Egy bíboros nem egy intrikákkal teli udvartartásba lép be, hanem szétsugározza Krisztus szeretetét a világban

Ferenc pápa február 23-án, vasárnap délelőtt az új bíborosokkal és a Bíborosi Kollégiummal együtt mutatta be a szentmisét. Homíliáját az évközi hetedik vasárnap könyörgéséből kiindulva kezdte: „A te segítséged, irgalmas Atyánk, mindig tegyen figyelmessé minket a Szentlélek hangjára”.

Ez az ima, amit a szentmise elején mondtunk, egy alapvető magatartásformára emlékeztet bennünket: hallgatnunk kell a Szentlélek szavát, aki élteti és áthatja az egyházat. Teremtő és megújító erejével a Szentlélek mindig támaszt nyújt Isten népe reményének, amely a történelemben halad. Mint Vigasztaló Szentlélek mindig támaszt jelent a keresztények tanúságtételének. Ebben a pillanatban mindnyájan, az új bíborosokkal együtt, hallgatni kívánjuk a Szentlélek hangját, aki a szentírási olvasmányokon keresztül szól hozzánk.

A keresztény életszentség nem a mi művünk, hanem a Szentléleknek való engedelmesség gyümölcse – állapította meg a Szentatya.

Az első olvasmányban felhangzott az Úr felhívása népéhez: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (Lev 19,2). És az evangéliumban Jézus szavai is ezt visszhangozzák: „Ti olyan tökéletesek legyetek, mint mennyei Atyátok” (Mt 5,48). Ezek a szavak mindnyájunkhoz szólnak, akik az Úr tanítványai vagyunk és különösen hozzám és hozzátok, kedves Bíboros testvéreim, sajátosan hozzátok, akik tegnap váltatok a Bíborosi Kollégium tagjaivá.

Hasonlóvá válni Isten szent mivoltához és tökéletességéhez elérhetetlen célnak tűnhet. Ennek ellenére az első olvasmány és az evangélium konkrét példákat javasol ahhoz, hogy Isten magatartása váljon cselekedeteink szabályává. De mindnyájan emlékezünk rá, hogy a Szentlélek nélkül hiábavaló lenne erőfeszítésünk. A keresztény életszentség nem elsősorban a mi művünk, hanem a háromszor Szent Isten Lelkéhez való szándékos és gyakorolt engedelmesség.

Önzők és gőgösek vagyunk, de Isten jósága és szépsége vonzanak bennünket. A Levita ezt mondja: „Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt...Ne légy bosszúálló és ne gyűlölködj néped fiaival...Szeresd embertársadat…”(19,17-18). Ezek a magatartások Isten szentségéből születnek. Mi azonban általában annyira másmilyenek vagyunk, olyan önzők és gőgösek. Mégis vonz bennünket Isten jósága és szépsége és a Szentlélek meg tud tisztítani bennünket, át tud alakítani, formálni tud nap, mint nap. Mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy megtérítsük szívünket, különösen nektek, bíborosok és nekem, meg kell ezt tennünk – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa.

Az evangéliumban Jézus is az életszentségről beszél és elmagyarázza nekünk az új törvényt, az Ő törvényét. Az írástudók és farizeusok nem tökéletes igazságszolgáltatása és Isten országa legmagasabb rendű igazságosságának szembeállításával magyarázza el az új törvényt. A mai evangéliumi szakasz első antitézise a bosszúállásra vonatkozik: „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért, fogat fogért! Én pedig azt mondom nektek...ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is (Mt 5,38-39). Nem csak arról van szó, hogy nem szabad visszafizetnünk a másiknak a rosszat, amit nekünk tett, hanem törekednünk kell arra, hogy nagylelkűen jót tegyünk.

