2013-09-30 16:46:06

„Öröm volt szombaton Mariazellben magyarnak lenni” – interjú Veres András szombathelyi megyéspüspökkel


RealAudioMP3 A főpásztor szeptember 29-én, vasárnap szentmisét mutatott be Csehimindszent templomában, majd megáldotta Mindszenty József bíboros hercegprímás felújított szülőházát.

Veres András püspök beszámol a szertartásról, majd arról a zarándoklatról, amelyet előző nap vezetett Mariazellbe. A zarándoklaton fővédnöke, Áder János köztársasági elnök személyesen is részt vett feleségével együtt. Veres András püspökkel együtt lerótták tiszteletüket Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros egykori nyugvó helye előtt.

„Óriási időutazás volt” – nyilatkozta a főpásztor. Szombaton Mindszenty bíboros egykori nyugvó helyén, vasárnap pedig felújított szülőházánál imádkoztak a hívek Isten Szolgája boldoggá avatásáért.

Veres András szombathelyi megyéspüspök továbbá válaszol arra a kérdésre is, hogy hogyan fogadták egyházmegyéje hívei annak a lehetőségnek a hírét, hogy Ferenc pápa 2016-ban, a Szent Márton születésére emlékező jubileumi évben Magyarországra látogat?

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.