2013-12-19 15:29:53

A Római Zarándok Művek zarándoklata Irakban


A küldöttség december 13-án érkezett Bassorába, miután találkoztak a helyi hatóságokkal és a kormányzóval. A délután folyamán a Szent Efrémről elnevezett templomban szentmisét mutatott be számukra Shlemon Warduni bagdadi káld segédpüspök. Ezt követően a zarándokok Nasszíriába érkeztek, ahol Liberio Andreatta prelátust, a Római Zarándok Művek (ORP) delegációjának vezetőjét fogadta és köszöntötte a város kormányzója. A nap során alkalom nyílt interjúk készítésére és találkozóra a sajtóval. Az iraki televízió élőben közvetítette a küldöttség megérkezésének néhány mozzanatát.

December 14-én, szombaton a zarándokok ellátogattak Ziqqurat ősi szentélyébe, ahol a hivatalos ceremónián jelen volt az iraki parlament néhány legmagasabb tisztségű képviselője. A szentmisére Ábrahám házában került sor. Kiemelkedő pillanata volt a látogatásnak, amikor a nasszíriai kereskedelmi központ udvarán elültettek egy olajfát a béke és a kiengesztelődés jeleként. Az épület azon a helyen található, ahol az olasz katonai bázis állt, amelyben a 10 évvel ezelőtt ért támadás során 19 olasz életét vesztette.

A zarándokcsoport a hétfői napot a Tigris és az Eufrátesz völgyében töltötte. A zarándoklat december 19-én, csütörtökön ért véget.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.