A Szentatya hétfői homíliája: Hagyjuk, hogy életünket Isten írja
Ezzel a buzdítással
fordult a jelenlevőkhöz Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjén, amelyet a szokásoknak
megfelelően reggel 7 órakor tartott meg a Szent Márta Ház kápolnájában. Jónás és az
irgalmas szamaritánus alakjáról elmélkedett homíliájában. Időnként megtörténhet, hogy
egy jó keresztény, egy jó katolikus is elmenekül Istentől, míg egy bűnös, akit Istentől
távolinak tartunk, meghallja az Úr hangját.
Jónás szolgálja az Urat, sokat
imádkozik és jót tesz, de amikor az Úr hívja, elmenekül. Ferenc pápa homíliáját az
„Istentől való menekülésnek” szentelte. Jónásnak megvolt „saját írott története” és
„nem akarta, hogy zavarják”. Az Úr Ninivébe küldi, de ő hajóra száll Spanyolország
felé. Az Úr elől menekült.
El lehet menekülni Istentől még keresztényként,
katolikusként is, papként, püspökként, pápaként is. Mindenki elmenekülhet Istentől!
Mindennapos kísértés, hogy ne hallgassunk Istenre, ne halljuk meg szavát, ne érezzük
meg szívünkben javaslatát, meghívását. El lehet közvetlen módon menekülni Istentől,
de vannak más módok is, sokkal intelligensebbek, kifinomultabbak – állapította meg
a Szentatya. Az Evangéliumban egy félholt ember fekszik az út szélén, arra ment egy
taláros, rendes pap, aki meglátta és azt gondolta: „Későn érek oda a misére” és elment
mellette. Nem hallotta meg Isten szavát.
Egy levita is arra haladt, aki talán
azt gondolta: „Ha odamegyek hozzá, talán már halott, és akkor holnap el kell bennem
a bíróságra tanúskodni…” és továbbment. Ő is menekült Isten hangjától. „Csak az tudta
megérteni Isten hangját, aki rendszeresen menekült Isten elől, egy bűnös, egy szamaritánus
és odament a félholt emberhez. Egy bűnös ő, aki távol van Istentől és mégis meghallja
Isten hangját és közel lép az emberhez. A szamaritánus nem volt hozzá szokva a vallási
gyakorlathoz, az erkölcsös élethez, teológiai szempontból is hibás elgondolást követett,
mert a szamaritánusok úgy gondolták, hogy Istent máshol kell imádni, nem ott, ahol
az Úr akarta. Mégis a szamaritánus értette meg, hogy Isten hívja őt és nem menekült
el. Odalépett az emberhez, bekötözte sebeit olajat és bort öntve rájuk, „azután föltette
teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta” (Lk 10,25-37). Elvesztegette
az egész estét – jegyezte meg ironikusan a pápa.
A pap időben odaért a szentmisére
és a hívek boldogok voltak. A levitának volt egy nyugodt napja következő nap, azt
tehette, amit tervezett, nem kellett a bíróságra mennie… Jónás miért menekült el Isten
elől? És a pap vagy a levita? Mert zárva volt a szívük – állapította meg a pápa. Amikor
zárva van a szívünk, nem halljuk meg Isten hangját. Az úton levő szamaritánus „amikor
meglátta, megkönyörült rajta”: nyitott volt a szíve, humánus.
Jónásnak volt
egy életterve: ő akarta magának megírni azt, ahogy a pap és a levita is. egy munkatervnek
is nevezhetjük. Ezzel szemben ez a bűnös, a szamaritánus hagyta, hogy Isten írja életét.
Mindent megváltoztatott aznap este, mert az Úr a közelébe hozta ezt a szegény, sebesült
embert, aki az út szélén hevert.
Felteszem magamnak és nektek is a kérdést
– mondta a pápa. Hagyjuk, hogy Isten írja életünket vagy mi akarjuk azt írni? A szelídségről
van itt szó. Szelídek vagyunk Isten Szava iránt? Képesek vagyunk megtalálni Isten
Szavát a mindennapi történésekben vagy inkább a saját gondolataink tartanak fogva
bennünket és nem hagyjuk, hogy az Úr meglepetése beszéljen hozzánk?
Három
személy menekül Isten elől – összegezte homíliájában a Szentatya. Egy másik személy
pedig „rendezetlen” helyzetben van, de képes meghallani Isten hangját, megnyitni szívét
és nem elmenekülni. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian látjuk, a szamaritánus,
a bűnös nem menekül Isten elől. Az Úr adja meg nekünk, hogy meghalljuk az Úr hangját,
aki azt mondja: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'' (Lk 10,25-37) – zárta
hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.