"Hit és hitetlenség hajdan és ma" - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 27. vasárnap
evangéliumáról
Az apostolok ezzel
a kéréssel fordultak az Úrhoz: „Növeld bennünk a hitet!” Nekünk is, kétezer év után
ugyanígy kell könyörögnünk Jézushoz, illetve a Feltámadott Lelkéhez.
Jézus
többször megfeddette követőit kicsiny hitűségük, hitetlenségük miatt. Pedig látták
csodáit, tanúi voltak isteni hatalmának, majd – a nagypéntek botránya után a Feltámadottnak
le kell ereszkednie hozzájuk, megjelenéseivel csodákat tesz egy ideig, hogy megerősítse
őket hitükben. Teljes csak akkor lesz az apostolok hite, amikor elérkezik a Szentlélek,
és mindenre megtanítja őket, amit korábban nem értettek, és elküldi őket szerte a
világba, hogy hirdessék az örömhírt. Péter pünkösdi beszédétől kezdve az Apostolok
Cselekedetei hírt adnak az apostolok működéséről, az örömhír terjedéséről.
A
Hit Évében többször elmélkedtünk keresztény hitünk különböző szempontjairól. Az Egyház
sürgeti – a missziók mellett - az új evangelizálást az ún. nyugati világban, ahol
egyre terjed a szekularizálódás, az elkereszténytelenedés és az ateizmus. Ahhoz, hogy
a nem hívőkkel párbeszédet folytassunk, és hogy hitelesen hirdessük Krisztust, a mi
hitünket is el kell mélyítenünk, meg kell tisztítanunk, és hiteles tanúságot kell
tennünk életünkkel, testvéri szeretetünkkel Krisztusról. Mert a hit és a hitetlenség
határvonala saját szívünkön keresztül húzódik.
H. de Lubac jezsuita teológus
- élete végén bíboros - szerint három szóval jellemezhetjük az ateistákkal folytatandó
helyes párbeszédet: „dialógus, szembesülés, harc. Ha helyesen értjük a három kifejezést,
egyáltalán nem zárják ki, inkább feltételezik, kiegészítik egymást – összekapcsolódnak.
Nem kell szégyellenünk, hogy az ateizmussal való konfrontációban a harcra is felkészülünk.
Nem az ateisták személyét támadjuk, hanem az ateizmust. Persze lelki fegyvereket használunk.
Legelőször pedig önmagunk ellen fordítjuk e fegyvereket, a bennünk rejtőzködő ateizmust
vagy hamis istenképet igyekszünk legyőzni. Mert a hit és a hitetlenség határvonala
tulajdonképpen mindannyiunk szívén keresztül húzódik.
A hívő magatartása –
amikor szembesül az ateizmussal, vagy az ateista támadja őt – nem lehet más, mint
a harc: harc Istenért – hangsúlyozza H. de Lubac. Példának a tudós gondolkodó rendtársa
és barátja, Teilhard de Chardin magatartását idézi. A neves paleontológus a tudományos
világban forgolódott, sok barátot szerzett nem hívő tudósok körében is. Ő jelentette
ki, nem titkolta, hogy ’harcban áll a személyes Istenért’.
A hívőnek el kell
fogadnia a vallás, s a hite elleni jogos kritikákat, meg kell szabadulnia minden farizeizmustól
és hiteles tanúságtételre kell törekednie. Szüksége van alázatra: ez a hitben való
szilárdság feltétele. Mert hitünk nem emberi érték, valami biztos tőke, hanem Isten
kegyelmi ajándéka. Értelmes – de nem az ész szüleménye; abszolút misztérium – amelyet
mindig el kell mélyíteni a feltámadt Krisztus Lelke erejében, meg kell tisztítani
a babonás elemektől, és szeretetben kell gyümölcsöztetni.