Akik segítségül hívják az Úr Jézus nevét – P. Szabó Ferenc jezsuita elmélkedése az évközi 2. vasárnapra

Az évközi 2. vasárnap szentleckéje az első Korinthusi levél első három verse, a levél címzése és az apostol köszöntése, amelyet gyakran a szentmise elején is használunk: „Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól.” Pál apostol nemcsak a korinthusiakat köszönti így, hanem mindazokat, „akik bárhol segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét.” Ezek a keresztények: a kétezer évvel ezelőtti első korinthusi hívők, és ma is mindazok, akiket megkereszteltek, és akik megvallják Jézus Krisztus istenségét és üdvözítőnek fogadják el őt.
Minthogy Magyarországon most vasárnap kezdődik a keresztények egységéért végzett imanyolcad, emlékezzünk arra, hogy a múlt század elején protestáns körökben kezdődött és szépen kibontakozott ökumenizmus egyik fontos állomása volt az Egyházak Világtanácsa 1961-ben Új Delhiben tartott konferenciája, amelyen elfogadták az 1948-as amszterdami hitvallás kibővítését: „Az Egyházak Világtanácsa azoknak az egyházaknak a társulása, amelyek az Írások szerint megvallják, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Isten és üdvözítő, és amelyek következésképp igyekeznek együtt megvalósítani közös hivatásukat az egy Isten, az Atya, Fiú és Szentlélek dicsőségére.” Látjuk, hogy a Világtanács egyházainak hívői vallják azokat az igazságokat, amelyeket az apostoli hitvallás foglal össze. A katolikus egyház ugyan még nem tagja a Világtanácsnak, de főleg a II. Vatikáni Zsinat óta egyre szorosabb kapcsolatban van vele, és folytatja a teológiai párbeszédet a nagy egyházakkal. A zsinat óta a pápák hangsúlyozzák, hogy egyházunk véglegesen és határozottan elkötelezte magát az egységtörekvés útján.

Boldog II. János Pál pápa, amikor 1996-os Tertio millenio adveniente k. körlevelében (34) , a Nagy Jubileum előkészületeiről írt, hivatkozva a Zsinat ökumenizmusról szóló határozatára is, a bűnbánatot és a megtérést sürgette, továbbá azt, hogy imádkoznunk kell a keresztények egységéért, amely a Szentlélek ajándéka: „A legnagyobb bűnbánatot és megtérést követelő bűnök közé kell sorolnunk azokat, melyeket Isten népe egysége ellen követtünk el. Az egyházi közösség a mögöttünk levő második évezredben az első évezrednél fájdalmasabban megtapasztalta – olykor mindkét rész hibájából – azokat a szakadásokat, melyek nyilvánvalóan ellenkeznek Krisztus akaratával és botránkoztatják a világot.”

Ma, az egyre terjedő ateizmus korában a keresztények létkérdése az egység helyreállítása. Mi katolikusok szeretettel fordulunk elszakadt testvéreink felé, akik velünk együtt imádkozzák a Miatyánkot, amelynek kérései összefoglalják keresztségi hitvallásunkat, az alapvető keresztény igazságokat. A keresztények közötti testvériség tehát a hiten alapul: az Atyaisten üdvösségre hív bennünket Fiában, hogy fogadott gyermekei legyünk, ennek a hitvallásnak jele a keresztség, amelyben a teremtő Lélek szívünkbe árasztotta a szeretetet, és így tanúi lehetünk a világban Isten győzedelmes kegyelmének, irgalmas szeretetének. Most az imanyolcad alatt fokozottabban imádkozzunk a keresztények egységéért, a tanítványaitól búcsúzó Jézus szándékai szerint, hogy a világ higgyen, mert arról ismeri fel a világ, hogy Jézus tanítványai vagyunk, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt. (Jn 17, 20-26)
(1Kor 1-3; Jn 1, 29-34)