A másik antitézis – folytatta homíliáját Ferenc pápa – az ellenségre vonatkozik: „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért” (43-44). Jézus azt kéri követőitől, hogy szeressék azt, aki nem érdemli meg, anélkül, hogy viszonzást várnának, hogy betöltsék a szeretet-űröket a szívekben, az emberi kapcsolatokban, a családokban, a közösségekben, a világon. Bíboros Testvéreim! Jézus nem azért jött el, hogy megtanítsa nekünk a jó modor szabályait, hogy hogyan kell viselkedni a szalonokban! Ehhez nem lett volna szükség arra, hogy leszálljon az égből és kereszthalált haljon. Krisztus azért jött el, hogy üdvözítsen bennünket, hogy megmutassa az utat, az egyetlen utat, amely kivezet a bűn futóhomokjából. Az életszentségnek ez az útja az irgalmasság, amelyet Ő gyakorolt, és amelyet minden nap gyakorol értünk. Szentnek lenni nem luxus, hanem szükséges a világ üdvösségéhez. És ez az, amit az Úr kér tőlünk.

„Kedves Bíboros Testvéreim! Jézus Urunk és az Anyaszentegyház azt kérik tőlünk, hogy nagyobb buzgalommal és odaadással tegyünk tanúságot az életszentségnek ezekről a magatartásairól. Éppen az ingyenes önzetlenségnek ebben a többletében áll egy bíboros életszentsége. Szeressük tehát azokat, akik ellenségesek velünk szemben; áldjuk azokat, akik rosszat mondanak rólunk; köszöntsük mosollyal azt, aki talán nem érdemli meg; ne arra vágyakozzunk, hogy mi érvényesüljünk, hanem a szelídséget állítsuk szembe a hatalmaskodással; felejtsük el az elszenvedett megaláztatásokat. Hagyjuk, hogy mindig Krisztus Lelke vezessen bennünket, aki önmagát áldozta fel a kereszten, hogy olyan „csatornák” lehessünk, amelyeken keresztül áramlik szeretete. Ez egy bíboros magatartása, ilyen legyen egy bíboros viselkedése.

Ferenc pápa hozzátette: A bíboros Róma egyházába, nem pedig egy udvartartásba lép be. Mindnyájan kerüljük az udvartartásokra jellemző szokásokat és magatartásokat, mint az intrikák, a pletykák, az érdekszövetségek, a kivételezések, a protekcionizmus. Segítsük ennek elkerülésében egymást. Nyelvezetünk legyen evangéliumi: „igen, igen; nem, nem”. Magatartásunk legyen a Nyolc Boldogság magatartása, utunk legyen az életszentség útja. Imádkozzunk ismételten az Irgalmas Atyához, hogy mindig figyelmesek legyünk a Szentlélek hangjára.

A Szentlélek ma Szent Pál szavain keresztül is szól hozzánk: „Isten temploma vagytok...Isten temploma szent, és ti vagytok az” (1Kor 3,16-17). Ebben a templomban, amely mi, magunk vagyunk, egy alapvető liturgiát ünneplünk: a jóság, a megbocsátás, a szolgálat, egyszóval a szeretet liturgiáját. Ezt a mi templomunkat, mintha megszentségtelenítené, ha elhanyagolnánk testvéreink iránti kötelességeinket. Amikor szívetekben helyet kap legkisebb testvérünk, maga Isten talál ott helyet. Mikor azt a testvérünket kívül hagyjuk, akkor magát Istent nem fogadtuk be. Egy szeretet nélküli szív olyan, mint egy leszentelt templom, amelyet megfosztottak istentiszteleti szolgálatától és más célra használják.

Végül ezekkel a szavakkal fejezte be homíliáját Ferenc pápa: „Kedves Bíboros Testvérek! Maradjunk egységben Krisztussal és egymás között. Arra kérlek benneteket, hogy álljatok mellettem imával, tanácsokkal, együttműködéssel. És ti mindnyájan, püspökök, papok, diakónusok, Istennek szentelt személyek és világi hívek, egyesüljetek a Szentlélekhez fohászkodva, hogy a Bíborosi Kollégium mindig egyre buzgóbb legyen a lelkipásztori szeretetben, nagyobb legyen az életszentségben, hogy szolgálja az evangéliumot és segítse az egyházat, hogy szétsugározza a világban Krisztus szeretetét”.

(vm)