Isten népének türelme, amely hittel viseli el az élet mindennapi megpróbáltatásait:
ez viszi előbbre az egyházat – a pápa hétfő reggeli homíliája
Február 17-én, hétfőn
reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén Ferenc pápa az első olvasmányt
kommentálva megállapította: a türelem nem beletörődést jelent. Szent Jakab levelében
ezt olvassuk: „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek,
hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez” (Jak 1,1-11). Úgy
tűnik, mintha arra szólítanának fel bennünket, hogy váljunk fakírokká, de nem erről
van szó.
A türelem, a megpróbáltatások elviselése, azok a dolgok, amelyeket
nem akarunk, megérlelik életünket. Aki nem türelmes, az rögtön mindent, azonnal akar.
Aki nem ismeri a türelemnek ezt a bölcsességét, az egy szeszélyes ember, olyan, mint
a gyermekek és soha nem elégedett semmivel. Az az ember, aki nem türelmes, nem növekedik,
megáll a gyermekes szeszélyeknél, nem tudja, hogyan nézzen szembe az élettel: vagy
ezt, vagy semmit – ez az állásfoglalása. Ez az egyik kísértés: szeszélyessé válni.
A türelmetlen emberek másik kísértése a mindenhatóság. Mindent akarnak és
azonnal. Ez történt a farizeusokkal, akik jelet kértek Jézustól: látványosságot, csodát
akartak. Összetévesztik Isten működését egy varázslóéval. Isten nem varázslóként működik,
van egy sajátos módja annak, hogy hogyan halad előre. Ez Isten türelme. Ő is türelmes.
Minden alkalommal, amikor a kiengesztelődés szentségéhez járulunk, himnuszt énekelünk
Isten türelméhez! Az Úr mennyi türelemmel hordoz bennünket a vállán, milyen nagy türelemmel!
A keresztény élet haladjon a türelemnek ezen a zenéjén, mert ez volt apáink zenéje,
Isten népének a zenéje, azoké, akik hittek Isten Szavának, akik követték a parancsolatot,
amelyet az Úr adott Ábrahám atyánknak: „Járj előttem és légy tökéletes” (vö. Ter 17,1).
Isten népe – utalt a Zsidókhoz írt levélre a pápa – sokat szenvedett, üldözték,
megölték őket, de abban az örömben volt részük, hogy távolról megpillanthatták Isten
ígéreteit. Ezzel a türelemmel kell rendelkeznünk a megpróbáltatásokban: egy felnőtt
türelmével, Isten türelmével, aki vállán hordoz bennünket. Ez a mi népünk türelme.
Milyen
türelmes a mi népünk! Még ma is! Amikor a plébániákra megyünk és találkozunk a szenvedőkkel,
azokkal, akiknek problémáik vannak, akiknek gyermeke fogyatékkal él, vagy betegek,
de mennek előre türelemmel az élet útján. Nem kérnek jeleket, mint ezek a farizeusok
a mai evangéliumban. „Adj nekünk egy jelet!” – mondták. Nem, ezek az emberek nem kérnek,
de felismerik az idők jeleit. Tudják, hogy amikor a fügefa virágzik, megérkezik a
tavasz. Azonban a mai evangéliumban szereplők türelmetlenek. Jelet akartak, nem ismerték
fel az idők jeleit, és ezért nem ismerték fel Jézust.
A pápa homíliája végén
dicséretét fejezte ki: „a mi népünk, a mi embereink szenvednek annyi minden miatt,
de nem veszítik el a hit mosolyát, amely a hit öröme. Ezek az emberek, a mi népünk,
plébániáinkon, intézményeinkben – sokan vannak – ők viszik előbbre az egyházat a mindennapok
életszentségével”. „Testvéreim, mindig örömnek tartsátok, ha különféle kísértésbe
estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez. A béketűrés
pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek
és feddhetetlenek legyetek” (Jak 1,2-4) – idézte ismét az első olvasmány szavait Ferenc
pápa, majd így fohászkodott: „Az Úr adja meg mindannyiunk számára a türelmet, az örömteli
türelmet, a türelmet a munkában, a béke türelmét, adja meg Isten türelmét, azt, amelyikkel
Ő rendelkezik és adja meg nekünk hűséges és példamutató népünk türelmét”.