„Az Evangélium öröme” és az új evangelizálás – P. Szabó Ferenc SJ jegyzete Ferenc
pápa „Evangelii Gaudium” k. apostoli buzdításáról – 2. rész
„Az Evangélium öröme
tölti el azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik hagyják magukat
üdvözíteni Általa, megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől, az
elszigeteltségtől. Jézussal mindig megszületik és újra születik az öröm”.
Így
nyitja meg Ferenc pápa Evangelii Gaudium (Az evangélium öröme) kezdetű apostoli buzdítását,
amellyel lezárta a Hit évét, és lendületet, programot adott az új evangelizálásnak.
Az egész buzdításon végigvonul – egyre erősödő ismétléssel - az értünk meghalt és
feltámadt Jézus által hozott öröm hangoztatása; mindenekelőtt ezt a leglényegesebbet
kell hirdetnie az Egyháznak, Isten népének az új evangelizálásban.
A pápa
többször hivatkozik ugyan a tavaly októberben megtartott püspöki szinódus ajánlásaira,
mégsem tekinthető ez a dokumentum a szokásos „szinódus utáni buzdításnak”. Maga Ferenc
pápa így határozza meg (16-18. pontok) e buzdítás jellegét és korlátait: Elfogadta
a szinódusi atyák javaslatát, hogy megírja e Buzdítást; felhasználta a szinódusi munkák
gazdag gyümölcsét, kikérte különböző személyek véleményét, és főleg az új evangelizálással
kapcsolatos jelenlegi személyes aggodalmainak, véleményének adott kifejezést. Mindjárt
megjelölte azt a kiválasztott néhány kérdéskört, amelyekkel a Buzdítás öt fejezetében
foglalkozik.
Ferenc pápa tehát lemondott arról, hogy részletesen és elmélyülten
tárgyalja a szinódus valamennyi kérdését: ezeket majd jobban tanulmányozni kell, és
figyelmesen elmélyíteni. „Különben sem hiszem azt – idézem szó szerint Szentatyánkat
-, hogy a pápai tanítóhivataltól kellene várni végleges és teljes választ az Egyházat
és a világot érintő valamennyi kérdésre. Nem helyénvaló, hogy a pápa helyettesítse
a helyi püspökségeket az ő területükön /egyházmegyéikben/ felmerülő valamennyi kérdés
megoldásában. Ilyen értelemben szükségét látom az üdvös decentralizálás megvalósításának.”
Ez itt a pápa fontos megjegyzése, amelyre a (múltkor ismertetett) 32. pontban
kitért. Rövidítve ismét idézem e szakaszt: „Amikor arra kapok felszólítást, hogy
úgy éljek, ahogyan másoktól is megkívánom, gondolnom kell a pápaság megtérésére is!
(…) A pápaságnak és az egyetemes Egyház központi struktúrájának is szüksége van arra,
hogy meghallja a hívást a lelkipásztori megtérésre.
A II. Vatikáni zsinat
is állította (Lumen gentium, 23), hogy az ősi pátriárkai Egyházakhoz hasonlóan, ’napjainkban
a püspökkari konferenciák sokféle és hatékony segítséggel járulnak hozzá ahhoz, hogy
a kollegialitás szelleme kézzelfogható módon megnyilatkozzék’ (…) A túlzott centralizálás,
ahelyett, hogy segítene, bonyolítja az Egyház életét és missziós dinamizmusát.”
Miután
az első öt pontban hivatkozott a két Szövetség örömet hirdető szakaszaira, verseire,
Ferenc pápa kiemeli (6): „Vannak olyan keresztények, akiknek életstílusa a húsvét
nélküli nagyböjt szellemét tükrözi. Elismerem, hogy az örömet nem mindig egyformán
éljük meg életünk különböző állomásain és sokszor kemény körülmények között. Alkalmazkodunk
és változunk, de mindig megmarad legalább egy fénysugár, amely abból a személyes bizonyosságból
ered, hogy - túl mindenen - végtelenül szeretve vagyunk” – Isten végtelenül szeret
bennünket.
Ferenc pápa nem szűnik meg ismételni XVI. Benedek szavait, amelyek
az Evangélium szívébe vezetnek bennünket: „A kereszténnyé válás kezdetén nem egy etikai
döntés vagy egy nagy eszme van, hanem egy találkozás egy eseménnyel, egy Személlyel,
aki új távlatot ad az életnek és ezzel döntő irányt.” (7. pont, idézve a Deus caritas
est k. enciklika, 217). Ferenc pápa a következő pontokban (9-15) rávilágít az „örök
evangélium” örömét hirdető evangelizálás forrására, meghatározza azt az újat, újdonságot,
amelyet Krisztus hozott el; Szent Iréneusz szavaival – „ő maga minden újságot elhozott
önmagával”, amikor eljött közénk.
Ezután Ferenc pápa így folytatja (11): „Ő
(Krisztus) a saját új-ságával meg tudja újítani életünket és közösségünket, és még
ha sötét korszakon és egyházi gyengeségeken haladunk is át, a keresztény cél sohasem
évül el. Jézus Krisztus megtörheti az unalmas kereteket, amelyek börtönbe zárnak bennünket,
és meglep bennünket állandó isteni kreativitásával. Valahányszor visszatérünk a forráshoz,
és merítünk az Evangélium eredeti frissességéből, új utak nyílnak, kreatív módszerek,
a kifejezés más formái, beszédesebb jelek, új jelentést hordozó szavak a mai világ
számára. Valójában minden igazi evangelizáló tevékenység mindig ’új’.”