Evangelii Gaudium - P. Szabó Ferenc ismerteti Ferenc pápa apostoli buzdítását – 10.
rész
A közjó és a társadalmi béke A Buzdítás negyedik fejezetének III. és IV.
részében Ferenc pápa a közjó és a társadalmi béke kapcsolatát (217-237), illetve a
társadalmi párbeszéd béketeremtő szerepét (238-258) világítja meg. Szent Pál a Galata-levélben
(5, 22) a Lélek gyümölcseiről szólva így kezdi a felsorolást: „szeretet, öröm,békesség…” A pápa már hosszabban beszélt a szeretetről és az örömről, most
a béke társadalmi szerepét fejtegeti.
A társadalmi béke nem pusztán az erőszak
hiánya, az erőviszonyok mindig törékeny egyensúlyának gyümölcse. Hamis lenne az a
béke is, amely igazolná az adott igazságtalan társadalmi rendet, elhallgattatva vagy
megnyugtatva a szegényeket, hogy beletörődjenek helyzetükbe, tehát míg a gazdagok
kis csoportja élvezi a jólétet, addig a szegények a túléléssel küszködnek. A jövedelem
igazságos elosztása, a szegények szociális segítése és az emberi személy jogainak
védelme feltétele az igazi társadalmi békének. (218-220)
Hogy építsük egy
nép békéjét, az igazságosságot és a testvériséget, ahhoz a társadalmi helyzet kiértékeléséhez
négy alapelv kell figyelembe vétele, alkalmazása szükséges az Egyház társadalmi tanítása
szerint (Compendium 160-161): az emberi személy méltósága, a közjó, a szubszidiaritás
és a szolidaritáselve. „Ezek az elvek általános és megalapozó jellegűek,
így a társadalmi valóságot a maga összetett mivoltában tekintik, a közeli, közvetlen
személyközi viszonyoktól kezdve a politika, a gazdaság és a jog által közvetített
kapcsolatokig, a közösségek és csoportok viszonyaitól egészen a népek és nemzetek
közötti kapcsolatokig.”
A következőkben (221kk) ezeket az általános alapelveket
alkalmazza Ferenc pápa, hivatkozva a Zsinat tanítására, a Tanítóhivatal megnyilatkozásaira
és az egyes világrészek, helyi egyházak püspöki karainak a saját konkrét helyzetükre
vonatkozó útmutatásaira, hogy az új evangelizáláshoz irányelveket adjon. Éspedig ő
maga is megfogalmaz konkrétabb kritériumokat:
1) az idő előbbrevaló, mint a tér, vagyis a fejlődési folyamatokat kell segíteni türelemmel
a térbeli terjeszkedés helyett (utalás a jó mag és a konkoly példabeszédére, Mt 13,
24-30).
2) Az egység fontosabb, mint a konfliktus. A valós helyzetet,
a feszültségeket, ütközéseket nem szabad eltusolni, figyelembe kell venni, de keresni
kell az egyetértést, a szolidaritást, a megbékélést, a társadalmi barátságot az Evangélium
szellemében, ahogy Krisztus, a „mi Békénk” (Ef 2, 14) megvalósította az egyetemes
kiengesztelődést, egyesített Magában mindent: eget és földet, Istent és embert, időt
és örökkévalóságot, testet és szellemet, személyt és társadalmat. (229).
3)
A valóság fontosabb, mint az eszme (231kk). A valóság adva van, az eszmét kidolgozzuk;
a kettő között feszültség van, de keresni kell köztük a párbeszédet. Ha az eszme elszakad
a valóságtól, idealizmus, meddő nominalizmus keletkezik. Ellenkező esetben: manipulálják
az igazságot, pl. politikusok vagy egyházi vezetők, akik aztán kérdezik, miért nem
értik meg és követik őket. A szónak meg kell testesülnie az isteni Ige példájára:
ez alapvető az evangelizálásban. Ez az inkulturáció problémája. Az egyháztörténelem
tanulsága, szentjeink példája ebben segítségünkre lehet.
4) Az egész a
rész felett áll (234kk). A globalizáció és a lokalizáció között is feszültség
van. Figyelni kell az egyetemesre, a globalizálódásra, de ugyanakkor nem szabad feledni
a személyes étékeket, helyi, sajátos nemzeti kultúrákat. Kerülni kell tehát a végleteket.
Az egész több, mint a részek puszta összege. A modell nem a gömb, amelynek a részei
egyenlő távolságra vannak a központtól, hanem a poliéder, sokszögű test amely megőrzi
a részek eredetiségét. Így kell keresi a lelkipásztorkodásban az egységet a változatos
sokféleség megőrzésével.
IV/IV. A társadalmi párbeszéd építi a békét
(238kk). A zsinat Egyháza keresi a párbeszédet, hogy küldetését teljesíthesse, hogy
az emberi személy fejlődését és a közjót is szolgálhassa: 1) az állammal, 2) a társadalommal
(ez magában foglalja a párbeszédet a kultúrákkal és a tudományokkal), 3) más hívőkkel,
akik nem tartoznak a katolikus egyházhoz. – Az Egyház hirdeti a „béke Evangéliumát”
(Ef 6, 15), és kész együttműködni a nemzeti és nemzetközi hatóságokkal a béke építésében.
Az új evangelizálásban minden megkeresztelt részt vesz mint a megbékélés eszköze,
hiteles tanúságot tesz a kiengesztelődött életről.
Ferenc pápa ezután részletesen
kitér a párbeszéd főbb területeire, mindig idézve a II. vatikáni zsinat tanítását,
pápai körleveleket és más egyházi megnyilatkozásokat. Itt most csupán felsorolásra
szorítkozhatunk. - Párbeszéd a hit, ész és a tudományok között (242-243), -
Ökumenikus párbeszéd (244-246); - Kapcsolat a zsidósággal (247-249), -
Vallásközi párbeszéd (250-254), - Társadalmi párbeszéd a vallásszabadság
összefüggésében (255-258).