Istennel való találkozásunk misztériumát a csöndben érthetjük meg, amely nem keresi
a reklámot – mondta péntek reggeli homíliájában Ferenc pápa
Csak a csönd őrzi
zarándokutunk misztériumát, amelyen Istennel együtt haladunk. Ezt állapította meg
szentbeszédében a pápa pénteken reggel, a vatikáni Szent Márta házban bemutatott szentmisén.
Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy szeressük a csöndet, amelyet minden reklámtól
távol kell őriznünk.
Az üdvösség történetében nem a feltűnést és a zajt, hanem
az árnyékot és a csöndet választotta Isten helyszínül, hogy megnyilvánuljon az embernek.
Az elmosódó határokból misztériuma fokról fokra kirajzolódott, testet öltött. A Szentatya
a napi evangéliumi szakaszból kiindulva az angyali üdvözletről elmélkedett, pontosabban
arról a mondatról, amikor az angyal azt mondja Máriának: a Szentlélek száll rá, és
a Magasságbeli ereje megárnyékozza (vö. Lk 1,35). Mint ahogy szinte ugyanannak az
árnyéknak az anyaga alkotta a felhőt is, amellyel Isten megvédte a zsidókat a pusztaságban.
„Az
Úr mindig gondoskodott a misztériumról, elrejtette azt. Nem csinált reklámot a misztériumnak.
Egy olyan misztérium, amelyik önmagát reklámozza nem keresztény, nem Isten misztériuma:
egy álmisztérium! És ez történt itt a Szűzanyával is, amikor Fiát fogadja: szűzi anyasága
misztériuma rejtve marad, egész életén keresztül! És a Szűzanya tudta ezt. Istennek
ez az árnyéka életünkben segít, hogy felfedezzük az Úrral való találkozásunk misztériumát.
Valamennyien tudjuk, miként működik titokzatosan az Úr szívünkben, lelkünkben. És
mi az a felhő, az az erő, milyen módon rejti el a Szentlélek ezt a misztériumot?”
– kérdezte Ferenc pápa, majd így válaszolt:
„Ezt a felhőt bennünk, az életünkben
csöndnek hívják: éppen a csönd az a felhő, amelyik beborítja Istennel való kapcsolatunk
misztériumát, életszentségünk és bűneink misztériumát. Ezt nem tudjuk megmagyarázni.
De amikor nincs csönd az életünkben, a misztérium elvész, elillan. Csönddel kell őriznünk
a misztériumot! Ez a felhő, Isten hatalma felénk, a Szentlélek ereje”.
Jézus
Anyja a csönd tökéletes ikonja volt, rendkívüli anyasága bejelentésétől a kálváriáig.
„Arra gondolok, hogy hányszor hallgatott és hányszor nem mondta ki, amit érzett, hogy
megőrizze Fiával való kapcsolatának misztériumát, egészen a legkegyetlenebb hallgatásig,
a kereszt tövénél” – mondta a Szentatya.
„Az evangélium nem mond nekünk semmit
arról, hogy a Szűzanya mondott-e egy szót vagy sem… Csöndes volt, de szívében mennyi
mindent mondott az Úrnak! ’Te azon a napon – ez az, amit olvastunk – azt mondtad nekem,
hogy nagy lesz; te azt mondtad, hogy nekiadod atyjának, Dávidnak a trónját és örökké
uralkodni fog, és most ott látom őt!’ A Szűzanya emberi lény volt! És talán kedve
lett volna azt mondani: ’Hazugság! Elárultak!’: II. János Pál mondta ezt, amikor a
Szűzanyáról beszélt. De Ő, a Szűzanya a csönddel elrejtette a misztériumot, amit nem
értett, és a csönddel hagyta, hogy ez a misztérium növekedhessen és kivirágozzék a
reményben”.
A csönd az, ami megőrzi a misztériumot. Ezért Istennel való kapcsolatunk,
zarándoklatunk, üdvösségünk misztériumát nem lehet kiteregetni, reklámozni. „Az Úr
adja meg mindannyiunknak a kegyelmet, hogy szeressük a csöndet, keressük azt, és szívünket
a csönd felhője őrizze” – fohászkodott végül a Szentatya a péntek reggeli szentmisén.