2013-12-24 14:30:33

A jeruzsálemi keresztény egyházak pátriárkáinak és vezetőinek üzenete


„A nehéz valóság közepette örülünk, hogy Krisztus világossága még ragyog a legsötétebb helyeken is” – írják karácsonyi üzenetükben a jeruzsálemi keresztény egyházak pátriárkái és vezetői. Az üzenetet a jeruzsálemi latin pátriárkátus honlapján tették közzé szombaton (www.lpj.org)

Az üzenet János evangéliumából vett idézettel kezdődik: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl” (Jn 1,4-5).

„Mi, a jeruzsálemi egyházak pátriárkái és vezetői osztozunk veletek ennek a karácsonyi időszaknak az örömében. Fizikai közelségünk Betlehem városához, ahol a Megtestesülés végbe ment, szüntelenül emlékeztet bennünket erre a csodálatos valóságra.

Olykor könnyű elfelejteni, hogy az első Karácsonyra nagy politikai bizonytalanság időszakában került sor. A római birodalom megszállói nagy hatalommal rendelkeztek, sok különféle csoport egymással ellentétes követeléseket hangoztatott. Heródes gyermekgyilkossága bizonyítja, hogy az erőszak mindennapos volt. Az a világ, amelyben Jézus megszületett, nem sokban különbözött a Közel-Kelet mai helyzetétől. Egyesek azt tartják, hogy csak erőszak révén lehet biztosítani a rendet és garantálni a biztonságot; mások számára az egyetlen mód, hogy ellenálljanak az elnyomásnak és az igazságtalanságnak.

A jeruzsálemi keresztény egyházak pátriárkái és vezetői hangsúlyozzák: „Szilárdan hisszük, hogy az erőszak nem jelent megoldást”. Jézus, a „Béke Fejedelme” nem csak azért jött el, hogy megmutassa, hogyan engesztelődjünk ki Istennel, hanem hogy egymással is kiengesztelődjünk. A békének az emberi szívben kell kezdődnie, elismerve, hogy minden egyes személy Isten képére lett teremtve.

Életének első hónapjaiban a gyermek Jézusnak Máriával és Józseffel együtt Egyiptomba kellett menekülnie, hogy biztonságos helyre találjon. Ez azokra a százezrekre emlékeztet, akiknek ebben a régióban hasonló utazásokra kellett vállalkozniuk, elhagyva otthonaikat, jobb jövőt keresve. A jeruzsálemi keresztény egyházak vezetői imát kérnek a menekültekért és arra szólítják fel a segélyszervezeteket, valamint a világ vezetőit, hogy teremtsenek olyan helyzeteket, amelyek nem kényszerítenek menekülésre.

„A nehéz valóság közepette örülünk, hogy Krisztus világossága még ragyog a legsötétebb helyeken is. Mivel az isteni Ige a Betlehemi Gyermekben testesült meg, imádkozzunk, hogy Isten szeretetének, örömének és békéjének Igéje továbbra is megtestesüljön, amikor megnyitjuk szívünket és életünket közöttünk való isteni jelenlétének” – írják karácsonyi üzenetükben a jeruzsálemi keresztény egyházak pátriárkái és vezetői.


(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.