2014-03-03 13:06:28

Legyetek Isten simogatása a rászorulók számára – Ferenc pápa levele a Szent Péter-kör tagjaihoz


Egy tányér leves az éhezőknek, fedél a hajléktalanoknak – ezt is, de ennél sokkal többet nyújt a Szent Péter-kör a rászorulóknak, akiknek ügyét immár 145 éve szolgálja karitatív tevékenységein keresztül a pápa nevében. Továbbra is legyetek „Isten simogatása”, Krisztus szeretetének látható jele a szegények és nélkülözők, valamint a Rómába érkező zarándokok számára – erre buzdította Ferenc pápa a szervezet tagjait, akik február 27-én tartották 145. ünnepi közgyűlésüket a Vatikánban. A Szentatya köszöntő szavait Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház Prefektúrájának elnöke tolmácsolta az ülés résztvevőinek.

A Szent Péter-kör elnöke, Leopoldo Torlonia felszólalásában visszhangozta a Szentatya szavait, hangsúlyozva, hogy a pápai szervezet nem pusztán a „pápa levesét”, az éjjeli szálláshelyet, a családsegítőt vagy a hospice-központot jelenti, hanem az esti iskolákat, az első áldozásra való felkészítést, a hittanoktatást, a sporttermeket, a vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódó kezdeményezéseket egyaránt, amelyek mindegyike arra irányul, hogy az elmúlt 145 évben fölmerült szociális problémákra anyagi és lelki támasszal szolgáljon. A Szent Péter-kör közgyűlése a tagok ünnepélyes eskütételével zárult, kitüntették továbbá azokat a tagokat, akik immár 25 éve szolgálják a rászorulókat a szervezet keretein belül.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.