2013-11-05 12:30:11

Dr. Szabó István református püspök nyilatkozata a 2013. november 3-án, vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán


RealAudioMP3 Alulírott, mint a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a 2013. november 3-án, vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kértem fel, különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e a lelkészekről szóló törvény 91.§-a 1)a, h; i; j; pontjainak, vagyis megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét.

A vizsgálat lefolytatásáig csak megütközésemet tudom kifejezni, hogy egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek, amelynek politikai hasznát máris ki-ki maga láthatja, ám egyházunk tisztességének és a lelkipásztori szolgálat becsületének okozott kára beláthatatlan.

2013. november 04., hétfő

Forrás: Dunamelléki Református Egyházkerület







All the contents on this site are copyrighted ©.