2013-10-03 13:52:29

Ne alakítsuk át az emlékezetet puszta emlékké, a szentmise nem egy társadalmi esemény – Ferenc pápa homíliája


RealAudioMP3 Mindig ünnep, amikor Isten közel jön hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa október 3-án, csütörtökön reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. A szertartáson részt vettek a „Bíborosi Tanács” tagjai is, akik ezekben a napokban tartják első ülésüket a Vatikánban Ferenc pápa vezetésével.

Homíliájában a Szentatya hangsúlyozta: az üdvösség emlékezetét nem kell „szokványos eseménnyé” alakítani. A szentmise nem társadalmi esemény, hanem az Úr közöttünk való jelenléte.

Ezdrás (egy faemelvényről) olvassa a Törvény Könyvét, amelyről már azt hitték, hogy elveszett és a nép meghatottan örömkönnyeket sír – kezdte homíliáját Ferenc pápa, az első olvasmányból, Nehemiás könyvéből vett szakaszból kiindulva.

Isten népe megőrizte a Törvény emlékezetét, de ez egy távoli emlékezet volt. Azon a napon azonban az emlékezet élővé vált és ez megérintette a szíveket. Az öröm, nem pedig a fájdalom könnyeit ejtették az emberek, mert megtapasztalták az üdvösség közelségét.

Ez fontos nem pusztán a nagy történelmi pillanatokban, hanem életünk pillanataiban is: mindnyájan rendelkezünk az üdvösség emlékezetével, mindnyájan – mondta a pápa, majd feltette a kérdést: ez az emlékezet közel van hozzánk, vagy egy kissé távoli, szétszórt, kissé divatjamúlt, múzeumi emlékezet, ami eltávolodhat? Amikor az emlékezet távoli, amikor nem rendelkezünk közelségének ezzel a tapasztalatával, akkor végbemegy egy átalakulási folyamat és az emlékezet egyszerű emlékké válik.

Amikor az emlékezet eltávolodik, emlékké válik; amikor azonban közeli, akkor örömmé alakul át és ez a nép öröme. Ez keresztény életünk egyik alapelve. Amikor az emlékezet közel áll hozzánk, akkor kettős hatása van: megmelegíti szívünket és örömet ad – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Ez az öröm a mi erőnk. A közeli emlékezet öröme. Azonban a távoli, megszokottá vált emlékezet, amely egyszerű emlékké válik, nem melegíti fel a szíveket, nem ad örömet, nem ad erőt. A találkozás az emlékezettel az üdvösség egy eseménye, találkozás Isten szeretetével. Isten velünk együtt írja a történelmet és üdvözített bennünket; ez az üdvösség találkozása. Ez olyan szép, hogy meg kell ünnepelni – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Amikor Isten közel jön hozzánk, az mindig ünnepet jelent. Mi, keresztények gyakran félünk az ünneptől: ez az egyszerű és testvéri ünnep az Úr közelségének ajándéka. Az élet eltávolít bennünket ettől a közelségtől, az üdvösségnek csak az emlékét őrizzük meg, nem pedig élő emlékezetét. Az egyház emlékezetében tartja az Úr kínszenvedését. Azonban velünk is előfordul, hogy eltávolodunk ettől az emlékezettől és emlékké, szokványos eseménnyé alakítjuk azt át.

Minden héten elmegyünk a templomba, vagy ha meghal valaki, elmegyünk a temetésére. Ez az emlékezet gyakran untat bennünket, mert nem tűnik közelinek. Szomorú, de a szentmise gyakran társadalmi eseménnyé alakul át, nem vagyunk közel az egyház emlékezetéhez, amely az Úr közöttünk való jelenléte. Képzeljük el Nehemiás könyvének ezt a szép jelenetét: Ezdrás hozza Izrael emlékezetének Könyvét és a nép, amely közel kerül emlékezetéhez, sír, szíve átmelegszik, örömmel telik el, érzi, hogy az Úr öröme saját erejévé válik. És a nép egyszerűen, félelem nélkül ünnepel.

Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy emlékezete mindig közel legyen hozzánk, olyan közeli emlékezet legyen, amely nem válik érdektelenné a megszokás és annyi más miatt és nem távolodik el egyszerű emlékként – fejezte be homíliáját Ferenc pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.