2013-09-04 14:30:41

Csak a párbeszéd hozhat megoldást


A keresztényekre békítőként néznek Szíriában – állítja P. Samir SJ, a bejrúti egyetem iszlámszakértője.
Tovább gyűrűzik a szíriai válság: Damaszkuszt bombázzák, Moszkva pedig rakétakilövéseket észlelt a Földközi-tengerben. Az amerikai haditengerészet tagadja, hogy rakétatámadásról lenne szó. Ezalatt Asszad intenzíven bombázza Damaszkusznak az ellenzék által ellenőrzött területeit, ahol augusztus 21-én az állítólagos vegyi támadás történt.

Kiemelten foglalkozik a média Ferenc pápa békefelhívásával, amelyet múlt vasárnap tett közzé. A Vatikáni Rádió ezzel kapcsolatban megkereste Samir Khalil Samir jezsuita atyát, aki a bejrúti Szent József Egyetemen arab történelmet és kultúrát, valamint és iszlámtudományt oktat.

Szíriában a harc már nem a demokrácia harca az elnyomással szemben: kezdetben így volt, mára azonban a szunniták harcává alakult a többségében síita rezsimmel szemben. 14 évszázadnyi gyűlölet került így a felszínre. A probléma azonban egyáltalán nem vallási gyökerű - magyarázta a kairói születésű jezsuita.

A pápa békefelhívása milyen eredménnyel járhat? Erre a kérdésre Samir atya elmondta: Valójában a pápa összefoglalja azt, amit minden ésszerű ember gondol; vagyis, hogy a háború háborút szül, az erőszak erőszakot, és ennek soha nem lesz vége. Jobb a párbeszéd, még ha fáradságos is; akkor is, ha minden félnek közelednie kell a másik álláspontjához és föl kell adnia valamennyit abból, amit helyesnek ítél. A háború már eddig 100 ezer ember életét követelte. Nem lehet háborút tervezni abban a reményben, hogy az majd meghozza a békét. Ez lehetetlen - szögezte le a bejrúti iszlámtudós -, mivel Szíriában a két fél annyira gyűlöli egymást, hogy attól fél, hogy ha enged, akkor a másik kiirtja őt minden követőjével együtt. Nem létezik más megoldás, csak az ima és a böjt, ahogy az Evangélium tanítja, ahogy a Szentatya mondta.

De vajon járható-e a párbeszéd? Sokak szerint a tárgyalások már nem vezethetnek eredményre. Ezzel szemben P. Khalil Samir a Vatikáni Rádiónak kijelentette: csak a tárgyalásos út járható. A másik út ugyanis azt jelentené, hogy kiirtjuk azokat, akik máshogy gondolkodnak. A nemzetközi közösségnek, az ENSZ és néhány másik ország közvetítésével le kell ültetnie a tárgyalóasztalhoz a szembenálló feleket, mintegy bíróként javasolnia kell ésszerű megoldásokat, amelyek részben az egyik, részben a másik oldalnak kedveznek.

Mit tehetnek Szíriában a keresztények a békéért? Minél nagyobb számban csatlakoznak a böjt- és az imakezdeményezéshez, annál inkább sikerül a béke irányába elmozdítani a hangulatot. Szíriában hagyományosan tisztelet övezi a keresztényeket, mivel a Baath Párt által vezetett laikus kormány volt uralmon. A keresztényekre pedig mindenki a béke előmozdítóiként tekint - tette még hozzá a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Samir Khalil Samir jezsuita, a bejrúti Szent József Egyetemen iszlámtudományokkal foglalkozó professzora.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.