Ferenc pápa első Karácsonya: szemlélni Istent, aki meglátogatja népét

„A Karácsony számomra remény és gyöngédség…”, találkozás Jézussal. Ferenc pápa most először ünnepli a Karácsonyt Róma püspökeként, és az egész világ nagy érdeklődéssel kíséri minden megnyilatkozását. Nemrég a La Stampa olasz napilap hosszú beszélgetést közölt a Szentatyával, aki megosztotta az újság hasábjain gondolatait a keresztények örömünnepéről, illetve az egyházat és a világot érintő legfontosabb kérdésekről. Ebből idézünk hallgatóinknak:

- Mit jelent Önnek a Karácsony?

A Jézussal való találkozást. Isten mindig kereste népét, vezette, őrizte; megígérte neki, hogy mindig mellette áll majd. A Deuteronómiumban, a Második törvénykönyvben olvassuk, hogy Isten velünk zarándokol, kézen fog minket, mint egy édesapa a gyermekét. Ez szép. A Karácsony Isten találkozása népével. Vigasztalás is egyben, a vigasz misztériuma. Sokszor az éjféli mise után néhány órát egyedül töltöttem a kápolnában, mielőtt bemutattam volna a hajnali szentmisét. A vigasz és a béke mély érzése töltött el. Emlékszem egyszer itt, Rómában – talán 1974 Karácsonya lehetett – a szentmise utáni imádsággal töltött éjszakára a jezsuiták Astalli központjában. Számomra a Karácsony mindig ez volt: szemlélni Istent, aki fölkeresi népét.

- Mit üzen Karácsony a ma emberének?

A gyöngédségről és a reményről üzen nekünk. Isten, amikor találkozik velünk, két dolgot mond. Az első: reméljetek. Isten mindig kinyitja a kapukat, sosem zárja be. Ő az édesapa, aki kinyitja az ajtót. A második pedig: ne féljetek a gyöngédségtől. Amikor a keresztények elfeledkeznek a reményről és a gyöngédségről, hideg egyházzá válnak, amelyik nem tudja, merre menjen és belegabalyodik az ideológiákba, az evilági viselkedési formákba. Eközben pedig Isten egyszerűen azt mondja: menj előre, én egy apa vagyok, aki megsimogat. Félek, amikor a keresztények elveszítik a reményt és nem képesek ölelni és simogatni. Talán ezért a jövőre gondolva gyakran beszélek a gyermekekről és az idősekről, akik a leginkább kiszolgáltatottak. Papi életemben a plébánián mindig igyekeztem átadni ezt a gyöngédséget elsősorban a gyermekeknek és az időseknek. Jót tesz nekem, és Isten irántunk való gyöngédségét juttatja eszembe.

- Hogy lehet hinni abban, hogy Isten – akit a vallások végtelennek és mindenhatónak tartanak – ilyen kicsinnyé lett?

A görög atyák ezt synkatabasis-nak nevezték, ami azt jelenti, hogy Isten leereszkedik az emberekhez. Ez Isten egyik misztériuma. Betlehemben 2000-ben II. János Pál azt mondta, hogy Isten gyermekké lett, aki teljes egészében egy apa és egy anya gondoskodásától függött. Ezért Karácsony nagy örömet ad nekünk. Nem érezzük többé egyedül magunkat, Isten leereszkedett közénk, hogy velünk legyen. Jézus egy lett közülünk és értünk elszenvedte a kereszten a legszörnyűbb véget, ami a bűnözőkre várt.

- A Karácsonyt gyakran úgy mutatják be, mint valami habos mesét. De Isten egy olyan világba születik, amely tele van szenvedéssel és nyomorúsággal.

Amit az evangéliumokban olvasunk, az egy örömhír. Az evangélisták leírták az örömöt. Nem tesznek utalást az igazságtalan világra, arra, hogy Isten miként születik egy ilyen világba. Mindez a mi elmélkedésünk gyümölcse: a szegények, a gyermek, aki a bizonytalanságba kell, hogy szülessen. Karácsony nem a társadalmi igazságtalanságok, a szegénység bejelentése volt, hanem egy örömhíré. Minden egyéb csupán következmény, amit mi levonunk. Van, amelyik igazságos, van, amelyik kevésbé igazságos, más pedig megideologizált. Karácsony öröm, vallásos öröm, Isten öröme, a fény, a béke belső öröme. Amikor nincs meg valakiben a képesség, vagy emberileg olyan helyzetbe kerül, hogy nem képes megérteni ezt az örömet, akkor világias vidámsággal éli meg az ünnepet. De a mély öröm és az evilági vidámság között különbség van.

- Ez az első Karácsonya, egy olyan világban, amelyből nem hiányoznak a konfliktusok, a háborúk…

Isten sosem ad ajándékot valakinek, aki nem képes elfogadni azt. Ha felkínálja nekünk Karácsony ajándékát, az azért van, mert mindannyian képesek vagyunk megérteni és elfogadni azt. Mindenki, a legszentebbtől a legbűnösebbig, a legtisztábbtól a legkorruptabbig. A korrupt emberben is megvan ez a képesség: szegénykében talán már kicsit berozsdásodott, de megvan. Karácsony ebben a konfliktusokkal teli időszakban Isten hívása, aki nekünk adja ezt az ajándékot. El akarjuk fogadni vagy inkább más ajándékot szeretnénk? Ez a Karácsony a háborúk sújtotta világunkban Isten türelmét juttatja eszembe. Isten fő erénye, amelyet a Bibliában olvasunk az, hogy Isten szeretet. Ő vár minket, sosem fárad bele abba, hogy várjon ránk. Ajándékot ad nekünk, aztán pedig vár. Ez mindannyiunk életében ugyanígy megtörténik. Van, aki nem vesz róla tudomást. De Isten türelmes, és Karácsony éjszakáján a béke, a lelki derű Isten irántunk való türelmét tükrözi.

- Januárban lesz ötven éve, hogy VI. Pál történelmi látogatást tett a Szentföldön. Ön elmegy oda?

Karácsony mindig Betlehemet juttatja eszünkbe, és Betlehem egy bizonyos helyen található, a Szentföldön, ahol Jézus élt. Karácsony éjjelén elsősorban az ott élő keresztényekre gondolok, akik nehéz helyzetben vannak, akik közül sokan el kellett, hogy hagyják szülőföldjüket számos probléma miatt. De Betlehem továbbra is Betlehem marad. Isten egy bizonyos helyre jött el egy meghatározott földön, ott mutatkozott meg Isten gyöngédsége, kegyelme. Nem gondolhatunk úgy Karácsonyra, hogy ne gondolnánk a Szentföldre. Ötven évvel ezelőtt VI. Pálnak volt bátorsága kimozdulni és elmenni oda, és ezzel kezdetét vette a pápai utazások kora. Én is szeretnék elmenni, hogy találkozzam Bartolomeosz testvéremmel, a konstantinápolyi pátriárkával, és vele emlékezzünk meg erről az ötvenéves évfordulóról, megújítva Montini pápa és Athenagorasz ölelését, amelyre Jeruzsálemben került sor 1964-ben. Készülünk rá.

(gá)