December 3-a Xavéri Szent Ferenc áldozópap kötelező emléknapja. Az Egyház történetének
egyik legnagyobb misszionáriusa, Ázsia apostola, az inkultúráció úttörője, 1506. április
7-én született Javier-ban (Spanyolország), 1552. december 3-án halt meg a kínai Szancsán
szigeten. 1619. október 25-én V. Pál pápa boldoggá, 1622. március 12-én XV. Gergely
pápa szentté avatta. Ereklyéi Goában (India) és Rómában (karereklyéje) az Il Gesù
templomban találhatók. A katolikus missziók, India, Japán és a tengerészek védőszentje.
Spanyolországból,
közelebbről Baszkföldről származott. Kora egyik legbefolyásosabb embere volt. Magas,
jó kiállású, tehetős és intelligens volt, ami miatt ez a lehetőség megadatott neki.
Párizsi tanulmányai alatt találkozott Boldog Fáber Péterrel és Loyolai Szent Ignáccal,
amely későbbi életére döntő befolyással volt. Ahelyett, hogy belevetették volna magukat
a nagyváros adta örömökbe, elgondolkodtak azon, hogyan vethetnének gátat, az Európát
egyre inkább fojtogató protestáns irányzatoknak, amelyek abban az időben kezdték bontogatni
szárnyaikat. Néhány évvel később Németországban színre lépett Luther Márton, amelyre
válaszul a három barát megalapította új rendjét, a Jézus Társaságát, ismertebb nevén
a Jezsuita Rendet.
III. Pál pápa 1540-ben megadott jóváhagyásával és a mindenkori
pápának tett külön engedelmességi fogadalmukkal a rend rövid időn belül elkápráztatta
a világot missziós lendületével. Xavéri Szent Ferenc, mint a rend egyik alapítója
és Szent Ignác egyik legközelebbi munkatársa, kezdetben Bolognában és Rómában tevékenykedett.
1541-ben elérkezettnek látta az időt, hogy a világ távolabbi tájaira is elvigye az
evangéliumot, ezért Indiába ment, ahol, mint első jezsuita misszionárius a Jóreménység-fokától
egészen a Kínáig terjedő területek pápai legátusaként hirdette Isten igéjét. Rendkívül
hosszú utazása alatt, amely majd egy évig tartott, súlyos betegségen esett át, míg
végül 1542. május 6-án eljutott Indiába, ahol azonnal nekilátott a munkának.
Részlet
Xavéri Szent Ferencnek Szent Ignáchoz írt egyik leveléből:
„Amióta Ázsiában
vagyok, egyáltalán nem pihentem; szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem
minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt
is, akik – mint ahogy mondani szokás – még azt sem tudják, miben különbözik jobb kezük
a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni
sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. […] Ezen a vidéken sokan
csak azért nem lesznek kereszténnyé, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket.
Nagyon
sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretnék végigrohanni
rajtuk, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány,
mint a szeretet, így döbbentsem meg: «Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva
a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!» […] Bárcsak ennek a feladatnak
is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak. […] Bár ez a gondolat arra indítaná
őket, hogy feledve egyéni kedvteléseiket, meg a pusztán emberi dolgokat, mindenestül
Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat, és szívből így kiáltanának: «Itt vagyok,
Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem? Küldj, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!»”
*
* *
Alig tíz év missziós munka után elnyerte az Ázsia apostola megtisztelő
nevet. Méltán hívták így, ugyanis nemcsak Indiába jutott el, hanem Ceylonba, a Moluki-szigetekre,
Japánba és számtalan helyre, ahol korábban egyáltalán nem járt misszionárius. Mindenütt
Krisztust hirdette, és sikeresen hirdette. Mindenütt több ezer új megtérőt hagyott
maga után. A kereszténység ma őt tartja az inkultúráció úttörőjének. Az inkultúráció
az evangélium hirdetésének olyan módja, amely alkalmazkodik a helyi szokásokhoz és
kultúrához.
Az volt az álma, hogy bejusson Kínába. Hiába keresett azonban vezetőt,
nem volt, aki bevitte volna őt, Kína határának átlépése ugyanis halálbüntetéssel járt.
Az állandó utazástól, munkától kimerülve és a helyi klímától megviselve halt meg 1552.
december 3-án 46 évesen a Szancsán szigeten Kína partjainál, ahová végül sosem sikerült
bejutnia. Teste, csodálatos módon, a szigeten uralkodó hőség és magas páratartalom
ellenére is épségben maradt. Néhány hónappal később átvitték őt Goába, ahol a mai
napig nyugszik.
* * *
Rómában, az Il Gesù templomban, az egyik
mellékoltár alatt található Xavéri Szent Ferenc karereklyéje. Azé a karé, amely oly
sokszor hullott alá a pogány népek megkeresztelésénél. Egyes elbeszélések szerint
több mint tízezer embert keresztelt meg. Ha sikerül eljutnunk ebbe a templomba, érdemes
megállni egy kicsit ezelőtt az ereklye előtt, és kérni Xavéri Szent Ferenc közbenjárását
Istennél, hogy erősítse meg korunk misszionáriusainak keresztséget osztó karját, akik
Krisztust hirdetik a világban. Érdemes azonban azon is elgondolkodni, hogy mi magunk
hogyan valósítjuk meg a magunk életében Jézus parancsát: „Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá
minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt
28,19), hiszen ez minden keresztényre vonatkozik.
Annak ellenére, hogy
eltelt kétezer év Jézus születése óta, embermilliók élnek úgy a világon, mintha „Krisztus
előtt” lennének, ugyanis nincs senki, aki apostolkodna köztük. Advent kezdetén, amikor
Isten születésének ünnepére készülünk, az Egyház elénk tárja Xavéri Szent Ferenc alakját,
hogy emlékeztessen, Krisztus nem születik meg nélkülünk, nekünk kell elvinnünk Őt
a világba, a mi életünknek kell evangéliummá válni a másik ember számára.
__________________________
Istenünk,
te Xavéri Szent Ferenc áldozópap igehirdetésével számos népet térítettél a hitre.
Add, hogy az ő buzgó hite lángoljon híveid lelkében, és az Anyaszentegyház örömmel
lássa maga körül sok hűséges gyermekét. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által,
aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.