2014-01-09 15:54:00

A keresztény szeretet konkrét és nagylelkű – Ferenc pápa homíliája a csütörtöki szentmisén


RealAudioMP3 A Szentatya megszokott reggeli szentmiséjén, lakhelye a Szent Márta Ház kápolnájában a keresztény szeretetet a maga konkrét valóságában határozta meg. Az igazi keresztény szeretet nem az, amit a TV sorozatokban látunk és nem az, amit szavakkal megfogalmazunk, hanem az, amit a tetteinken keresztül fejezünk ki – mondta a pápa. A keresztény szeretet megkülönböztető jegye a konkrétság.

A szeretet nem romantika: a szeretet önfeláldozó, figyelmes, fáradságba kerül, a szeretet a szegények felé fordul, nagyobb öröme van abban, amit ad, mint, amit kap. Másként semmi köze nincs ahhoz, amit keresztény szeretetnek nevezünk. A pápa János apostol első levelének szavaihoz fűzte e gondolatait. Az üzenet az egymás iránti szeretetre szól, arra, hogy Jézus Krisztusban szeressük egymást. Ha ezt tesszük Istenben élünk és Isten él bennünk. A hit tapasztalata pontosan azt jelenti, hogy mi Istenben vagyunk és Isten bennünk. Ne éljünk a világ felületességében, ne hódoljunk bálványok előtt, kerüljük a hiúságot. Éljünk Istenben és Isten ezt azzal viszonozza, hogy bennünk él. Sokszor előfordul, hogy elűzzük Istent életünkből.

Megmaradni Isten szeretetében nem pusztán magasztos érzelem – magyarázta homíliájában a pápa. A szeretet, amiről János apostol beszél levelében, nem azonos azzal, amit TV sorozatokban látunk. Másról van szó. A keresztény szeretetnek mindig van egy minőségi jellemvonása, az, hogy konkrét. Jézus maga, amikor szeretetről beszél konkrét dolgokat mond: azt, hogy adjunk enni az éhezőknek, látogassuk meg a betegeket. Amikor hiányzik ez a konkrétság, akkor a kereszténység illúzióvá válik, mert nem világos, hogy mi Jézus üzenetének lényege. Hasonlít arra, amit a tanítványok is megtapasztaltak, amikor Jézusra tekintve azt hitték, hogy kísértetet látnak. Arról az evangéliumi jelenetről van szó, amikor Jézus vízen járva közeledett a tanítványok bárkája felé és ők rémületükben azt kiáltották, hogy kísértetet látnak. Ha a szíved kemény – magyarázta Ferenc pápa – akkor nem tudsz szeretni és azt gondolod, hogy a szeretet az, amilyennek te elképzeled. Ám nem így van, a szeretet akkor igazi, amikor konkrét.

A pápa az igazi szeretetet két alapelvben határozta meg. Ezek voltak csütörtök reggeli szentbeszédének befejező gondolatai. Az első az, hogy a tetteken, nem pedig a szavakon keresztül szeretünk. A szó elszáll, ma még van, de holnap már nem lesz. A második alapelv pedig a konkrétság: a szeretet lényege az, hogy adunk, nem pedig az, hogy kapunk. Aki szeret az ad, ad dolgokat, életet, önmagát adja Istennek és másoknak. Aki nem szeret, aki önző, mindig csak kapni akar, mindig birtokolni akar dolgokat, előnyökre törekszik. Ezzel szemben a mi szívünk legyen mindig nyitott. Ha Istenben élünk, akkor Isten bennünk él. Maradjunk meg Isten szeretetében.

(ik)











All the contents on this site are copyrighted ©.