„Munka nélkül nincs méltóság, ne a pénz bálványa parancsoljon a gazdasági életben” – Ferenc pápa találkozója Cagliariban a munka világának képviselőivel

A munkanélküliség által sújtott Szardínia szigetén Ferenc pápa első találkozóját éppen a munka világának kívánta szentelni. A repülőtérről azonnal a város Yenne nevű terére hajtatott, ahol rögtönzött beszédet intézet mintegy 20 ezer emberhez. Ismételten leszögezte: munka nélkül nincs méltóság.

A pápa beszédét három megható tanúságtétel előzte meg: fiatal munkanélküliek, bérkiegészítő-kassza pénzén élők, vállalkozók, akik csak nagy nehézségek árán tudják folytatni munkájukat. Ferenc pápa Cagliarinak szóló látogatása itt kezdődött, a munka világával, a szenvedés számos formájával való találkozón, amelyet gyakran szakított félbe a jelenlévők tapsa, valamint „munkát” kiáltása.

Különösen megható volt egy fiatal állásnélküli munkás tanúságtétele, aki, mint fiú az apjának, megvallotta Ferenc pápának legbensőbb érzéseit:

„A munka hiányának legkeményebb következményei a családokat sújtják. Gyakran a házasfelek válása, a szülők-gyermekek közötti kapcsolatok nehézségei a súlyos foglalkoztatottsági válság következményei, amely mindnyájunkat fájdalmasan érint. Ferenc pápa, mindnyájunk apja! Ne hagyd, hogy a rád bízott nyáj szétszéledjen és felfalja ez a gonosz farkas, ami a remény hiánya, és ami az életünket emészti fel. Ne hagyj magunkra minket!”

Ferenc pápát láthatóan mélyen megérintette ez a tanúságtétel, így elhatározta, hogy nem olvassa el előre leírt beszédét. Azt átnyújtotta Cagliari érsekének, majd rögtönzött, szívből jövő szavakkal szólt a munka méltóságáról, az embernek a gazdasági életben elfoglalt központi szerepéről. Gondolatban visszatért saját élményeihez, eredetéhez, amikor édesapja Argentínába költözött és megélte a ’30-as évek súlyos gazdasági válságát, a munkanélküliek szenvedését.

„Mindent elvesztettek! Nem volt munka! És én gyermekkoromban hallottam otthon, hogy erről beszélnek.. Én nem éltem még akkor, de éreztem ezt a szenvedést, hallottam otthon, ahogy beszélnek erről a szenvedésről. Jól ismerem ezt. De ennyit mondok: bátorság!”

Hozzátette: „Tudatában vagyok annak, hogy mindent meg kell tennem, hogy ez a szó „bátorság”, ne legyen pusztán egy szép tovatűnő szó. Ne legyen pusztán egy udvarias hivatalnok mosolya, az egyház egy tisztviselőjének mosolya, aki eljön, és azt mondja nekünk: bátorság! Nem! Ezt nem akarom! Azt akarom, hogy ez a bátorság belülről jöjjön, és arra késztessen, hogy mindent megtegyek, mint lelkipásztor, és mint ember” – mondta Ferenc pápa.

Szolidaritással és intelligenciával kell szembenéznünk ezzel a történelmi kihívással – folytatta beszédét, majd megjegyezte: mindkét olaszországi látogatása egy-egy szigetnek, Lampedusának, most pedig Szardíniának szólt. Lampedusa szigetén azoknak a sokaságoknak a szenvedését látta, akik életük kockáztatása árán méltóságot, kenyeret és egészséget keresnek: ez a menekültek világa volt. Látta Lampedusa válaszát, amely annak ellenére, hogy sziget, nem akarta elszigetelni magát és befogadja az embereket. Ez a befogadás pozitív példa a szenvedésre.

