2013-09-18 13:40:37

A vatikáni média Ferenc pápa idején: közel lenni az emberekhez, megosztani az evangéliumi jó hírt a világhálón is


Több, mint kilenc millió háromszázezer követője van a pápa twitter fiókjának, ami az újra-twittelésnek köszönhetően legalább hatvan millió emberhez jut el az okostelefonokon és a táblagépeken. A Facebook-on keresztül 10 millió 200 ezren követik a www.news.va vatikáni hírportált.

Ezek a rekordadatok mutatják Ferenc pápa jelenlétét a közösségi oldalakon pápasága első hat hónapjában: "ekkora médiasikerrel kevés világvezető büszkélkedhet" - állítja Claudio Maria Celli érsek, a Pápai Tömegtájékoztatás Tanácsának elnöke. A főpásztor az Osservatore Romano napilapnak nyilatkozott az általa vezetett dikasztérium plenáris ülése előtt, amely szeptember 19-én kezdődik és 21-én pápai audienciával zárul.

Ferenc pápa stílusa milyen újdonságot hozott a vatikáni médiában?

Celli érsek szerint a fő újdonság abban áll, hogy a Szentatya képes megértetni magát mindenfajta emberrel. Kommunikációját négy jól megragadható vonás jellemzi.

Először is egyszerű, közvetlen nyelvezetet használ, amit korunk embere tökéletesen ért.

Másodszor: az emberek lelkiismeretéhez és szívéhez szól, válaszolva az ember szenvedéseire és belső útkeresésére. A pápa ugyanis tudja, mi rejlik az emberi szívben, és ez magyarázza sikerét a nem hívők körében is, a más vallások képviselői, valamint az eltávolodott keresztények között is.

A harmadik elem a gesztusok: Ferenc pápa nem csak mond bizonyos dolgokat, hanem olyan gesztusokat tesz, amelyek képesek közvetíteni ezt az emberi gazdagságot, összekötve azt egy mély spiritualitással.

Végül pedig képi nyelvezetének köszönhetően meg tudja érinteni az emberi képzelőerőt és érzékenységet. Mint amikor festői kifejezéseket használ, amelyek kifejezőbbek a szavaknál, egyszerű mondatokkal ragadva meg nehéz fogalmakat. Ki ne emlékeznék arra például, amikor a papokat és a püspököket arra buzdította, hogy vegyék magukra a "nyáj illatát"? - mondta Celli érsek.

A Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának plenáris ülése a világháló és az egyház kapcsolatát elemzi majd. XVI. Benedek a tömegtájékoztatás világnapjára írt utolsó üzenetében részletesen kitért az internet kérdésére, amelyet pozitívan értékelt, és arra buzdított, hogy az egyház tevékenyen evangelizáljon a weben keresztül is. Ez a Krisztushoz és az Evangéliumhoz való hűségen túl felveti a kérdést, hogyan legyünk jelen a világhálón, milyen formában, milyen üzenettel? - magyarázta Celli érsek, majd hozzátette: ezekre keresik a választ a tanács soron következő ülésén.

Az általa vezetett dikasztérium két olyan kezdeményezéssel foglalkozik kiemelten, amely a pápa személyéhez kötődik. Az egyik a www.news.va multimédiás portál, amely öt nyelven nyújt híreket a Szentatya, a Vatikán és a világegyház tevékenységéről. Látogatóinak száma naponta 50 és 60 ezer között mozog. Sok püspöki konferencia nyilatkozott elismerően e szolgáltatásról.

Az új alkalmazásnak (thepopeapp) köszönhetően pedig okostelefonokon és tableteken is követhetők a hírek. Jelen van a Facebook-on is, a világ egyik legelterjedtebb közösségi hálóján. "Nagyon jó, hogy az egyház megragadta ezt a lehetőséget és megszólítja azokat az embereket, akik a világhálót 'lakják'". Celli érsek szándékosan használta a "lakni" szót, mivel milliók népesítik be a hálót, és valószínűleg sokan a közösségi oldalakon kerülnek először kapcsolatba a keresztény értékekkel, az evangéliummal, Jézus Krisztussal. "Fontos, hogy jelen legyünk".

"Ma ugyanis, főként a fiatalok a vallással éppen a weben találkoznak, sokuk talán sose fogja betenni a lábát templomba, de az interneten találkozhatnak egy őszinte, tiszteletteljes és párbeszédes üzenettel" - magyarázta Celli érsek.

Ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik a másik kezdeményezés, a @Pontifex fiók elindítása a Twitteren, amely XVI. Benedek pápa döntése volt, s prófétainak bizonyult, mert általa elérjük a világ minden sarkát. Ehhez adódik Ferenc pápa kommunikációs készsége e rövid üzeneteken keresztül, amelyek kis bölcsesség-pirulákká válnak, a világosság és az igazság, a spiritualitás piruláivá.

A legnépszerűbb posztok az Evangélium hirdetéséhez kötődnek. Az újra-twittelés által pedig a pápa üzenete legalább hatvanmillió emberhez eljut. Ez az evangelizáció, a közelség, a megosztás: mindaz, ami az egyház akar lenni. Hogy a híres francia teológus, Yves Congar szavaival éljünk, "Az én plébániám a széles világ".

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.