Jézus keresztje - ismertető jelünk - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 5. vasárnapra
Szent Pál a korinthusi
híveknek Jézus keresztjét, a megfeszített Krisztust hirdeti, ami a zsidóknak botrány,
a pogányoknak pedig oktalanság, de a meghívottaknak, a hívőknek Isten ereje és bölcsessége,
az örök üdvösség kinyilatkoztatása.
Hosszú ideig Jézus tanítványai sem értették
meg, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, hogy beteljesítse a prófétai jövendöléseket.
Botránkoztak, mint egyik alkalommal, a jövendő szenvedés és feltámadás bejelentésekor,
Simon Péter, akit a Mester kísértőként utasított helyre. Feltámadása után is Jézus
megmagyarázza az emmauszi tanítványoknak a róla szól írások beteljesedését.
Nagyon
fontos ma is, hogy a szenvedéstörténetet ne válasszuk el a húsvéti eseményektől: Jézus
Krisztus húsvéti misztériumát nagypéntek és húsvétvasárnap együtt alkotja. Ezt a misztériumot
jeleníti meg az Egyház hathatósan – Krisztus meghagyásából és a Szentlélek erejében,
a szentmisében, és ebben részesít a keresztség is a többi szentséggel együtt.
Minden
Krisztus-hívő keresztény megvallja, hogy nincs másban üdvösség, mint az értünk meghalt
és feltámadt Jézusban. Mi, katolikusok általában nem a puszta keresztet helyezzük
a templomok vagy más épületek falára, hanem a kereszten a megfeszített Jézust - a
„corpust” – is ábrázoljuk. A keresztvetéssel pedig megvalljuk hitünket az Atya, a
Fiú és a Szentlélek Istenben, Istenben, aki három Személy Szeretetközössége, üdvösségünk
forrása és végcélja.
Jézus azt követelte tanítványaitól, és követeli ma is
híveitől, követőitől, hogy vegyék fel saját keresztjüket: tagadják meg a Tőle eltávolító
kívánságokat, vállalják az élettel és sorsukkal együtt járó szenvedést (ezt „keresztnek”
is nevezzük). Tehát tanítványának nemcsak önző önmaga számára kell meghalnia (ez kis
lelki halál), hanem a hármas kívánság „világának” is: a kevélység, a bírvágy és az
élvhajhászat rendetlen kívánságainak is. Tehát a „kereszt”, amelyet hordoz, annak
a jele, hogy meghal a világnak, elfogadja attól az üldöztetést is, sőt még az élettől
való megfosztást, a vértanúságot is.
Erre a XX. században a volt kommunista
országokban számtalan alkalom adódott: össze kell gyűjtenünk e vértanúink aktáit Boldog
II. János Pál szándéka szerint, mert példaképek az utánuk jövő nemzedékeknek. De nemcsak
a kommunista rendszerben üldözték Krisztus tanúit, hanem ma is, szerte a világon (pl.
muzulmán országokban) naponta hallunk a keresztények üldöztetéséről. Imádkozzunk értük,
hogy hűségesek maradjanak Mesterükhöz.
De Jézus parancsa szerint imádkozzunk
az üldözőkért is, hogy lelkiismeretük indítását követve megtérjenek ők is Krisztus
hitére. Tanúságtételünkkel és a párbeszéddel is sokat tehetünk e célból. Az ateista
rendszerekkel vagy kereszténygyűlölő fanatikus vallásokkal nem, de az igazat és a
jót kereső, jóakaratú emberekkel mindig lehetséges a párbeszéd.