2013-10-08 12:36:16

Ferenc pápa folyamatosan tájékozódik a lampedusai helyzetről, rózsafüzért és anyagi támogatást küldött a túlélőknek


A Szentatyát a pápai fő alamizsnás, Konrad Krajewski érsek tájékoztatja folyamatosan arról, hogy halad a múlt csütörtökön hajótörést szenvedett bevándorlók holttesteinek kiemelése, amelyek száma immár 296-ra emelkedett.

Az érsek a pápa küldötteként utazott Lampedusa szigetére. Vasárnap a parti őrség motoros őrhajóján személyesen nézte meg a helyszínt, ahol az áldozatok holttestének kiemelését végzik. Krajewski érseket azért küldte Ferenc pápa, hogy valamennyi túlélőnek tekintélyes anyagi segítséget biztosítson, amelyből a legszükségesebbeket fedezni tudják. Egy általa megáldott rózsafüzért is kaptak a menekültek.

A kialakult helyzet sürgős politikai válaszokat kíván nemcsak Olaszország, hanem az Európai Unió részéről is. Ezért szerdán Lampedusára utazott José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Gianni Letta olasz kormányfő. Ezalatt Rómában újra a Bossi-Fini szigorú bevándorlási törvény módosításáról tárgyalnak, míg az államelnök a politikai menekültjog kérdésének átgondolását sürgeti.

Lampedusára sietett a Migrantes Alapítvány igazgatója, Gianfranco Perego prelátus is, aki a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott.

Szégyen volna, ha ez a drámaian súlyos tény néhány nap alatt feledésbe merülne. Nemzetközi összefogásra van szükség azok érdekében, akik a háború, illetve a vallási vagy politikai üldözés elől menekülnek. Jelenleg a föld 22 országában háború dúl. Ha azt hisszük, hogy az a 232 millió ember, aki útra kel, hogy új hazát keressen, nem jut el Európába, amely az Egyesült Államokkal együtt a legkeresettebb úti cél, az nincs tisztában vele, hogy a migráció szerkezetében érinti a Földközi-tenger vidékét és egész Európát.

A kontinensnek rá kell ébrednie közös felelősségére, felül kell vizsgálnia a menedékjogi törvénykezést, amellett, hogy Olaszországnak is átfogó tervet kell kidolgoznia a menekülők befogadására - fejtette ki a Vatikáni Rádiónak Gianfranco Perego prelátus, a Migrantes Alapítvány igazgatója.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.