„Minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok…” - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 7. vasárnapra

Szent Pál előző alkalommal a pártoskodás elvetését sürgette a korinthusi híveknek, akik közül egyesek Pál, mások Apolló vagy Kéfás (Péter) hívei voltak. Most a vasárnapi szentleckében a keresztény bölcsességre tanítja őket: „…Minden a tiétek, ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” Azt is mondhatnánk: ez a keresztény humanizmus alapelve is lehet.

A teremtő Isten a jónak teremtett világot a saját képére és hasonlatosságára alkotott emberre bízta, hogy a teremtést befejezve mindent felajánljon Krisztus által az Atyának. Igaz, a bűn által a rossz is jelen van világunkban, az emberek életében és a történelemben; de Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda üdvösségünkért. Ahol eláradt a bűn, túláradt a kegyelem azok számára, aki hisznek Krisztusban, és hozzá csatlakoznak, az ő Lelkéből élnek.

Az Egyház elvetette a hajdani manicheista eretnekséget, amely egy Gonosz istenségnek, amolyan demiurgosznak (félistennek) tulajdonította a rosszat; de később a janzenista tévedést is kárhoztatta, amely a fiatal, manicheista Ágoston szigorú szellemiségét követte a keresztény életben. Ugyanakkor mindig vallotta, hogy a rossz bennünk, emberekben van, nem a teremtett dolgokban, de azt is tartotta, hogy a rossz/bűn gyógyítható: a Megváltó kegyelme képes fokozatosan helyreállítani bennünk a Teremtő művét. Gyógyulásra, belső átalakulásra van szükség, és ezt – bűnbánattal és alázattal - ki kell könyörögnünk Istentől. A tekintet és a szív megtisztítására van szükség, hogy mindenben észrevegyük a Teremtő jelenlétét, és hogy félelem nélkül tudjuk szeretni a jóra váltott rossz világot és valamennyi embertestvérünket.

Ha hittel és szeretettel teljesen átadjuk magunkat Krisztusnak, és Általa az Atyának, örvendezve mondhatjuk Keresztes Szent Jánossal a „szerelmes lélek imáját”: „Uram, Istenem, Szerelmem! Ha még emlékszel bűneimre (…), gyakorold Jóságodat és Irgalmasságodat, és így megismerlek bennük. (…) Hogyan emelkedhetne fel Hozzád az ember, a nyomorban nemzett teremtmény, ha Te magad nem emelnéd fel? Te, Uram, Kezeddel, amely alkotta őt? Istenem, Te nem veszed el tőlem, amit egyszer nekem adtál Fiadban, Jézus Krisztusban (Róm 8, 32). Benne nekem adtál mindent, amit óhajtok. Ezért örömmel tölt el az, hogy Te nem késlekedel, ha én várakozom. – Miért késlekedel szívem, ha már e pillanattól kezdve szeretheted Istenedet? Enyém az ég és enyém a föld, enyém a világ minden népe; enyémek az igazak, enyémek a bűnösök; enyémek az angyalok, enyém Isten Anyja; minden az enyém: még maga Isten is enyém és értem van, mert Krisztus enyém, teljesen étem van. Mit kívánsz, mit keresel hát még, lelkem? Mindez a tiéd, és mindez érted! Ne kicsinyeld le magad! Ne az Atya asztaláról lehulló morzsákra figyelj! Lépj ki a fényre, és dicsőítsd magad az ő dicsőségében! Rejtőzködj el Benne, élj örömben, és elnyered, amit a szíved kíván!”

(1Kor 3, 16-23)