2013-09-10 18:23:23

Ferenc pápa magánlátogatása a római jezsuiták menekülteket befogadó központjába


Szeptember 10-én, kedden délután fél négykor érkezett meg Ferenc pápa az „Astalli” nevet viselő római központba, amely előtt naponta mintegy 400 személy áll sorban, hogy menedéket és egy tál meleg ételt kérjen. (A központot az utca nevéről kapta a nevét). A pápa megérkezése után azonnal beszélgetésbe kezdett a menekültekkel.

A központ 1981-ben jött létre, az akkori jezsuita generális, P. Pedro Arrupe kezdeményezésére, aki egy évvel azelőtt megalapította a Jezsuiták Menekültügyi Szolgálatát. A hálózat célja, hogy elkísérje és szolgálja azokat a személyeket, akik szülőföldjük elhagyására kényszerülnek háborúk, nyomor, igazságtalanságok következtében.

A struktúra számos szolgáltatást nyújt, mint az elsődleges befogadás az újonnan érkezettek számára, illetve a másodlagos befogadás, ami a munkavállalást, a társadalomba való beilleszkedést segíti elő. Az Astalli központban naponta több mint 450 személynek biztosítanak élelmet, továbbá egészségügyi ellátást és jogi tanácsadást is nyújtanak. Tavaly 21 ezer személy részesült a római jezsuita menekültügyi központ szolgáltatásaiban. Országos méretekben ez a szám 34 ezer 300.

A Jezsuiták Menekültügyi Szolgálata nemzetközi katolikus szervezet, amely ma a világ több mint 50 országában működik.
(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.