Soha ne törődjünk bele egy keresztények nélküli Közel-Keletbe – Ferenc pápa beszéde a Keleti Katolikus Egyházak plenáris üléséhez

„A Keleti Katolikus Egyházak 50 évvel a második Vatikáni Zsinat után”. Erről a témáról tartja plenáris ülését november 19-e és 22-e között a Keleti Egyházak Kongregációja. Az értekezlet 55 résztvevőjét csütörtökön délelőtt fogadta Ferenc pápa.
A Lumen Gentium dogmatikai konstitúció szavaival köszöntötte a pápa a résztvevőket: „Krisztus a nemzetek világossága.” Keleten és Nyugaton egyaránt az egész egyház ezt a tanúbizonyságot adja Isten Fiáról. Amint ugyanaz a zsinati szöveg mondja: az egyház jelen van a föld minden nemzetében és a világon élő hívek a Szentlélek erejében egységben vannak egymással.

A felejthetetlen II. Vatikáni Zsinat nagy érdeme az is, hogy kifejezetten leszögezi: a Keleti Egyházak intézményeit, liturgiáját, egyházi hagyományait és keresztény életének fegyelmi rendjét nagyra becsüli a katolikus egyház. Bennük ugyanis az apostoloktól az egyházatyákon keresztül jutott el hozzánk a koránál fogva is tiszteletreméltó hagyomány, mely része az egyetemes egyház Istentől kinyilatkoztatott és osztatlan örökségének” (Orientalium Ecclesiarum, 1).

A pápa szavai szerint a Keleti Kongregáció mostani plenáris ülése újra magáévá akarja tenni a II. Vatikáni Zsinat kegyelmét és a keresztény kelet azóta megvalósult tanítását. A megtett út elemzéséből kialakulnak majd azok az irányvonalak, amelyek támaszt nyújtanak keleti testvéreinknek a Zsinat által rájuk bízott küldetéshez, azaz ahhoz, hogy elősegítsék minden keresztény, főként a keleti keresztények egységét. A Szentlélek vezette őket a történelem fáradságos ösvényein, táplálva hűségüket Krisztus, az egyetemes egyház és Péter utóda iránt. Olykor nagy árat fizettek ezért a hűségért, nem ritkán egészen a vértanúságig elmentek. Az egyház háláját fejezi ki ezért.

A Szentatya azután elődeihez hasonlóan és a Zsinat nyomán újból hangsúlyozta, hogy „az egyház közösségén belül törvényesen léteznek saját hagyományokkal rendelkező részegyházak, miközben sértetlen marad Péter katedrájának primátusa, mely az egész szeretetközösség élén áll” (Lumen gentium, 13). A Lélek által sugallt igazi és törvényes sokféleség ugyanis nem károsítja az egységet, hanem szolgálja azt. A zsinat mondja tehát, hogy a sokféleség szükséges az egységhez.

Ferenc pápa beszédében utalt a keleti pátriárkákkal történt korábbi találkozására, amely során közvetlenül az érdekeltek tájékoztatták őt a keleti egyházak eltérő helyzetéről. A kommunista rezsimek átal hosszú időn át elnyomott egyházak ismét virágzó életerejéről, a Tamás apostol prédikációjából született egyházak missziós dinamizmusáról, a közel-keletiek állhatatosságáról, amelyek gyakran kicsiny nyájként ellenséges környezetben élnek. Az értekezlet során a főpásztorok foglalkoznak a keleti egyházak belső életének számos problémájával és a szétszóratással, amely oly aggasztó módon megnövekedett minden földrészen. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Zsinat javaslatai megvalósuljanak azokon a helyeken, ahol régóta élnek ezek az egyházak, ugyanakkor elő kell mozdítani a latin egyházzal való kapcsolatokat is.

„Gondolataim különös módon fordulnak az áldott föld felé, ahol Krisztus élt, meghalt és feltámadt” – folytatta beszédét a pápa. A pátriárkák beszámolóiból a Szentatya azt érzékelte, hogy a hit nem halt ki, sőt élénken felragyog. A kelet fénye ez, amely megvilágította az egyetemes egyházat, „mellyel meglátogatott minket a magasságból Fölkelő” (Lk 1,78). Emiatt minden katolikus hívő hálával tartozik mindazoknak, akik Jézus szülőföldjén élnek. Tanuljuk meg tőlük a türelmet és a kitartást, az ökumenizmust és a vallások közötti párbeszéd gyakorlását. A földrajzi, történelmi és kulturális kontextus, amelyben évszázadok óta élnek természetes közvetítővé tette őket más keresztény felekezetek és más vallások irányában.

Nagy aggodalomra adnak okot a keresztények életkörülményei, akiket Közel-Kelet sok részén különösen súlyos módon érintenek a folyamatban lévő feszültségek és konfliktusok következményei. Szíriában, Irakban, Egyiptomban és a Szentföld más részein életüket könnyáradat kíséri. Róma püspöke nem nyugszik meg mindaddig, amíg lesznek olyan férfiak és nők, bárhol a világon, akiket megaláznak méltóságukban, megfosztanak a túlélés feltételeitől, akiktől elrabolják a jövőt és, akiket menekülésre kényszerítenek. „A keleti egyházak pásztoraival együtt ma felhívást teszünk közzé, hogy tartsák tiszteletben mindenki jogát a méltóságteljes élethez és a hit szabad megvallásához. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy Közel-Kelet keresztények nélkül marad, akik kétezer éve ott vallják meg Jézus nevét, és akiknek joguk van ahhoz, hogy teljes mértékben részt vegyenek annak a nemzetnek a társadalmi, kulturális és vallási életében, amelyhez tartoznak. Továbbra is őrködjünk felettük, legyünk biztosak abban, hogy az Úr nem tagadja meg segítségét.”

Ferenc pápa végül az egész katolikus egyházat arra kérte, hogy imádkozzon Istenhez a kiengesztelődésért és a békéért. Az őszinte és állhatatos imádság által szavunk szelíd és hiteles lesz, képessé válik arra, hogy a Nemzetek Felelősei meghallják. A Szentatya gondolatai végül még Jeruzsálem felé fordultak, oda, ahol a zsoltáros szavai szerint lelkileg mi is megszülettünk. Boldog XXIII. János és II. János Pál, akik a földön a béke fáradhatatlan munkálói voltak, legyenek égi közbenjáróink a Legszentebb Isten Anyjával együtt, aki a Béke Fejedelmét adta nekünk. A pápa végül az Úr áldását adta a szeretett keleti egyházakra és főpásztoraikra.

(ik)