Soha ne törődjünk bele egy keresztények nélküli Közel-Keletbe – Ferenc pápa beszéde
a Keleti Katolikus Egyházak plenáris üléséhez
„A Keleti Katolikus Egyházak 50 évvel a második Vatikáni Zsinat után”. Erről a témáról
tartja plenáris ülését november 19-e és 22-e között a Keleti Egyházak Kongregációja.
Az értekezlet 55 résztvevőjét csütörtökön délelőtt fogadta Ferenc pápa. A Lumen
Gentium dogmatikai konstitúció szavaival köszöntötte a pápa a résztvevőket: „Krisztus
a nemzetek világossága.” Keleten és Nyugaton egyaránt az egész egyház ezt a tanúbizonyságot
adja Isten Fiáról. Amint ugyanaz a zsinati szöveg mondja: az egyház jelen van a föld
minden nemzetében és a világon élő hívek a Szentlélek erejében egységben vannak egymással.
A felejthetetlen II. Vatikáni Zsinat nagy érdeme az is, hogy kifejezetten
leszögezi: a Keleti Egyházak intézményeit, liturgiáját, egyházi hagyományait és keresztény
életének fegyelmi rendjét nagyra becsüli a katolikus egyház. Bennük ugyanis az apostoloktól
az egyházatyákon keresztül jutott el hozzánk a koránál fogva is tiszteletreméltó hagyomány,
mely része az egyetemes egyház Istentől kinyilatkoztatott és osztatlan örökségének”
(Orientalium Ecclesiarum, 1).
A pápa szavai szerint a Keleti Kongregáció mostani
plenáris ülése újra magáévá akarja tenni a II. Vatikáni Zsinat kegyelmét és a keresztény
kelet azóta megvalósult tanítását. A megtett út elemzéséből kialakulnak majd azok
az irányvonalak, amelyek támaszt nyújtanak keleti testvéreinknek a Zsinat által rájuk
bízott küldetéshez, azaz ahhoz, hogy elősegítsék minden keresztény, főként a keleti
keresztények egységét. A Szentlélek vezette őket a történelem fáradságos ösvényein,
táplálva hűségüket Krisztus, az egyetemes egyház és Péter utóda iránt. Olykor nagy
árat fizettek ezért a hűségért, nem ritkán egészen a vértanúságig elmentek. Az egyház
háláját fejezi ki ezért.
A Szentatya azután elődeihez hasonlóan és a Zsinat
nyomán újból hangsúlyozta, hogy „az egyház közösségén belül törvényesen léteznek saját
hagyományokkal rendelkező részegyházak, miközben sértetlen marad Péter katedrájának
primátusa, mely az egész szeretetközösség élén áll” (Lumen gentium, 13). A Lélek által
sugallt igazi és törvényes sokféleség ugyanis nem károsítja az egységet, hanem szolgálja
azt. A zsinat mondja tehát, hogy a sokféleség szükséges az egységhez.
Ferenc
pápa beszédében utalt a keleti pátriárkákkal történt korábbi találkozására, amely
során közvetlenül az érdekeltek tájékoztatták őt a keleti egyházak eltérő helyzetéről.
A kommunista rezsimek átal hosszú időn át elnyomott egyházak ismét virágzó életerejéről,
a Tamás apostol prédikációjából született egyházak missziós dinamizmusáról, a közel-keletiek
állhatatosságáról, amelyek gyakran kicsiny nyájként ellenséges környezetben élnek.
Az értekezlet során a főpásztorok foglalkoznak a keleti egyházak belső életének számos
problémájával és a szétszóratással, amely oly aggasztó módon megnövekedett minden
földrészen. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Zsinat javaslatai megvalósuljanak
azokon a helyeken, ahol régóta élnek ezek az egyházak, ugyanakkor elő kell mozdítani
a latin egyházzal való kapcsolatokat is.
„Gondolataim különös módon fordulnak
az áldott föld felé, ahol Krisztus élt, meghalt és feltámadt” – folytatta beszédét
a pápa. A pátriárkák beszámolóiból a Szentatya azt érzékelte, hogy a hit nem halt
ki, sőt élénken felragyog. A kelet fénye ez, amely megvilágította az egyetemes egyházat,
„mellyel meglátogatott minket a magasságból Fölkelő” (Lk 1,78). Emiatt minden katolikus
hívő hálával tartozik mindazoknak, akik Jézus szülőföldjén élnek. Tanuljuk meg tőlük
a türelmet és a kitartást, az ökumenizmust és a vallások közötti párbeszéd gyakorlását.
A földrajzi, történelmi és kulturális kontextus, amelyben évszázadok óta élnek természetes
közvetítővé tette őket más keresztény felekezetek és más vallások irányában.
Nagy
aggodalomra adnak okot a keresztények életkörülményei, akiket Közel-Kelet sok részén
különösen súlyos módon érintenek a folyamatban lévő feszültségek és konfliktusok következményei.
Szíriában, Irakban, Egyiptomban és a Szentföld más részein életüket könnyáradat kíséri.
Róma püspöke nem nyugszik meg mindaddig, amíg lesznek olyan férfiak és nők, bárhol
a világon, akiket megaláznak méltóságukban, megfosztanak a túlélés feltételeitől,
akiktől elrabolják a jövőt és, akiket menekülésre kényszerítenek. „A keleti egyházak
pásztoraival együtt ma felhívást teszünk közzé, hogy tartsák tiszteletben mindenki
jogát a méltóságteljes élethez és a hit szabad megvallásához. Nem nyugodhatunk bele
abba, hogy Közel-Kelet keresztények nélkül marad, akik kétezer éve ott vallják meg
Jézus nevét, és akiknek joguk van ahhoz, hogy teljes mértékben részt vegyenek annak
a nemzetnek a társadalmi, kulturális és vallási életében, amelyhez tartoznak. Továbbra
is őrködjünk felettük, legyünk biztosak abban, hogy az Úr nem tagadja meg segítségét.”
Ferenc pápa végül az egész katolikus egyházat arra kérte, hogy imádkozzon
Istenhez a kiengesztelődésért és a békéért. Az őszinte és állhatatos imádság által
szavunk szelíd és hiteles lesz, képessé válik arra, hogy a Nemzetek Felelősei meghallják.
A Szentatya gondolatai végül még Jeruzsálem felé fordultak, oda, ahol a zsoltáros
szavai szerint lelkileg mi is megszülettünk. Boldog XXIII. János és II. János Pál,
akik a földön a béke fáradhatatlan munkálói voltak, legyenek égi közbenjáróink a Legszentebb
Isten Anyjával együtt, aki a Béke Fejedelmét adta nekünk. A pápa végül az Úr áldását
adta a szeretett keleti egyházakra és főpásztoraikra.