2013-12-27 15:54:32

Hogyan várják Ferenc pápát a Szentföldön?


RealAudioMP3 Interjú Kőbányai Jánossal, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztőjével.
A Jeruzsálemben élő író elmondja, hogy Ferenc pápa Izraelben is nagy népszerűségnek örvend megválasztása kezdete óta. Gesztusaiból arra lehet következtetni, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a zsidóság és a kereszténység közötti kapcsolatnak, folytatva és tovább mélyítve közvetlen elődei magatartását.

Bár még nem határozták meg Ferenc pápa szentföldi látogatásának időpontját, amelyre valószínűleg jövő tavasszal kerül sor, már is nagy várakozás előzi meg érkezését, fontos üzeneteit.

Kőbányai János továbbá felhívja a hallgatók figyelmét arra a Marc Chagall, Ámos Imre kiállításra, amelyet Magyar Nemzeti Galériában január 5-ig tekinthetnek meg. Kőbányai János írta az előszót a kiállítás katalógusához, ráirányítva a figyelmet a két festő Zsidó Jézus ábrázolásaira.

Ámos Imre Magyarországon született és élete 1944-ben egy német lágerben ért véget. Nemcsak jelentős festő, de költő, író is volt.
Egyik versében ezt írta:

„Bogáncsok között
levetett sarukkal
Ruhámat megtépve
ülök réveteg
Ősi népeknek
bús ivadéka
Átkokat hordozok
és áldást cipelek.”


(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.