A pápa Cagliariban is szenvedéssel találkozott, amely végül elrabolja a reményt. „Ez a szenvedés, a munka hiánya, ami – elnézést a túlságosan erős kifejezésért, de az igazságot mondom – elvezet ahhoz, hogy úgy érzed, elveszítetted méltóságodat! Ahol nincs munka, ott hiányzik a méltóság! És ez nem pusztán Szardínia problémája, nemcsak Olaszország, vagy néhány európai ország problémája, hanem egy világméretű döntés, egy gazdasági rendszer következménye, amely ehhez a tragédiához vezet; olyan gazdasági rendszerről van szó, amelynek középpontjában egy „pénz” nevezetű bálvány áll” – hangzottak a pápa erőteljes, lényegre mutató szavai.

Isten azt akarta, hogy a világ középpontjában ne egy bálvány álljon, hanem egy férfi és egy nő, akik munkájukkal előbbre viszik a világot. Azonban ennek az etikátlan rendszernek a középpontjában egy bálvány áll és a világ a pénz-isten bálványimádójává vált.

„Csak a pénz parancsol! Csak a pénz! Azok a dolgok parancsolnak, amelyek ezt a bálványt szolgálják. És mi történik? Azért, hogy megvédjék ezt a bálványt, mindent a középpontban halmoznak fel, és a külterületek összeomlanak: elhullnak az idősek, mert ebben a világban nincs hely számukra. Elbuknak a fiatalok, mert nem találnak munkát, méltóságot. Gondoljunk egy olyan világra, amelyben fiatalok két nemzedéke nem talál munkát. Ennek a világnak nincs jövője. Miért? Mert nekik nincs méltóságuk”.

„Nehéz emberhez méltóan élni munka nélkül” – ismételte meg a Szentatya. „Ez a ti szenvedésetek, ezt kéritek fennhangon. „Munkát, munkát, munkát!” Ez egy szükséges ima. A munka annyit jelent, mint méltóság, azt jelenti, hogy kenyeret viszünk haza, hogy szeretünk! Ennek a bálványimádó gazdasági rendszernek a védelmére létrejött a „kiselejtezés kultúrája”: kiselejtezik a nagyszülőket és a fiatalokat. Nekünk nemet kell mondanunk erre a kiselejtező kultúrára.

Mi igazságos rendszert akarunk! Olyant, amely mindenki fejlődését szolgálja. Nem akarjuk ezt a globalizált gazdasági rendszert, amely olyan sok kárt okoz nekünk. A középpontban álljon a férfi és a nő, ahogy Isten akarja, nem pedig a pénz. Ferenc pápa elismerte: könnyű azt mondani, hogy ne veszítsd el a reményt, mégis szükséges, hogy leszögezzük: ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk a reményt! Olyan ez, mint a hamu alatt lapuló parázs: segítsünk tehát egymásnak. Szolidaritással fújjunk a hamura, hogy ismét lángra lobbanjon a tűz. A remény nem optimizmus, a remény nem csak egy valakié, a remény mindnyájunké, közeli és távoli embereké egyaránt.

„Ne hagyjátok, hogy elrabolják tőletek a reményt!” – ismételte a Szentatya.

Azonban legyünk ravaszak, mert az Úr azt mondja, hogy a bálványok ravaszabbak nálunk. Az Úr arra szólít fel, hogy legyünk ravaszak, mint a kígyó és szelídek, mint a galambok. Ezzel a ravaszsággal nevezzük nevén a dolgokat. Ebben a pillanatban, gazdasági rendszerünkben, ebben a számunkra felkínált globalizált életben a középpontban egy bálvány áll és ez nem lehetséges! Küzdjünk közösen, hogy a középpontban, legalább a mi életünkben egy férfi és egy nő álljon, a család, mi, mindnyájan, hogy a remény tovább élhessen. Ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek a reményt!

A pápa végül mélyen megérintő imával fordult az Úrhoz:

„Urunk, nincs munka. A bálványok el akarják lopni tőlünk a méltóságot. Az igazságtalan rendszerek el akarják tőlünk lopni a reményt. Urunk, ne hagyj bennünket egyedül. Segíts nekünk, hogy segíthessünk egymásnak, hogy egy kicsit elfelejtsük az önzést és szívünkben érezzük, hogy mi, a nép, együtt akarunk előre haladni. Jézus Urunk, neked nem hiányzott a munka, adj nekünk munkát és taníts meg bennünket, hogy küzdjünk a munkáért és áldj meg mindnyájunkat!”

(vm)