„A niegowići káplán, Wojtyła atya” – doku-játékfilm a 35 évvel ezelőtt, 1978. október
16-án pápává választott II. János Pál papi szolgálatának első éveiről
Október 17-én, csütörtökön
délelőtt bemutatták a Vatikáni Rádió Marconi termében „A niegowići káplán, Wojtyła
atya” c. filmet, Jarek Cielecki prelátus, a „Vatican Service News” alapítójának és
igazgatójának alkotását. Cielecki prelátus a Krakkó közelében lévő Niegowić-ből származik,
1993-ban szentelték pappá, Kazahsztánban, Ukrajnában, Oroszországban, Moszkvában folytatta
szolgálatát. A dokumentarista játékfilm a rendező hasonló című könyvéből készült,
amelyet II. János Pál elolvasott és jóváhagyott. A filmet teljes egészében Lengyelországban
forgatták az eredeti helyszíneken, amelyek Karol Wojtyła számára különösen kedvesek
voltak.
A film egy magával ragadó utazás Karol Wojtyła atya életében: a történetet
Eleonora Mardosz, egy 87 éves asszony meséli el, aki a későbbi pápa házvezetőnője
volt a niegowići plébánián. A falu Krakkótól 25 km-re, délkeletre fekszik. A filmben
láthatunk olyan tárgyakat, amelyek valóban a pápa tulajdonát képezték, mint a stóla
és a karing, amelyeket Karol Dudek főszereplő visel egy esküvői szertartáson. A jelenetet
abban a fatemplomban forgatták, ahol Karol Wojtyła első szentmiséit bemutatta 1948-49-ben.
Maga II. János Pál így emlékezik vissza „Ajándék és Titok” c. önéletrajzi
írásában, amelyet 1946. november elsején történt pappá szentelésének 50. évfordulójára
írt, és amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a Vatikáni Rádió
magyar tagozatának munkatársai fordítottak le.
„Niegowić: egy vidéki plébánia
Amint megérkeztem Krakkóba, az érseki aulában várt már rám az első „kápláni
megbízatás” az ún. „aplikata”. Az érsek akkor éppen Rómában tartózkodott, de írásban
meghagyta akaratát. Örömmel fogadtam el rendelkezését. Azonnal érdeklődtem, hogyan
juthatok el Niegowić-ba és igyekeztem, hogy a megadott napon megérkezzem. Krakkóból
autóbuszon mentem Gdówba, ott egy parasztember felvett a szekerére és elvitt a Marszowice-mező
felé, ahol azt tanácsolta, hogy gyalog, egy rövidebb úton vágjak át a szántóföldeken.
Már messziről megláttam a niegowići templomot. Aratás ideje volt. A gabonaföldeken
haladtam, ahol a termés egy részét már learatták, részben pedig még lábon állt és
hullámzott a szélben.
Amikor végre megérkeztem a niegowići plébánia területére,
letérdeltem és megcsókoltam a földet. Ezt a gesztust Vianney Szent Jánostól tanultam.
A templomban megálltam a Legszentebb Oltáriszentség előtt, majd jelentkeztem a plébánosnál.
..
Megkezdtem a lelkipásztori munkát első plébániámon. Egy évig tartott és
egy káplán és hitoktató szokásos feladatából állt. Öt elemi iskolát bíztak rám a niegowići
plébániához tartozó falvakból. Szekéren vagy lovas kocsin vittek ki az iskolákba.
…Olykor még ma is eszembe jut az az áhítatos csönd, amely a tantermekben uralkodott,
amikor Nagyböjt idején Urunk szenvedéséről beszéltem”.