2013-12-08 17:31:04

Ferenc pápa lerótta tiszteletét a Szűzanya szobra előtt Szeplőtelen Fogantatás ünnepén


A Szentatya december 8-án, vasárnap a hagyománynak megfelelően délután 4 órakor ellátogatott a Róma belvárosában levő Spanyol térre. A Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése alkalmából IX. Piusz pápa emeltette az emlékművet, egy oszlop tetején elhelyezve a Mária szobrot.

A térre vezető híres bevásárló utcán, a Via Condotti-n rövid időre a pápa megállt a Szentháromságról elnevezett templom előtt kiszállt Ford Focus autójából és a kereskedők egyesületének képviselői átadták neki ajándékukat: egy kelyhet, amelyet a pápa egy római plébániának ajándékoz majd. Köszöntötte az egybegyűlteket és megáldott egy gyermeket váró kismamát.

A Szentatya autójába visszaülve lehúzott ablakkal tette meg az utat a Spanyol térig, hogy fogadni tudja a járdákon összegyűlt emberek köszöntéseit és viszonozza azokat. Volt, aki egy szál vörös rózsát nyújtott át a pápának, volt, akinek a kordonon áthajolva sikerült megérintenie a Szentatya feléjük nyúló kezét. A biztonsági emberek a szülők áldásra nyújtott kisgyermekeit vitték oda a pápához, míg autója lépésben haladt előre. Nagy örömrivalgás és lelkesedés kísérte útját.

A Spanyol térre megérkezve Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke és Ignazio Marino, Róma polgármestere fogadta. „Milyen sok ember gyűlt össze” – jegyezte meg a Szentatya autójából kiszállva és körbenézve a téren. A Szeplőtelen fogantatás szobra felé közeledve a Szentatya köszöntött néhány tolókocsiban ülő beteget, akiket az UNITALSI, az olasz betegkísérő egyesület tagjai kísértek el a pápai programra. Egy idős hölgy fehér virágot dobott felé, amelyért a pápa lehajolt, felvette és megáldotta.

Ezután a Szentatya lerótta tiszteletét Szűz Mária szobra előtt. Az alkalomra írt Máriához szóló ima felolvasása után a pápa virágkoszorút helyezett el a szobor talapzatánál, majd üdvözölte a hatóságok képviselőit és egyenként köszöntötte a téren jelenlevő 150 mozgássérült beteget, akik közül 50-en a közelmúltbeli szardíniai áradás sújtotta településekről érkeztek.

A Spanyol téri szertartást követően Ferenc pápa autón a Santa Maria Maggiore bazilikához hajtatott, útközben az emberek köszöntését fogadva. A templomban imádkozott a Salus Populi Romani, a római nép üdvössége elnevezésű Szűz Mária ikon előtt.

A két helyszínre Giovanni Angelo Becciu érsek, államtitkár-helyettes, Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusa és Peter Brian Wells prelátus, a Vatikáni Államtitkárság általános ügyeivel megbízott tanácsos kíséri el a pápát.

(sv)









All the contents on this site are copyrighted ©.