Az Úr ajtaja mindig nyitva áll előttünk, soha ne veszítsük el a reményt – buzdított Ferenc pápa a keddi szentmisén

Amikor Jézus odajön hozzánk, mindig kitárja az ajtót és reményt ad nekünk - ezt állapította meg a Szentatya december 10-én reggel, a vatikáni Szent Márta házban bemutatott szentmisén. Hangsúlyozta: nem szabad félnünk az Úr vigasztalástól, hanem kérnünk és keresnünk kell azt. Ezen a vigaszon keresztül ugyanis megérezzük Isten gyengédségét.

„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” – Ferenc pápa ezekkel a szavakkal kezdte homíliáját, amelyeket a liturgia Izajás próféta könyvéből tár elénk. Az Úr eljön népéhez, hogy megvigasztalja, békét adjon neki. Ez a vigasztalás pedig olyan erős, hogy mindent újraalkot, az Úr tehát egy újra-teremtést visz végbe.

„Újrateremti a dolgokat. És az egyház szüntelenül hangoztatja, hogy ez az újrateremtés csodálatosabb a teremtésnél. Az Úr még csodálatosabban teremti újjá a dolgokat. Így látogatja meg népét: ezzel az erővel újrateremtve”.

Ennek az újrateremtésnek két fontos dimenziója van – magyarázta a pápa. Amikor az Úr eljön hozzánk, reményt ad nekünk, mindig kinyit egy ajtót, mindig. Ez a remény a keresztény élet valódi erőssége, egy kegyelem, egy ajándék.

„Amikor egy keresztény megfeledkezik a reményről, vagy ami még rosszabb, elveszíti a reményt, akkor életének nincs értelme. De az Úr megvigasztal minket és újrateremt a remény által, hogy tovább tudjunk menni. Milyen szépen végződik a szentírási szakasz: ’Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti’. Ez a kép, ahogy a bárányokat ölébe veszi és az anyajuhokat gondosan vezeti: ez a gyengédség. Az Úr gyengéden vigasztal minket”.

Isten, aki hatalmas, nem fél a gyengédségtől, gyermekké lesz. Az evangéliumban Jézus azt mondja: ’Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül’ (Mt 18,14). Az Úr szemében mind nagyon fontosak vagyunk, egytől egyik fontosak. És Ő gyengéden adja magát, ezáltal segít előrehaladnunk, reményt kínálva nekünk. Ez volt a fő tevékenysége Jézusnak abban a 40 napban, amely a feltámadás és a mennybemenetel között eltelt: vigasztalni az apostolokat, odalépett hozzájuk és vigasztalta őket.

„Közeledni valakihez és reményt adni, gyengéden odalépni hozzá. Gondoljunk csak arra a gyengédségre, amellyel az apostolokhoz, Mária Magdolnához, az emmauszi tanítványokhoz fordult. ’Adj ennem!’ Vagy Tamásnak: ’Tedd ide az ujjad’ – mondta. Mindig ilyen az Úr, ilyen az ő vigasza. Fohászkodjunk, hogy az Úr adja meg mindannyiunknak a kegyelmet és ne féljünk az Ő vigasztalásától, nyitottak legyünk rá: kérjük, keressük, mert ez a vigasztalás reményt ad és általa megérezhetjük az Atya Isten gyengédségét” – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(gá)