„Milyen lesz a jövő, ha kiselejtezzük fiataljainkat?” – tette fel aggódó kérdését Ferenc pápa a Pápai Latin-Amerika Bizottság tagjainak

Pénteken délben Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a plenáris ülését tartó bizottság tagjait. Hozzájuk intézett, előre leírt beszédét már közzétettük, most rögtönzött szavait foglaljuk össze.

A hit átadása, nevelési vészhelyzet – utalt a pápa beszédében a Bizottság plenáris ülésének témájára. A „hit átadása” kifejezést gyakran halljuk, nem lep meg bennünket. Tudjuk, hogy napjaink kötelessége. Ezzel foglalkozott az előző, az evangelizáció témájában megrendezett szinódus is. A „nevelési vészhelyzet” olyan kifejezés, amelyet nemrégen fogadtatok el azokkal együtt, akik ezt a munkát előkészítették.

Tetszik nekem, mert megteremti az evangelizáció antropológiai nézetét, alapját. Ha fennáll a nevelési vészhelyzet a hit átadása szempontjából, fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan kezeljük az ifjúsági hitoktatás témáját a fundamentális teológia távlatában? Melyek azok az antropológiai előfeltételek, amelyek ma jelen vannak a hit átadásában, és amelyek a latin-amerikai ifjúság számára nevelési vészhelyzetet eredményeznek. Ezért ismételten vissza kell térni a nevelés nagy kritériumaihoz – fejtette ki rögtönzött beszédében Ferenc pápa.

A nevelés első kritériuma nem pusztán az ismeretek átadását jelenti, hanem más dimenziókkal is rendelkezik: át kell adni a hit tartalmát, a szokásokat, az értékek értelmét, mind a hármat együtt.

A hit átadásához szükség van egy megszokott magaviseletre, az értékek befogadására, és alapvető tartalomra. Ha csak a hit tartalmát akarjuk átadni, akkor pusztán egy felületes ideológiát közlünk, gyökerek nélkül. Gyóntatóink, amikor gyermekek voltunk, ezt mondták: ezen a héten tedd ezt és ezt. Ezáltal kifejlesztették magatartásunkat; nem pusztán tartalmat, hanem értékeket is átadtak. Ezek között a keretek között kell a hit átadását megvalósítani, a három pillérre építve.

Másik fontos dolog, hogy megtanítsuk a fiataloknak az utópia helyes kezelését – mondta a pápa, majd így folytatta: „Mi, Latin-Amerikában megtapasztaltuk az utópia nem teljesen kiegyensúlyozott kezelését. Egyes helyeken és bizonyos pillanatokban, nem mindenütt, ez elsodort bennünket. Legalább is Argentína esetében mondhatjuk, hogy a Katolikus Akció sok fiatal tagja, az utópia helytelen kezelése miatt a hetvenes években, gerillaharcokban vett részt. Helyes irányt kell mutatni a fiataloknak, hogy növekedjenek álmaikban, ami gazdagságot jelent.

Egy utópia nélküli fiatal koravén, idő előtt megöregedett személy. Hogyan tudjuk elérni, hogy a fiatalnak ez a vágya, ez az utópiája elvezesse őt a Jézus Krisztussal való találkozáshoz? – tette fel a kérdést a pápa, majd így folytatta:

Engedjétek meg, hogy a következőket javasoljam: egy fiatalban akkor növekszik jól az utópia, ha azt az emlékezet és a helyes ítélőképesség kíséri. Az utópia a jövő felé tekint, az emlékezet pedig a múltba. A jelen pedig különbséget tesz a helyes és a helytelen között. A fiatal az emlékezetbe gyökereztesse utópiáját, a jelenben, az idők jeleit felismerve élje meg az utópiát a jövő felé irányulva.

Ezért hangsúlyozom gyakran, hogy milyen fontos az idősek és a fiatalok találkozása. Jézus templomi bemutatásának ikonja. A fiatalok találkozása a nagyszülőkkel döntő jelentőségű. Egyes válságban lévő országok püspökei mondták, hogy a fiatalok egy részét, mivel nagy a munkanélküliség, a nagyszülők tartják el. A nyugdíjas nagyszülők visszatérnek az idősotthonokból a családokba, és magukkal viszik a múlt emlékezetét.

A pápa felidézte, hogy mintegy 25 évvel ezelőtt látta a híres japán filmrendező, Kurosawa alkotását. A történet nagyon egyszerű: egy család, két gyermek, papa és mama. A szülők egy utazást tesznek az Egyesült Államokba, és a nagymamánál hagyják a gyermekeket. Japán gyerekek, Coca-Cola, hot-dog – ilyen típusú kultúrában nevelkednek. A film azt beszéli el, hogy ezek a gyermekek meghallgatják a nagymama történeteit, és apránként megismerkednek népük emlékezetével. Amikor a szülők hazatérnek, ők azok, akik zavarban vannak, mert ismeretlen számukra az emlékezet, amelyet a gyermekek a nagymama révén elsajátítottak.

