A teremtő Isten terve velünk – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 31. vasárnapra
Mindenszentek és Halottak
napja lelki hangulatában – az üdvözültekre, elhunyt szeretteinkre és a mi jövendő
örök sorsunkra gondolva - ünnepeljük vasárnap az Úr halálát és feltámadását. Most
először az első olvasmányról, a Bölcsesség könyvéből vett szép szakaszról eszmélődünk.
A hatalmas teremtő Isten mindenkin megkönyörül, elnéző az emberek bűnei iránt,
hogy bűnbánatot tartsanak. A szent ószövetségi író mintegy már elővételezve a Jézus
Krisztussal hozott Újszövetséget, így imádkozik a Teremtőhöz: „Mert szeretsz mindent,
ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. (…) Te kímélsz mindent, mert a
tiéd, életnek barátja. Mert a te el nem múló szellemed van mindenben.”
Milyen
vigasztaló ez a kinyilatkoztatás! Ez már nem a személytelen Abszolútum dicsérete,
nem pusztán a mindenség csodálatos rendjéből és célszerűségéből felismerhető Alkotóé,
hanem az emberszerető és irgalmas Istené, akit Krisztus véglegesen kinyilatkoztat.
Most Halottak napja közelében hálás köszönetet mondunk Teremtőnknek, hogy szeretetből
– szüleink közreműködésével - megteremtett minket, sőt hogy már a világ teremtése
előtt kiválasztott bennünket Jézus Krisztusban, hogy gyermekei legyünk, hogy az örök
üdvösség részesei legyünk.
Mikor megszáll bennünket a kétely szeretteink vagy
barátaink halálálhírére és saját elmúlásunk, a halál előtti szorongás fojtogat bennünket,
a bűnt és a halált legyőző, feltámadt Krisztusba vetett hitünk erősítéséért fohászkodjuk,
és a hitből fakadó reménységért, tudatosítva, hogy a Szeretet-Isten szeret mindent,
mit alkotott, különösen is az emberi személyeket, akikért minden létrehozott, akikért
elküldte Fiát. Mindig nyitva áll számunkra megbocsátó irgalma, csak bűnbánattal Hozzá
forduljunk! Ismét idézzük a Bölcsesség könyvét: „Enyhén bünteted, akik hibáznak, és
a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal, és
higgyenek benned, Uram.”
Az evangéliumi szakasz a vámos Zakeus története, aki
látni kívánta Jézust. A Mester teljesíti szíve vágyát, lehívja a fáról, nála étkezik,
száll meg. A képmutató farizeusok botránkoznak, hogy Jézus „bűnös embernél”, vagyis
a római elnyomókat kiszolgáló vámosnál száll meg, de az Üdvözítő éppen azért jött,
hogy hívja a bűnbánó bűnösöket, keresse az elveszetteket, gyógyítsa a testi/lelki
betegeket. A magukat igaznak tartó, gőgös farizeusokra jajt kiáltott, és ma is csak
az alázatos bűnbánók számára adja meg a szabadulást, az üdvösséget.
Mi is
sokszor vágyódunk arra, hogy bárcsak láthatnánk Jézust szemtől szembe! Ez idelenn
nem adatik meg. De a hitben Jézus kortársai lehetünk. És a bűnbánat szentségében az
irgalmas Isten követével, Jézussal találkozunk, mert a gyóntató pap felszentelése
folytán Jézust képviseli. A szentségekben Jézus cselekszik: Jézus keresztel, Jézus
bocsátja meg a bűnöket a pap által, akit a feltámadott Lelke ruház fel lelki hatalommal.
Mindenszentekkor az üdvözültek seregére gondolunk, köztük elhunyt szeretteinkre,
akik a mindenható és szerető Atya, a megdicsőült Fiú, Jézus Krisztus és a Szentlélek
szeretetközösségében élnek, és minket is oda várnak. Kérjük Jézus Édesanyja, Mária
és védőszentjeink közbenjárását, hogy Isten akarata szerinti és bűnbánó életünkkel
felkészüljünk a boldog istenlátásra!