2014-02-17 14:22:35

Lelkes és meghatott hívek várták a pápát a római Szent Tamás apostol plébánián


RealAudioMP3 Az igazság és az őszinteség vezessen minket a felebarátainkkal való kapcsolatokban – erre buzdította Ferenc pápa vasárnap a híveket, akik részt vettek az általa bemutatott szentmisén a dél-római külváros (Infernetto) Szent Tamás apostol plébániáján. Óriási örömmel és szeretettel várták Róma püspökét, akit Agostino Vallini bíboros helynök, Paolino Schiavon segédpüspök és Antonio D’Errico plébános fogadott. Ez volt a negyedik római plébánia, amelyet Ferenc pápa eddig fölkeresett.

A pápa elsőként a Szent Tamás apostol plébánia gyermekeihez szólt. A kicsinyekre biztos receptet bízott, hogyan kezdjenek gyümölcsöző hitéletet.
„Elmondok nektek egy titkot, hogyan szeressétek Jézust. Jól figyeljetek: ahhoz, hogy szeressük Jézust, hagyni kell, hogy ő szeressen minket. Megértettétek? Ő végzi el a munkát, nem mi! Ő szeret elsőként!”. A gyermekek pedig szeretettel és kedvesen nyújtották kezüket a pápának: „A barátunk vagy, csapj a kezünkbe!” Ezután a Szentatya találkozott a frissen kereszteltekkel és szüleikkel, az idősekkel, a betegekkel, a papokkal és a fogyatékkal élők családjaival. A szertartás megkezdése előtt néhány hívőt meggyóntatott.

A szentmisén mély áhítatban vettek részt a plébániai hívek. Ferenc pápa rögtönzött szentbeszédében Máté evangéliumának a vasárnapra előírt szakaszáról elmélkedett. Rámutatott, hogy az emberek egymás közötti kapcsolataiban, főként egy lakónegyed szűk környezetében az őszinteségnek és az igazságnak kell dominálnia, annak az igazságnak, ami egyenesen a szívünkből jön.

„Azt hiszem, jót tesz nekünk, ha ma nem arra gondolunk, hogy tiszta-e vagy tisztátalan a lelkünk, hanem arra, hogy mi lakozik a szívünkben, legbelül. Hogy elmondjuk saját magunknak az igazságot”.

De nem elég föltennünk magunknak a kérdést, egyenesen a szívünkben kell keresni a választ, hogy rájöjjünk, mik is a valós érzelmeink. „Szeretet van ott? Gyűlölet? A megbocsátás érzése azok iránt, akik megsértettek, vagy inkább a bosszúállásé? Meg kell kérdeznünk magunktól, mi van legbelül, mert ha az rossz, akkor kifelé is rossz jön és ártani fog, ha viszont jó, akkor a jó jön kifelé és jót fog tenni”. Ez nem könnyű folyamat, az imádság ereje és az Úr segítsége kell hozzá. Ezért a pápa arra buzdította a híveket, hogy fohászkodjanak a kegyelemért: „Tudjuk meg, mi zajlik a szívünkben, hogy mindig jól döntsünk, a jó mellett döntsünk. Tartsuk észben azt, hogy ami beszennyezi életünket, az a szívünkből jövő rossz. Kérjük az Úr segítségét!”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.