Ez a jelenség, a fiatalok, és a nagyszülők találkozása őrizte meg a hitet a kommunizmus idején a kelet-európai országokban, mert a szülők nem járhattak templomba. Ezekben a napokban – nem emlékszem pontosan – a bulgáriai vagy albániai püspökök mondták, hogy náluk a templomok idősekkel és fiatalokkal vannak tele: a szülők nem járnak templomba, mert ők soha nem találkoztak Jézussal.

A fiatalok és a nagyszülők találkozása döntő jelentőségű azért, hogy a fiatalok megismerjék egy nép emlékezetét és tudjanak helyesen dönteni a jelent illetően. Meg kell tanítani nekik a helyes ítélőképességet, lelki tanácsokat kell nekik adni. A helyes megkülönböztetést csak egy jó gyóntató segítségével lehet megtanulni, egy jó lelki vezetővel, akinek van türelme ahhoz, hogy órákon át hallgassa a fiatalokat. A múlt emlékezete, a jelen megkülönböztetése, a jövő utópiája: ezek a keretei egy fiatal hite növekedésének.

A pápa ezután a harmadik kritériumot ismertette. A nevelési vészhelyzetben, a hit és a kultúra átadásában jelen van a kiselejtezés kultúrájának a problémája is. Ma, az egész világon meghonosodott gazdasági rendszer középpontjában a pénzisten áll, nem pedig az emberi személy. Minden mást kiselejteznek, ami nem illik bele ebbe a rendszerbe. Kiselejtezik a létszámon felüli gyermekeket.

„Nem tudtam szóhoz jutni, amikor nemrég a spanyol püspökök elmondták, hogy milyen magas hazájukban az abortuszok száma” – mondta beszédében Ferenc pápa. Kiselejtezik az időseket, egyes latin-amerikai országokban titokban eutanáziát hajtanak végre! Létezik a titkos eutanázia! Mert a szociális intézmények csak egy bizonyos pontig nyújtanak segítséget, a szegény kis öregek pedig boldoguljanak, ahogy tudnak.

A pápa ismét felidézte egy személyes emlékét: „Amikor meglátogattam Buenos Aires-ben egy állami idősotthont, láttam, hogy az ágyak mind foglaltak voltak, és mivel nem volt szabad ágy, az időseket földön helyezték el matracokon. Egy ország nem tud egy ágyat vásárolni? Ez azt jelenti, hogy az idősek kiselejtezni való tárgyak. A lepedők piszkosak voltak, nem voltak szalvéták és a szegény kis öregek a lepedővel törölték meg evés után a szájukat. Ezt mind személyesen láttam, nem valaki mástól hallottam”.

Ezt a mai világrendszert bosszantja, hogy olyan sok a fiatal, akiknek munkát kellene adni. Nagyon magas a fiatalok munkanélküliségének százaléka. Olyan fiatal nemzedék nő föl, amelyik nem tapasztalta meg a méltóságot. Nem arról van szó, hogy nincs mit enniük, mert gondoskodnak róluk a nagyszülők, a plébánia, a szociális segélyek, az állam, az üdvhadsereg, vagy a városnegyed klubja. Esznek, de annak a méltósága nélkül, hogy ők maguk keresnék meg kenyerüket, és azt haza vinnék! Ma a fiatalok is belépnek a kiselejtezni való anyagok kategóriájába.

Tehát ebben az összefüggésben látjuk, hogy a fiataloknak, sokkal inkább, mint valaha, szükségük van ránk; a munkanélküli fiatalok utópiáját vagy elaltatták, vagy azon a ponton vannak a fiatalok, hogy elveszítik reményüket. Sürgető feladat a hit átadása a fiataloknak, akik ma szintén kiselejtezés tárgyaivá váltak. Ezért nyer teret körükben a kábítószer, a számos függőség.

Mint minden változó korszakban, most is sok furcsa jelenség van, mint például a függőségek burjánzása: a játékszenvedély rendkívül magas szintre jutott el, de a kábítószer a fiatalok számára a halál eszközét jelenti. A kábítószer világméretű terjeszkedése elpusztítja a fiataloknak ezt a nemzedékét, amely kiselejtezésre van ítélve! – hangzott a pápa erőteljes és egyben aggódó figyelmeztetése.

Végül szokásához híven, összefoglalta beszédének lényeges pontjait: első: átadni a hit tartalmát, a magatartást és az értékeket. Második: a fiatalok utópiája, amit összhangba kell hozni az emlékezettel és az ítélőképességgel. Harmadik: a kiselejtezés kultúrája. Ez az egyik legsúlyosabb jelenség, amitől fiataljaink szenvednek, főleg a kábítószer miatt, amely elpusztítja őket. Kiselejtezzük fiataljainkat! Milyen lesz akkor a jövő? Feladatunk: a hit hagyományának (traditio fidei) és a remény hagyományának (traditio spei) az átadása!

A pápa utolsó kérdése így hangzott: hogyan segítünk, amikor az utópia kiábrándultsághoz vezet? Egy lelkes fiatal utópiája ma kiábrándultságba hajlik. Hitet és reményt kell nekik adnunk.

A pápa búcsúzóul szívből megköszönte a bizottság munkáját és arra bátorította őket, hogy haladjanak tovább a megkezdett úton.

(vm)