2013-10-23 12:19:40

"Egy keresztény a Mingek udvarában" - könyv jelent meg Kína és a Nyugat közötti párbeszédről


Hétfőn este mutatták be a Vatikáni Rádió Marconi termében a kötetet, amelynek címe: "Egy keresztény a Mingek udvarában. Xu Guangqi és az interkulturális párbeszéd Kína és a Nyugat között". A könyvet az olasz Elisa Giunipero gondozta, és a Guerini és társai jelentette meg.
Xu Guangqi-t (1562-1633) a XVI-XVII. század Kínájában császári hivatalnokként és nagy tudósként ismerték, meghatározó alakja volt a kínai katolicizmus történetének. Mély barátság fűzte a jezsuita misszionáriushoz, Matteo Riccihez.

A könyvbemutatón P. Federico Lombardi SJ, a Szentszéki sajtóterem igazgatója így nyilatkozott róla:

"Nem lehet megérteni Matteo Ricci működését Kínában, ha nem tekintjük párbeszédét, barátságát a kínaiakkal. Ezek közül is az első és legfontosabb Xu Guangqi volt, de nyilván nem az egyetlen."

Kettejük barátsága a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fejlődésében is sorsdöntő volt - állítja Andrea Riccardi professzor, a Sant'Egidio közösség alapítója:

"E barátság tanúskodik a hitről, az Evangélium átadásáról, a kultúrák közötti kapcsolatról, a nyelvi tudás és a nyugati tudomány ajándékáról".

Barátságukat gazdagították az interkulturális párbeszéd gyümölcsei is. A Milánói Szent Szív Katolikus Egyetem jelenkor-történeti docense, Agostino Giovagnoli szerint "az interkulturális párbeszéd nem annak felismerése, ami összeköt, hanem valami újnak a megteremtése, ami összeköt. Valójában a kultúrák összeolvadása".

A sajtóbemutatón felszólalt Ren Yanli, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia és egyben a világvallásokat kutató intézet tagja is.
"Reméljük, hogy a Xu Guangqi-ről folytatott tanulmányok előreviszik boldoggá avatási ügyét. Egy nap, előbb vagy utóbb, mindketten boldogok, aztán szentek lesznek."

Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa végül Xu Guangqi példamutató tanúságtételét hangsúlyozta:

"Nincs egység és jövő az egyház számára sem Kínában, ha nem követjük az általa kijelölt utat. Ebben az értelemben példát is mutat a kapcsolatokban a nagy kínai nemzet számára - bízunk benne egy nap Kína és a Szentszék között".

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.