas Teremtőjét, igazságos Bíróját és irgalmas Szabadítóját. Ez a kitisztult
hit főleg a Deutero-Izajásban jelenik meg, a Szenvedő Szolgáról szóló énekekben,
amelyeket majd Isten megtestesült Fia, Jézus teljesít be, amikor felveszi a szolga
alakját, az Atya és az emberek iránti szeretetből engedelmes lesz a kereszthalálig,
és feltámadva mindenek ura, mindenki Üdvözítője. (Fil 2, 5-11)
Az ószövetségi
írások kétségkívül tartalmaznak nehezen értelmezhető epizódokat a haragvó Isten büntetéseiről:
Szodoma és Gomorra elpusztítása, az egyiptomiak megbüntetése, az Ígéret földjének
elfoglalásakor egész hadseregek és városok kiirtása a győzelem ünneplésére bemutatott
áldozatként. Számos erőszakos tett közvetlenül vagy közvetve Istennel kapcsolatos. Ezt
a bonyolult problémát már a történeti-kritikai értelmezési módszer síkján is nehéz
megoldani, még kevésbé teológiai szempontból. A hagyományos apologetika és teológia
a történelmi kinyilatkoztatást elemezve Isten pedagógiáját hangsúlyozta: az Ószövetség
Törvényével nevelőnk volt Krisztusra, amint azt Szent Pál apostol is hirdette.
A
mai bibliaértelmezés mindenképpen figyelembe veszi az idejét múlt archaikus/szakrális
szemléletet, idegen kultúrák befolyását Izrael hitére: pl. sztereotip elbeszélések
a hódító háborúkról a profán irodalomban. Számunkra ma kétségtelenül elítélendő a
bosszúállás, megtorlás, a hódító háborúk kegyetlenségei: ezeket a szövegeket kell
a fokozatos kinyilatkoztatás távlatában értelmezni; figyelembe venni az irodalmi műfajokat
is, a szent író szándékát és a megcélzott hajdani olvasóközönséget. A különböző korokból
származó, különböző világképet tükröző kánonná vált Ószövetséget tehát úgy kell olvasni,
ahogy azt célközönsége olvasta és olvassa, és csak egységében lehet helyesen érteni.
A „nehéz lapokat” az egész Biblia teológiai összefüggésében kell olvasni, sőt az Ószövetséget
Krisztus fényében, az Újszövetség előkészítéseként kell értelmezni.
Lassan-lassan
tisztul a választott nép hite, felfogása a teremtő és üdvözítő, a szövetséget kötő
és ígéreteit beteljesítő, az igazságos és irgalmas Istenről, az igaz Isten jelenlétéről
a történelemben. A nagy próféták állandóan azt hirdetik, hogy a szeretetet kell gyakorolni,
megtartani az igazságosságot. Isten igazságossága szeretet nélkül a bűnös elítélése
lenne; a mai ember is szeretné összeegyeztetni az igazságosságot és a szeretetet,
a hatalmat és az irgalmat az egyéni és a közéletben. Gondoljunk a mai erőszakot alkalmazó
(politikai) hatalmak sok-sok (hívő és nem hívő) áldozatára.
Leszögezhetjük
Norbert Lohfink biblikussal: Nem szabad szépíteni az Izrael története során megtapasztalt
erőszakot. De Izrael történetéből sehol sem derül ki, hogy a monoteizmus megjelenése
összefüggne az erőszak elharapódzásával; tehát biztosan nem az erőszakos monoteizmus
áll szemben a toleráns politeizmussal. A kereszténység az isteni eredetű szeretet
primátusának hirdetésével semlegesíti azt a racionalista tételt, amely a monoteizmust
és az erőszakot szükségszerűen összekapcsolja. A minket szerető Atyaisten Fia kereszthalálával
megszabadít bennünket az erőszaktól. Isten emberré lett Fia, Jézus Krisztus halálával
és feltámadásával megszüntette az ellenségeskedést, és megszerezte a kiengesztelődést
Isten és az emberek között, és az emberek között, - Ő a mi Békénk. És a Feltámadott
Lelkével élteti Krisztus misztikus Testét, az Egyházat, a hívők lelkébe árasztva a
szeretetet.
Erről bővebben a dokumentum további részének ismertetésekor szólunk.