2013-12-05 13:30:51

Ha csak hallgatjuk, de nem ültetjük át a gyakorlatba Isten szavát, az nemcsak hogy nem használ, de árt is – figyelmeztetett Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliájában


RealAudioMP3 Aki Krisztus nélküli keresztény szavakat mond, vagy nem valósítja meg azokat, az árt magának és másoknak is, mert győz a büszkesége és egyet nem értést okoz az egyházon belül. Ezt állapította meg csütörtökön reggel a Szentatya a Szent Márta ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Amikor meghallgatjuk és a gyakorlatba átültetjük az Úr szavát, akkor olyanok vagyunk, mint az okos ember, aki sziklára építette a házát – magyarázta Ferenc pápa az evangéliumi példabeszédre utalva, amelyet a napi liturgia ír elő december 5-re. Jézus megrótta a farizeusokat, amiért ismerik a parancsolatokat, de nem valósítják meg azokat életükben: szép szavak csupán, de ha elméletben használjuk őket, nemcsak, hogy nem válnak javunkra, de ártanak is nekünk: megtévesztenek, elhitetik velünk, hogy szép házunk van, de közben nincsen alapja.

Egy olyan ház, amelyet nem sziklára építenek. Ez a szikla pedig maga Jézus Krisztus, az örök kőszikla – magyarázta a pápa. Ha ez a szó Krisztusban gyökerezik, akkor ez erőt ad, életet ad nekünk, segít előre haladni, elviselni a támadásokat. Azok a keresztény szavak azonban, amelyek nem Jézus Krisztusban gyökereznek, ártalmasak! Egy angol író egyszer az eretnekségről szólva azt mondta, hogy az eretnekség egy szó, egy igazság, amely megőrült. Amikor a keresztény szavak nélkülözik Krisztust, akkor megindulnak az őrület útján. Ez az őrültség pedig gőgössé tesz.

Hiúsághoz, elbizakodottsághoz, büszkeséghez, hatalomvágyhoz vezetnek a Krisztus nélküli keresztény szavak, amelyekből hiányzik az Úr, a vele való kapcsolat és imádság, a szolgálat, a szeretet. Ezt mondja ma nekünk az Úr: építsük házunkat a sziklára, ez a szikla pedig Ő maga. Jót tesz nekünk egy kis lelkiismeret-vizsgálat – állapította meg a pápa -, hogy lássuk, milyenek is a mi szavaink, Jézus Krisztusban gyökereznek-e vagy hatalmasnak hiszik magukat, képesnek arra, hogy megváltsanak minket.

Ha a keresztény szavak mögül hiányzik Jézus Krisztus, akkor ez megoszt minket az egyházon belül is – figyelmeztetett a Szentatya, majd így fohászkodott: Kérjük az alázat kegyelmét az Úrtól, hogy ne higgyük magukat hatalmasnak, a hiúság és büszkeség őrületébe sodródva, hanem szavaink mindig Jézus Krisztusra épüljenek.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.