2013-10-04 18:53:01

Mozaikok Ferenc pápa Assisi látogatásáról


Szent Ferenc városát nem zárták le teljesen a pápalátogatás alkalmából. Kordonokat helyeztek csak el, amelyek lehetővé tették a hívők számára, hogy üdvözöljék a Szentatyát, aki pápamobilon közelítette meg látogatásának különböző színhelyeit. Az egyik programját követően az épületből kilépve Ferenc pápa köszöntötte a híveket és az újságírókat. Az emberek között volt egy hölgy, aki átnyújtotta beteg lány fényképét a pápának kérve, hogy imádkozzon érte. A Szentatya örömmel megígérte és megjegyezte: Nagyon szép kép, megtarthatom? Ha szüksége van a fotóra, szívesen visszahozom önnek. Az újságírókhoz és fényképészekhez fordulva pedig köszönetet mondott munkájukért.

A Szentatya a délelőtti szentmisét követően megáldotta a fogadalmi mécsesekben használt olajat. Ezt követően a Caritas központban együtt ebédelt a szegényekkel. Amikor a pápa megérkezett az intézménybe, felé szaladt egy kisgyermek, erősen megölelte, majd kézen fogta és nem akarta elengedni. Bemutatta a pápának az épületet, ahol a Szentatyát öt kisgyermek és P. Vittorio Viola igazgató várta, aki nagyon meghatódott a gyermek spontaneitásán. Az ebéd során is a kisgyermek végig a pápa mellett maradt.

A Caritasnál tett látogatást követően a pápa tovább folytatta programját a Subasio-hegyen található remeteségbe. Az utat egy Fiat Panda gépkocsin tette meg.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.