2014-02-20 17:15:24

Ferenc pápa szerdán délelőtt elítéltek egy csoportjával találkozott


A pisai és pianosai börtön 19 elítéltjét fogadta Ferenc pápa február 19-én, szerdán délelőtt a Szent Márta-házban az általános kihallgatást megelőzően. A pápa imádkozott velük és értük, majd megáldotta őket a szívéhez különösen közel álló Csomóoldó Boldogasszony kegyképe előtt, és elmagyarázta nekik hozzá fűződő tiszteletének gyökereit. Egyenként üdvözölte és meghallgatta őket. A pápa az irgalom és a megbocsátás szavaival fordult különösen az egyik fogvatartotthoz, aki átadott neki egy személyes levelet.

Az elítéltek két pap kíséretében érkeztek római zarándoklatra spirituális útjuk egy állomásaként. Szerdán reggel negyed 8-kor a vatikáni grottákban Lorenzo Baldisseri érsek szentmisét mutatott be számukra. Miután a pápa tudomást szerzett jelenlétükről, találkozni akart velük személyesen. A Szent Márta-házban reggel 9 órakor fogadta őket és a találkozó 45 percig tartott, amelyen jelen volt a pianosai fegyintézet igazgatója, a felügyelők elöljárói, a börtönőrök és a rabok spirituális ellátásával foglalkozó személyek is.

Baldisseri érsek nagyon szép és megható találkozásnak nevezte az eseményt. A pápa egyenként akart minden elítélttel találkozni és megáldani őket. Nagyon bátorította mindannyiukat. Az atyai szeretet jele volt a spirituális útjukat járó személyek felé – hangsúlyozta Baldisseri érsek.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.