2014-02-17 08:28:01

„Csak semmi pletykálkodás, a szavak is ölhetnek. Engesztelődjünk ki testvéreinkkel” – Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága


RealAudioMP3 Kedves Testvérek! Jó napot kívánok! – kezdte beszédét február 16-án, vasárnap délben Ferenc pápa, aki a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter teret megtöltő zarándokcsoportokat.

A mai vasárnapi evangéliumi szakasz része még az ún. Hegyi beszédnek, Jézus első nagy prédikációjának. Arról szól, hogy hogyan viszonyult Jézus a zsidó törvényhez. Beszédében világosan leszögezi: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem” (Mt 5,17). Jézus tehát nem akarja eltörölni a parancsolatokat, amelyeket az Úr Mózesnek adott, hanem be akarja teljesíteni azokat. És azonnal hozzáteszi: a törvénynek ez a beteljesítése nagyobb igazságosságot, a törvények hitelesebb megtartását igényli. Ezt mondja tanítványainak: „ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába” (Mt 5,20).

De mit jelent a törvény „beteljesítése”? És ez a nagyobb igazságosság miben áll? – tette fel a kérdést a pápa. Jézus maga válaszol néhány példával. Jézus gyakorlatias volt, mindig példákat hozott fel, hogy megértesse magát. A Tízparancsolat ötödik parancsolatából indul ki: „Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: "Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre'' [Kiv 20,13]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre” (Mt 5,21-22). Ezzel Jézus arra emlékeztet, hogy a szavak is ölhetnek! Amikor valakiről azt mondjuk, hogy olyan a nyelve, mint egy viperáé, azzal mit akarunk kifejezni? Azt, hogy szavai gyilkolnak. Tehát nem csak arról van szó, hogy nem szabad merényletet elkövetnünk testvérünk élete ellen, hanem haragunk mérgét sem kell a másikra ontanunk és nem szabad rágalmainkkal sújtanunk. Rosszat sem kell mondanunk testvérünkről. A pletykálkodás is gyilkolhat, mert megöli a személy hírnevét. Nagyon csúnya dolog a pletykálkodás! Kezdetben kellemesnek, sőt szórakoztatónak tűnhet, olyan mintha cukorkát szopogatnánk. Végül azonban szívünket keserűség tölti el és minket is megmérgez. Az igazat megvallva meg vagyok győződve arról – mondta Ferenc pápa, - hogy ha mindnyájan megfogadnánk, hogy kerüljük a pletykát, végül szentekké válnánk. Egy szép út! Szeretnénk szentek lenni? Igen, vagy nem? A térről hallatszott a zúgás: Igeeeeen! Ragaszkodni akarunk a pletykákhoz, mint megszokáshoz? Igen vagy nem? Neeem! – válaszolt a hívők tömege. Akkor egyetértünk: semmi pletykálkodás!

Jézus a tökéletes szeretetet javasolja követőinek: olyan szeretet ez, amelynek egyetlen mértéke, hogy mértéktelen, felülmúl minden számítást. A testvérünk iránti szeretet olyan alapvető magatartás, hogy Jézus megállapítja: Istennel való kapcsolatunk nem lehet őszinte, ha nem akarunk kibékülni testvérünkkel. Jézus ezt mondja: „Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel” (23-24).

Tehát arra kaptunk meghívást, hogy kiengesztelődjünk testvéreinkkel, mielőtt kinyilvánítanánk az Úr iránti ájtatosságunkat az imában. Mindebből megértjük, hogy Jézus nem csak a fegyelem megtartásának, a külső magaviseletnek tulajdonít fontosságot. A törvény gyökeréig nyúl le, főleg az ember szándékára, tehát szívére figyel, ahonnan kiindulnak jó vagy gonosz tetteink. Ahhoz, hogy jó és becsületes legyen a magatartásunk, nem elegendőek a jogi szabályok, hanem szükség van mély motivációra, ami egy rejtett bölcsesség, Isten Bölcsességének a kifejezése, amelyet a Szentléleknek köszönhetően fogadhatunk be. És mi, a Krisztusba vetett hit által, megnyílhatunk a Szentlélek működésének, aki képessé tesz arra bennünket, hogy megéljük az isteni szeretetet. Ennek a tanításnak a fényében minden parancsolat feltárja teljes jelentőségét, mint a szeretet követelményét és mindegyik a legnagyobb parancsolatban egyesül: szeresd Istenedet teljes szívedből és szeresd felebarátodat, mint önmagadat – fejezte be a vasárnap déli Úrangyala előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren megjelent római híveket és zarándokokat, a családokat, a plébániákat és a világ számos országából érkezett fiatalokat. Külön megnevezte a Cseh Köztársaságból érkezett nemzeti zarándoklatot, amelynek tagjai az ötévenként esedékes „ad limina” látogatásra kísérték el főpásztoraikat, élükön Dominik Duka bíborossal, Prága érsekével.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.